Itt a farsang – a bútorok is beöltöznek

Itt a farsang – a bútorok is beöltöznek

 

A barátságtalan, hideg időben megjön a kedvünk ahhoz, hogy élénk színekkel vegyük körül magunkat. Úgy tűnik, hogy az Impala Bútorkereskedő Kft-nél is hasonlóan gondolkodnak – elsőre talán megdöbbentően hat a zöld koktélfotel, vagy a türkiz étkező garnitúra, de garantált, hogy egy-egy feltűnőbb bútor akkor is fel fogja dobni a lakásunkat (és a hangulatot), ha végre beköszönt a tavasz.

 

Január 6-án, vízkeresztkor megkezdődött a farsang. A régi hagyományok szerint, ebben az időszakban a téltől való elbúcsúzás és a tavasz várása áll a központban, amire nem is lehetne jobb módot találni, mint a sok nevetést és az ünneplést. A korlátlan evés-ivással járó napok egészen a hamvazószerdáig tartanak, aznap kezdődik meg a keresztény hagyomány szerint a húsvétot megelőző, hat héten át tartó nagyböjt, ami az önmegtartóztatás és a lemondás ideje. Ennek alapján nem csoda, hogy a hamvazószerdát megelőző vasárnaptól kezdve három napig olyan, jelmezekkel, zenével, tánccal körített rendezvények zajlanak a világ körül, mint amilyen a riói vagy a velencei karnevál. Magyarországon is megadják a módját a farsangi szezon lezárásának: ekkor rendezik ugyanis a mohácsi busójárást. (2016-ban: február 4.- február 9. között.)

 

Az ősi hiedelmek szerint a farsangi felvonulóknak a Napot hatalmukban tartó gonosz szellemeket kellett elűzniük. Ehhez egyrészt nagy zajra, másrészt ijesztő jelmezekre volt szükség. Az ártó lelkeknek ma már nem tulajdonítunk ekkora jelentőséget, de a januári szürkeség a mi kedélyállapotunkra sincs éppen jó hatással. A modernebb időkben viselt jelmezek erős színe is eszköz lehet a hangulat javítására, de a farsangi mulatságok mind véget érnek egyszer (ráadásul könnyen lehet, hogy másnap reggelre csak fejfájást és émelygést hagynak maguk után). Ehelyett (vagy emellett) az otthonunkba is rengeteg vidámságot csempészhetünk néhány színes és mókás bútordarabbal. A karneváli időszak a túlzásokról és a szabályok felrúgásáról szól, így az Impala Bútorkereskedő Kft. által nyújtott széles választék könnyen megrészegítheti az embert.

 

Impala - Székkirály

A türkiz asztal önmagában is elég merész (kétségtelenül uralni fogja az étkezőt), de fokozhatjuk a hatást, ha az árnyalatban hozzáillő székek közé néhány eltérő színűt is elhelyezünk. Egy ilyen nagyobbítható asztal minden családi vacsorát vagy kártyapartit feldob, és biztos, hogy jó darabig nem lesz olyan vendégünk, aki ne ámuldozna, amikor leül mellé.

 

Impala - Székkirály

Aki a formával is szeretne újítani, annak ajánljuk ezt az igazán egyedi kivitelezésű kárpitozott széket, ami a piros színével és a háttámla formájával minden tekintetet magára fog vonzani. Ha nagyobb társaságot várunk, ezzel a kagyló formájú lemezelt székkel kipótolhatjuk az alap étkezőgarnitúránkat, ráadásul több színben is kapható. Ez a bordó textilbőr szék a szánkótalpas megoldás miatt ugrásra készülő kengurura emlékeztet, míg ennek a darabnak nemcsak a színe egyéni, de 360 fokban körbefordul.

 

Impala - Székkirály 

A piros betéteknek köszönhetően úgy tűnik, mintha ez a fémvázas szék is jelmezt húzott volna. Annak sem kell lemondania az élénk árnyalatokról, aki bárszéket keres, legyen az akár narancssárga, akár fűzöld.

 

Impala - Székkirály 

Ki mondta, hogy az irodába, vagy az otthoni dolgozószobába a szigorú bútordarabok illenek? Egy feltűnő forgószékben ülve talán a munka sem tűnik olyan fárasztónak, legyen feketével kombinált citromsárga, narancssárga vagy piros, mindegyik meglepő és designos. De választhatunk egyenesen tűzpirosat is.

 

Impala - Székkirály 

Egy retró koktélfotelbe nagyszerű érzés belesüppedni, és már a formája miatt is különleges szereplője lehet nappalinak. Ez főleg akkor igaz, ha piros, narancssárga vagy kiwizöld árnyalatokat választunk. Az egyedi zöld darabnak ráadásul a kivitelezése is egyedülálló. A kerekded fazonnak köszönhetően akár már jaunárban is érezhetjük a húsvéti tojások ígéretét.

 

Egy-egy feltűnő bútordarab nagyobb átalakítás nélkül is azonnal megváltoztatja a nappali hangulatát, és vonzza a szemet a semlegesebb árnyalatú berendezés között. Ha Ön is vidámabbá szeretné tenni a lakását, az Impala Bútorkereskedő Kft. most segítséget nyújt ebben!

 

Kiss Zsófia

 

 

Megosztás

Szerző: Impala Bútorkereskedő Kft.

Ha a szerzőt jobban meg szeretné ismerni, kattintson ide

468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak