Babaszoba – Bútorok kiválasztása, elrendezés, világítás, burkolatok, alapanyagok

A baba érkezése életünk egyik legfontosabb eseménye. Szeretnénk számára mindent megadni, a lehető legjobb körülményeket teremteni neki. Ebben szeretnék segíteni, a legfontosabb szempontokra felhívni a figyelmet…

 

Babaszoba - Bútorok kiválasztása, elrendezés, világítás, burkolatok, alapanyagokÉlete első szakaszában a babának nyugalomra van szüksége, hiszen sokat alszik. Ideális esetben külön szobát kaphat, ennek legfontosabb berendezési tárgyai: Első a babaágy és a pelenkázó asztal, ennek közelében polcok (pl. falon) a babaápoláshoz szükséges holminak. Egyre szaporodó játékait, könyveit és ruháit kell még elhelyezni. Ha külön szobája van, jó, ha helyet kap még itt egy pótágy, ahol szükség esetén, nehéz éjszakákon a mama ledőlhet, illetve egy fotel, ahol nyugodt körülmények között lehet szopatni. Ha van helyünk egy kisebb asztalt és székeket is betehetünk, hogyha már megy tudjon itt rajzolni, alkotni.
Az ő birodalma olyan hely legyen, ahol nem leselkednek rá veszélyek: sarkok, konnektorok. Esetleg a szobaajtóra elválasztó rácsot szerelhetünk, így egy nagy járókaként üzemelhet a tér.
A világítást úgy tervezzük, hogy a mennyezeti lámpám kívül legyen még egy fali lámpa, amit felkapcsolhatunk, pl. éjjel, ha tisztába tesszük úgy, hogy ne süssön a szemébe. Több helyi fénnyel (falikarok, asztali lámpák) hangulatosabbá tehetjük a szobát. Jó, ha az ágya közelében is elhelyezünk egy lámpát, mert hamarosan eljön az az időszak, amikor olvasgatni kezd, illetve mi is esti mesét mondunk neki.

 

Babaszoba - Bútorok kiválasztása, elrendezés, világítás, burkolatok, alapanyagok
A bútorok kiválasztásánál fontos szempont az esztétikán felül,
– Hogy alapanyaguk, felületkezelésük bababarát legyen, ne tartalmazzon mérgező anyagot!
– Ne legyenek veszélyforrások, pl. éles sarkok!
– Elegendő tároló helyünk legyen! Nagyon jó szolgálatot tesznek a különböző ládák, amikbe be lehet dobálni a rengeteg apró játékot, ráadásul még esetleg rá is lehet ülni.
– Időtálló bútort vegyünk, ami a kor előrehaladtával kiegészíthető, átalakítható (pl. ágy).
– Inkább semleges szín és formavilágot válasszunk, a falszínnel, textilekkel, kiegészítőkkel dobhatjuk fel és változtathatjuk meg könnyen, olcsón a szoba hangulatát.

A jelenleg kereskedelemben kapható bútorok, forgalmazók és gyártók közül ajánlok néhányat, a teljesség igénye nélkül.
www.vox.pl (MegaTrend Kft. Tel: 370-5382)
www.faktumbutor.hu
www.ikea.hu
www.babyexpress.hu

Elrendezés

Babaszoba - Bútorok kiválasztása, elrendezés, világítás, burkolatok, alapanyagokMinden esetben a legfontosabb szempont az ágyának az elhelyezése. Arra törekedjünk, hogy huzatmentes helye legyen, és az ágy lehetőleg ne “hideg falra” kerüljön.
Második fontos szempont a biztonság! Sarkok, konnektorok..stb. Amire fel lehet mászni, arra biztos, hogy felmászik: tehát a polcokat be kell kötni a falba, hogy ne borulhassanak rá, az ablakra rácsot kell szerelni..stb.
Arra törekedjünk, hogy elegendő mozgástér legyen, mert az alvós korszakot rövidesen felváltja a kúszó-mászó időszak.
Az elrendezés eldöntéséhez a legjobb megoldás, ha kiválasztottuk a bekerülő bútorcsaládot, készítünk egy méretarányos (M 1: 50, azaz ami a valóságban 1 m az a rajzon 2 cm) alaprajzot a szobáról (ablakok és ajtók helyét bejelölve), kivágjuk az alapbútorokat szintén 1: 50 méretarányban és egészen egyszerűen elkezdjük tologatni, mi hogy férne el. Így ki tudjuk választani, milyen elemekre van szükségünk.

Amennyiben nincs rá lehetőség, hogy külön szobába kerüljön a baba, általában vagy testvérrel kell osztoznia, vagy a szülői hálóba kerül az ágya.

Nagyobb testvérrel közös szoba

Sok problémát vet fel, amikor nagyobb testvér szobájába kerül be a baba birodalma. Az elrendezés kialakításánál két irányvonalat lehet követni a szoba méretétől és adottságaitól függően.
Ha elég nagy a szoba, valamilyen módon határolni a két gyerek birodalmát valamilyen térelválasztó elemmel: lehet eltolható ajtó, vagy összecsukható paraván, függöny, leengedhető roló, fareluxa, térelválasztó polc, szekrény.
A másik megoldás, hogy kialakítunk egy közös alvósarkot (fenti határolási módokkal), akár a nagyobb gyerek emeletes ágyon alhat, ami alá elhelyezhetjük a babaágyat. A szoba másik része pedig játszó, tanuló tér lehet.
Itt is sokat segíthet a fent említett méretarányos alaprajzon tologatós módszer. Mindenképpen jól használható az emeletes ágy több gyerek egy szobában történő elhelyezésére, amennyiben elegendő a belmagasság.

Szülői hálóba kerül a baba

Talán az első időszakban még kényelmesebb a mamának, ha a baba a hálóban van, de tartósan nem ajánlom. Sem a babának nem jó, mind a szülőknek zavaró. Ennél mindenképpen jobb, ha az első hónapok után a testvérével osztozik a szobán.
Ha mégis ide kerül, itt is arra törekedjünk, hogy nyugodt zugot alakítsunk ki számára, esetleg a fenti ajánlott határolási módszerek közül választva.

Anyagok:

A bútorok kiválasztásánál már írtam, hogy olyan alapanyagból és olyan felületkezeléssel készüljön, ami nem tartalmaz mérgező anyagokat.
A padlóburkolat mindenképpen meleg burkolat legyen: laminált padló, parketta, esetleg padlószőnyeg. A padlószőnyeg nehéz tisztíthatósága miatt inkább a parkettát ajánlom. Igaz, hogy a kúszó-mászó babának puha, kényelmes felület a padlószőnyeg, de állandóan port lélegezhet be. Én jobbnak tartom, ha parkettára teszünk nagyméretű a textilekkel harmonizáló darabszőnyeget, amit lehet mosni, tisztítani. Ha mégis padlószőnyegünk van, gyakran porszívózzuk, tisztítsuk.

Arra törekedjünk, hogy a textíliák természetes alapanyagúak legyenek (pl. pamut, gyapjú)
A fal lehet tapétázott vagy festett. Túl jellegzetes mintájú tapétát hamar megununk, ráadásul nehezebb eltávolítani, ismét festőt kell hívni. Viszont egy ügyes kezű férj 1-2 nap alatt átfestheti a korábban festő által jól előkészített felületet.
A baba eleinte mindent a szájába vesz, így teszteli. Tehát amit beteszünk a szobájába, olyan anyagból legyen, amit nem baj, ha bekap.
Cserepes virágot csak úgy helyezzünk el, hogy ne érhesse el!

 

 

Szerzö: Sz. Wargha Andrea

Megosztás
>TrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak