Akvárium – Korallszirt a nappaliban

A karácsony közeledtével elkezdődik a bevásárlóláz. El kell kezdenünk gondolkozni mivel lepjük meg szeretteinket ezen a szép ünnepen. Mi lehet szebb ajándék, mint egy csepp korallszirt a karácsonyfa alá…

 

Számtalanszor szembetaláljuk magunkat ezzel a helyzettel, mikor valaki ajándékba kap egy komplett, úgynevezett plug and play akváriumot és azt hiszi, hogy „bedugja a konnektorba” és már kész is.

 

Akvárium a kicsiknek

 

A leggyakoribb az 50-100 liter közötti akvárium szettek ajándékozása. Egy ilyen rendszert viszonylag olcsón meg lehet vásárolni és előszeretettel ajándékoznak ilyet a szülők is gyermekeiknek kezdő akváriumként. Téves gondolat, mely szerint a kezdő akvárium legyen minél kisebb, kevés hallal. Gondoljunk csak bele, hogy egy kisebb literszámú vízi világban milyen gyorsan megváltozhatnak a víz paraméterei. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb egy akvárium, annál stabilabb a rendszer. Ez igaz az édesvízi és a tengeri akváriumokra egyaránt. Míg egy édesvízi 50 literes akváriumot szépen fent lehet tartani, addig a tengeri élőlényekkel telepített akváriumoknál az elképzelhetetlen 200 liter alatt. Kivételt képeznek ez alól az úgynevezett nano reef-ek, ahol akár már egy 50-100 literes akváriumban is tartanak tengeri élővilágot. A nanoreefeket elsősorban tapasztalt, nagyobb szakértelemmel rendelkező akvaristák gondoznak, akik sokkal nagyobb odafigyeléssel tudják fenntartani az egyensúlyt.

 

A tenger mélye

 

Az akvárium méretének kiválasztásakor előbb találjuk ki, hogy milyen halakat, élőlényeket szeretnénk tartani. Egyre divatosabbak azok az akvárium típusok, amiben például nincs is hal. Világszerte egyre nagyobb teret hódítanak a garnéla rákok. Ezeket a roppant színes és kedves állatokat egy kisebb növényekkel sűrűn beültetett akváriumban könnyen tarthatunk. Ha viszont szeretnénk egy tengeri akváriumban esetleg cápákat is tartani, akkor ennek megfelelően ne is gondolkodjunk 1000 liter alatt. Ne az akvarista kereskedésben látható akváriumok halsűrűségét vegyük iránymutatónak, mikor azon gondolkozunk, hogy mennyi hal fér el az akváriumban. Ezekben a boltokban a halak rövid ideig laknak és állandó vízcserének köszönhetően tudnak csak szép állapotban maradni. Egy díszakváriumot ne zsúfoljunk tele, főleg, hogy gyakran még ivadék korukban vesszük meg a halakat, amik egy év alatt többszörösére nőhetnek.

 

Akvárium a szobában

 

Ha megvan az akváriumunk érdemes odafigyelni, hogy a lakás mely részébe helyezzük el. Érdemes egy nyugodtabb pontra rakni, ahol a külső behatások kevésbé stresszelik a halakat, tehát ha lehet ne a mélynyomó láda felé tegyük. Nagyobb 800 liter feletti akváriumnál győződjünk meg a födém teherbírásáról is és inkább tartó gerendák, főfalak közelébe helyezzük. Figyeljük meg, hogy a szoba adott pontjára mikor és milyen szögben süt be a napfény. Kerüljük ezeket a helyeket, mivel a természetes fény hatására az algaképződés esetleg visszaszoríthatatlan lesz.

 

A legtöbb hal hajlamos rá, hogy egy hirtelen mozdulat következtében kiugorjon az akváriumból. Édesvízi akváriumoknál ezért is célszerű egy üvegtetővel lefedni. A másik pozitív érv, hogy a víz párolgását is megszüntethetjük ez által. A tengeri akváriumokat viszont nem szabad lezárni, itt állandó vízutánpótlással kell a párolgás ellen küzdeni. Figyeljünk rá, hogy a párolgás utántöltését tengeri akváriumnál ne tengervízzel pótoljuk, mert így a só koncentráció megnövekszik. Erre a célra ioncserélt vizet használjunk.

 

Beépített akvárium

 

Ha betartjuk ezeket az egyszerű szabályokat és rendszeresen karbantartjuk a rendszert, a halaink, szépségükkel meg fogják hálálni. Nincs is szebb látvány, mint egy csepp természet a nappalink közepén, ami egész évben elvarázsol minket egy másik világba.

 

Akvárium - Korallszirt a nappaliban
Akvárium - Korallszirt a nappaliban
« 1 A 13 »

Szerzö: Szilágyi László

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak