Panel – Ketten 61 m2-en

Idézet a levélből: “A lakásból mindhárom oldalon nagyon szép a kilátás, de a sok ablak is megnehezíti a berendezést. Ezért szeretnénk ötleteket kapni Öntől arra, hogyan alakíthatnánk ki a szükséges helyiségeket ezen az alig 61 m2-en” Nos mind javasol a lakberendező?

 

Kérdés: Szüleink segítségével hamarosan beköltözhetünk új lakásunkba. Függetlenek vagyunk egyelőre és sokat dolgozunk, ezért elég keveset tartózkodunk otthon, de kényelmes, barátságos lakásra vágyunk, ahol nem zavarjuk egymást. Viszont szeretünk együtt is főzni, vendégeket fogadni, játszani.

 

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy csak a határoló falak adottak, minden válaszfalat mi határozhatunk meg, de ez okozza a problémát is. A vízvezetékeket és a lefolyókat a padlóban vezethetjük a fürdőszobába és a konyhába. Csak a kazánnak van pontos helye a kémény mellett.

 

A legnagyobb problémát az okozza, hogy két szeparált hálószobát szeretnénk, és a fürdőszobain kívül még egy WC-t. A konyha kerülhetne a nappali sarkába is, de nem szeretnénk bárpulton étkezni.

 

Van esetleg egy 300×150 (210)x80 cm-es fehér sarokgarnitúránk, de nem feltétlenül ragaszkodunk hozzá, mivel mi is látjuk, hogy túl nagy ehhez a lakáshoz. A lakásból mindhárom oldalon nagyon szép a kilátás, de a sok ablak is megnehezíti a berendezést.

 

Ezért szeretnénk ötleteket kapni Öntől arra, hogyan alakíthatnánk ki a szükséges helyiségeket ezen az alig 61 m2-en?

Sz. Ildikó és Tünde,
Budapest

 

61 m2-es lakás alaprajza

 

A lakberendező tanácsa

Három javaslatot készítettem Önöknek. Mindegyiknél szükséges valamilyen kompromisszumot kötni, de csak Önök dönthetik el, mi a fontosabb. A több tároló hely, a kényelmesebb hálók, az előszobából nyíló WC helyiség, vagy a bidé és a kamra kialakításának lehetősége?

 

Az első változatnál a meglévő kanapénak is jut hely. Viszonylag nagy a konyha, de nem bővíthető az étkezőasztal, így csak 3-4 személy étkezhet mellette kényelmesen. Gardróbszekrénynek viszonylag kevés hely jut, de a mosó és tisztító eszközök elrejthetők szem elől, valamint kamra is kapcsolódik a kényelmes, praktikus konyhához. A fürdőkád mindegyik elképzelésnél a kör alakú ablak alatt kapott helyet, de ebben az esetben bidé elhelyezésére is van lehetőség.

 

Kis alapterületű lakás berendezése

 

A második változatnál alvásra olyan ágyazható kanapét terveztem, melyet egy személy nyitogatás nélkül is használhat. Így “tágasabbak” maradnak a hálók, és több könyvespolcnak, esetleg íróasztalnak is jut hely, igény szerint.
Kamra helyett kétajtós hűtőszekrény került a konyhába, illetve az ablak közelében kamraszekrény is kialakítható.

 

2. változat a lakás kialakítására

 

Véleményem szerint a harmadik berendezési alaprajzon látható elrendezés szolgálja legjobban két felnőtt hölgy igényeit, de a válaszfalak elhelyezése itt igényli a legnagyobb pontosságot. Viszont a hálók egymástól szeparáltak, sok a ruhák elhelyezésére szolgáló tároló, sőt külön gardróbhelyiség is kialakítható, ahol kényelmesen lehet vasalni, tiszta ruhát hajtogatni.

 

Válaszfalak a lakásban

 

A konyha nem nagy, de minden szükséges géppel praktikusan felszerelt, s a bővíthető asztalnál akár 6 személy is vendégül látható. A beugróval épített (vagy gipszkartonból szerelt) válaszfal egyik oldala könyvespolcokkal hasznosítható, míg a nappali felől fekvőfotellel, mely fölött pl. a légkondicionáló beltéri egysége is elfér, ha szükséges.

 

A sok ablak, teraszajtó és franciaerkélyre nyíló ajtó valóban nagyon megnehezíti a berendezést, mivel a fűtőtesteknek is az amúgy sem sok falfelületen kell helyet találni. De reményeim szerint, így is kényelmesen lakható, mindkettőjüknek (és párjaiknak?) elvonulásra és közös elfoglaltságokhoz is lehetőséget nyújtó otthon megteremtéséhez adhattam ötleteket.

Szerzö: Krebsz Zsuzsanna

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
>TrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak