Vendégszoba “hozott anyagból”

Idézet az olvasói levélből: “A gondot az okozza, hogy ezek (a meglévő bútorok – a szerk.) nem illenek az angolos, romantikus stílushoz. Mit kezdhetnénk velük, hogy ez a szoba is ugyanolyan igényesen nézzen ki, mint a többi helyiség?” Mit tanácsol a lakberendező?

 

A tanácskérő levél

“Nagy örömünkre szolgált, amikor választ kaptunk egy régebbi levelünkre. Az akkori fürdő berendezése tanácsai alapján most készül.
Reménykedünk benne, hogy abban is segítségünkre lesz, hogyan rendezhetnénk be a vendégszobánkat. A ház elég nagy, és teljes felújításra szorult, ezért ebbe a helyiségbe már a meglévő bútorainkból választanánk.
A gondot az okozza, hogy ezek nem illenek az angolos, romantikus stílushoz. Mit kezdhetnénk velük, hogy ez a szoba is ugyanolyan igényesen nézzen ki, mint a többi helyiség? “

 

Varga Judit, Székesfehérvár

 

A vendégszoba kialakítása

 

A lakberendező tanácsa

Számomra is öröm, ha pozitív visszajelzés érkezik az ötleteim utóéletéről. A kérdés, mellyel most megkerestek más olvasók számára is (más stílus szerint is) aktuális lehet, ezért ismét Önnek készítettem egy berendezési alaprajzot falnézetekkel, melyek segítségével bemutathatom, hogyan adhatnának teljesen új arculatot a jellegtelen szobának.

 

Mint ilyen esetekben mindig, a festékeké (krémszín, beige) és a textileké (krémszín kékkel) a főszerep kiegészítésként tapétát és stílusos lámpákat (antikolt réz v. ezüst) ajánlanék. Ha az ajtót itt is lecserélik, válasszanak üvegeset és kifelé nyílót, ha van elegendő hely hozzá!

 

A vendégszoba

 

Nagyméretű franciaágyuk (200×216 cm) a szemközti fal elé kívánkozik. Erre a falra kerülhet klasszikus mintás (pl. toile) tapéta, melyhez további tapétákat és textileket is társítanak a tervezők (pl. rózsamotívumosat vagy csíkosat, egyszínűt). Az összhang érdekében érdemes ezeket variálni. A falra elegendő három tekercs tapéta. Vásárolhatnak hozzá egy tekercs más mintásat, amellyel bevonhatják az átfestett szekrények betéteit, és felhasználhatják pl. a lámpaernyőkön, tároló dobozokon is.

 

Egyszerű, krémszínű voile-ból baldachint idéző függönyök varrathatók, s ha az ágytakaró (alatta az ágynemű) és a párnák sem maradnak el, máris hangulatos, igényes szoba várja a vendéget. Stílszerű kiegészítő a stukkó és a mennyezeti lámpa körüli rozetta is. A padlóburkolat cseréje legegyszerűbben szőnyegpadlóval (natúr színű) oldható meg. Sok örömöt kívánok a berendezkedéshez, és kíváncsian várom az eredményt.

 

Függöny a vendégszobába

 

A vendégszobának gyakran van szívesen látott lakója, ezért a ház berendezéséhez illően itt is klasszikusan otthonos hangulatot kell teremteni.

 

Otthonos hangulat a szobában

Szerzö: Krebsz Zsuzsanna

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
>TrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak