Kívül tégla, belül fehér… Mi az?

Van az angol tégla  sorházaknak és előkerteknek valami bája, de, hogy mit rejtenek az senki nem sejti. Az utcakép egységes, ám az enteriőrök nagyon különbözőek. Ki gondolná, hogy ezen vörös téglafalak mögött egy hófehér, minimalista otthon rejlik? “Pedig, de!” – ahogy Boborján mondaná…

 

Egy korábbi írásomban már bemutattam Thomas Griem, és csapata a TG Studio egyik munkáját (“Luxus loft az állomáson“), és most ismét itt egy gyöngyszem tőlük.

 

 

Ez a London elegáns “Highgate” negyedében található, tipikus, vöröstéglás sorház kívülről semmi különöset nem mutat – de csak, amíg be nem lépünk az ajtón. Az tégla épület belsejében aztán elkerekedik a szemünk, és olyan érzés fog el, mintha a Guggenheim Múzeumba érkeztünk volna. A háromszintes magánlakás a minimalizmus magasiskolája: mindent az egyenes vonalak, a fehér szín, és az üvegfelületek dominálnak. A tisztaság és puritanizmus kézzelfogható – olyan, mintha nem is Angliában, hanem inkább Skandináviában járnánk – és azonnal megértünk mindent, amikor kiderül, hogy a lakás tulajdonosa Norvég származású. Lépjünk hát beljebb, és nézzünk körül alaposan…

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Az előbb háromszintest írtam, ám most pontosítom, ugyanis Griem az átalakítás után 6 eltolt félszintessé változtatta az amúgy tucat-lakást, 3 hálószobát és 2 fürdőszobát hozva létre a felső szinteken, míg a főzés, étkezés és nappali funkciók az alsó szintekre kerültek. Az utcáról belépve egyből a konyhát és étkezőt alkotó térbe érkezünk, ahol – minő meglepetés – minden fehér. Innen bármelyik lépcsőn indulunk tovább, fent is, lent is egy-egy nappaliba jutunk (bár azért van némi különbség a 2 nappali között: az alsó kertkapcsolatos, és minimalizmusa ellenére is természet-közeli élményt nyújt, míg a felsőben a nagyképernyős TV határozza meg a hangulatot). Mindezek ellenére a legnagyobb hangsúlyt a lakás közepét elfoglaló lépcső kapja, amit szőkített norvég-fenyőből, és óriási üvegtáblákból álmodott meg a lakberendező. Ez nemcsak meghatározó eleme a lakás hangulatának, de bőséges fénnyel árasztja el az egész ingatlant – és erre szükség is van a “ködös Albionban”.

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

 

Kívül tégla, belül fehér

 

 

A konyhában sehol egy kiálló fogantyú, és minden motorizált. A XXI. századi, fekete high-tech készülékek észrevétlenül simulnak bele a szögletes, fehér bútorokba. Ebben a modernségben az egyetlen – és nem elhanyagolható – kontrasztot csak a lakásban itt-ott felbukkanó műtárgyak adják. Egy ilyen semleges és minimalista háttérben jobban érvényesülnek a képek, vázák, szobrok. Minden hófehér és fekete, fém és fa – mint pl. a sarokba állított méretes ceruza. Óriási poén az íróasztali lámpa felnagyított verziója, ami az egész teret szokatlan dimenzióba ülteti át.

 

 Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

 

A gyermekszoba az egyetlen, amit “színesnek” érzünk, pedig itt is minden fehér, csak az akár egymásba is rakható Panton székek, és persze, a játékok hada ad üde színfoltot. A tulajdonos norvég származása a lakást nézve, letagadhatatlan. A hófehér szín ismétlődő használata olyan világos, és egyszerű hátteret teremt, amiben minden tiszta és lebegő – vagy legalábbis annak érezzük.Az alsó fürdőszoba monokróm fehérségébe nagyon kell a színes kép a falra – e nélkül, még a tükör mintás kerete sem oldaná a túlzott feszességet. Így együtt azonban követendő példa, olyan, ami nagyon személyessé tud tenni minden teret.

 

Kívül tégla, belül fehér

 

 

Az alsó fürdőszoba monokróm fehérségébe nagyon kell a színes kép a falra – e nélkül, még a tükör mintás kerete sem oldaná a túlzott feszességet. Így együtt azonban követendő példa, olyan, ami nagyon személyessé tud tenni minden teret.

 

Kívül tégla, belül fehér

 

Kívül tégla, belül fehér

 

A skandináv lakberendezés esszenciája az egész lakás: természetes anyagok – len, fa, üveg és kő – használata, tejfehér falak és bútorok, minimalizmus, ám újragondolva. Thomas Griem kiváló érzékkel nyúlt a tucat lakáshoz, és hozott létre belőle egy elegáns, minden tekintetben XXI. századi otthont. Megoldotta a legnehezebb feladatot: úgy alkotni minimalistát, hogy ne hasson hidegnek és személytelennek.

 

Kívül tégla, belül fehér
« 1 A 19 »

Szerzö: Dr. Németh Gábor

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak