Lakberendezők otthona – John Barman

A neves designer, John Barman felfrissítette Miami Beach-i otthonát. Az élénk színek és a hetvenes éveket idéző enteriőrök teljesen új stílust adtak a lakásnak.

 

 

Barman már épp úton volt a repülőtér felé (egy sikertelen ingatlan-keresési túra után), mikor rácsörgött az ingatlanügynöke. A lakás, amit felkínált neki agy felhőkarcoló 15. emeletén volt, és páratlan kilátást ígért…

 

Lakberendezők otthona - John Barman

 

“Mikor beléptem, tudtam, ez igen, ez nekem való!” – mondta John Barman. Az első dolog, miért megvette, a csodás panoráma, a tenger végtelenségének és az ég kékjének látképe. De ami igazán megfogta, a (korábban irodáknak használt) helységben rejlő lehetőség. Az a fajta “creative flow” ami, az igazi kihívásban megfogja az embert. Barman nemrég fordult a ’70-es évek lakberendezése felé, és ez a napfényes lakás tökéletesnek látszott a kiteljesedéshez.

 

 

Az eredeti apartman sok apró szobából, dobozból állt. Barman mindent visszabontott, egész a külső falakig. Sorra bontotta le a falakat, hogy megnyissa a lakást a látképnek. Leszedette a fürdőszobai álmennyezetet, és megnyitotta felső ablakokat, hogy a tágasság és szellősség érzetét keltse. A konyhát is teljesen átalakította. Az eredeti konyhát kicserélte egy beépített szekrényre, melybe elrejtette a hűtőt, a mosogatógépet, a pultra indukciós főzőlap került, s mindez egy selyemfényű fehér burkolatot kapott. “Ha most belépsz, már nem a konyhát látod, hanem a csodálatos kilátást.” – nyilatkozta a tulajdonos/tervező.

 

Lakberendezők otthona - John Barman

 

A fényérzet maximalizálása érdekében fehérre festette a falakat, és hasonló kerámia burkolattal fedte a padlót. Minden szokásos bútor, ami odavonzaná a tekintetet szintén fehér színt kapott. A ’70-es éveket idéző, egyszerű és tiszta – szinte geometrikus – vonalvezetésű bútorok pazar színekben pompáznak. A páva-zöld szófa, a sárga díszpárnák, a fukszia-rózsaszín bőrfotelek, a puha, süppedős szőnyeg, még a falikép is mind a múltat idézik, és mégis egy nagyon mainak ható enteriőrben.

 

 

A vibráló színek megőrzése érdekében csak olyan kárpitot használtak, melyek ellenállnak a tűző nap sugarainak, illetve azok fakító hatásának. A természet becsempészésére, egy eredeti kos-fejet használtak, melyet – stílusosan – a lakás színeivel harmonizálóra festettek. “Olyan erős a fény itt Floridában, hogy védekezned kell ellene.” – mondta a designer. És ezt a védekezést nem csak a speciális fényvédő-anyaggal ellátott kárpitok, hanem az élénk színek használata is jelenti.

 

Lakberendezők otthona - John Barman

 

Mindazok számára, akik az eddig főleg klasszikus enteriőrjeiről ismert Barman-t ismerték, ez a lakás óriási meglepetésnek számít. Eddigi műveihez képest ez kifejezetten populáris, szinte szédítően üde. “Meg kell hallanod a térek szavát, érezned kell a benne rejlő lehetőségeket” – nyilatkozta a tervező – “Ez egy modern felhőkarcoló. Miami Beach-en vagyunk. Amit itt hallasz, azt nem hallod sehol máshol, ezért itt teljesen mást csináltam én is. azt akartam, hogy könnyed és vidám legyen. És az is lett.”

 

 

Forrás:

Architectural Digest, 2010 szeptember

 

Lakberendezők otthona - John Barman
« 1 A 4 »

Szerzö: Dr. Németh Gábor

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak