Szinkép előadása 2006. február 23-án

Sokszor elgondolkodom azon, mit tenne az emberiség egyik legkreatívabb, legsokoldalúbb lángelméje, ha a mai tecnika birtokában lenne. Szerintem a SZÍNKÉP-pel is remekül tudna együttműködni.

 

 

A SZÍNKÉP DESIGN & GALÉRIA a kezdetektől fogva, azaz kereken TÍZ esztendeje a LOSZ tagja. A rugalmas, fiatal csapat folyamatosan új termékekkel, változó kínálattal áll elő, fenntartva ezzel az érdeklődésünket – s a kölcsönösség jegyében rajtunk keresztül is tesztelik a piaci igényeket.

 

 

Ezúttal is olyan újdonságokkal álltak elő, amikkel – bátran állíthatom – kenterbe verik a konkurrenciát.

 

 

Megfelelő anyagból a megfelelő célra – akár ezt a címet is adhatnánk a digitális nyomtatás kínálta lehetőségeknek, melyeket az alábbiakban olvashattok.

 

DIGITÁLIS NYOMTATÁS különböző alapanyagokra

  • Matt papírra
  • Fényes fóliára – öntapadós felületű (ára: netto 10.500Ft/nm)
  • A festővászonra kasírozott poszter a digitális technika és a festővászont izgalmas találkozása. Hozzávalók: egy poszter és egy megfelelő méretű festővászon, ugyanis ezzel az eljárással gyakorlatilag un. hordozócsere történik: speciális vizeskádba áztatott poszterről a festékszemcséket „átjátsszák” a festővászonra. Ára: netto 40.000Ft/nm + nyomat, + keret. 100*120 cm a járatos méret, digitális nyomtató berendezéstől függően, de jelenleg 100*140 cm-es a legnagyobb kinyomtatható poszter. FONTOS megjegyezni még, hogy minimálisan 8MB-os fényképezőgépre van szükség ahhoz, hogy a kinyomtatott kép (kb. 1*1m-es) élvezhető minőségű legyen, ne essen szét pixelekre.
  • ONE WAY VISION öntapadós fólia, reklmámfelületnek is remekül alkalmas. Kirakatüvegen, taxik ablaküvegén is láthattunk már ilyeneket. Nappal megakadályozza a belátást, bentről viszont ugyanúgy átlátunk rajta, mint a fényáteresztő függönyön. Talán egyirányú átláthatóságnak is fordíthatnánk.
  • MESH háló – kreativitásunknak ez az anyag biztosítja a legszélesebb mozgásteret: Rendkívül strapabíró, hálószerű anyagra van nyomtatva a kép, húzhatjuk, nyúzhatjuk, szinte mindent kibír. Térelválasztónak, paravánnak, reklámhordozónak egyaránt alkalmas, keretre, állványra szerelve, mennyezetről függesztve, többféleképpen egymás elé-mögé sorolva számtalan meghökkentő módon alkalmazhatjuk.
  • Ponyva- felhasználási lehetősége talán inkább ipari (közületi) környezetben érvényesül a legjobban, de azért vagyunk tervezők, hogy erre rácáfoljunk, ezzel is bizonyítva rátermettségünket, szárnyaló fantáziánkat. Felhasználási módjai, lehetőségei a Mesh-hálóhoz hasonlóak.

 

 

A SZÍNKÉP DESIGN & GALÉRIA cégvezetője, FELFÖLDI MISI kellemes modorú, energikus, remek üzletember. (ráadásul -Misi, Te ezt ne olvasd! – női szemmel nézve is megnyerő) így másféle „csemegékkel” is meglepett bennünket.

 

 

Kiváló üzleti érzékét mi sem bizonyítja jobban, minthogy kínálatát INFORMÁCIÓS RENDSZEREKKEL is bővítette. Ez a cége nevében is tükröződik, a DESIGN elnevezés beillesztése utal rá.

 

Mottó: mindenhova a megfelelőt!
Az információs rendszer a következő termékekkel jelenik meg.

 

 

EASY CLIP képkeretek: magyarul –találóan – a „csitt-csatt” keret nevet viselik. A szokványos képkeretekhez képest több meglepetéssel is szolgál ez a rendszer. Az alap változata a szokásos módon is falra szerelhető, rejtett furatok segítségével közkedvelt termékük: a galériasínes rendszer alklamazásával is felfüggeszthető. Mi ebben az újdonság? A képek nagyon egyszerű cserélhetősége. Pár mozdulattal a KERET LEEMELÉSE NÉLKÜL, elölről kinyithatjuk azt, kicseréljük a képet és visszapattintjuk a helyére. A LOSZ Jubileumi Vándorkiállítás anyagát mi már ilyen keretekbe téve visszük az ország több pontjára.

 

Nyugodtan lehetünk telhetetlenek: nem csak ezt tudja az EASY CLIP. Van kétoldalas, térbeli, sőt oszlopra szerelhető és világítós változata is, így nem fog ki rajtunk semilyen feladat, sőt a nagyszámú variációs lehetőséget kihasználva rafináltan, látványosan és főleg kifejezetten profi módon megoldhatjuk Megrendelőink kívánságait, meglephetjük őket új ötleteinkkel. Bármiben fogadok , hogy el tudod kápráztatni!

 

 

A megbízás jellegétől függően ajánlhatunk VEVŐTERELŐ RENDSZER-t pl. várakoztató tábla formájában, nagyon esztétikus kivitelben. (pl. gyógyszertár, bank, posta)

 

Kül- és beltéri MEGÁLLÍTÓ TÁBLÁKat is megismerhettünk, részletes

 

  • Egy- és kétoldalas plakátsínes rendszert
  • Roll-Up állványt, ami szinte agresszíven nagy méretével bitosan észreveteti magát
  • Banner állványt,

hogy csak néhányat említsünk a minden igényt kielégítő kínálatból.
Az itt említett állványok további elónye, hogy könnyen összecsukhatóak, így egyszerű és biztonságos a szállításuk vagy használaton kívüli időszakban a tárolásuk. A Galéria az állványokra kerülő plakátok kinyomtatását is vállalja, de csak kész anyagból, képszerkesztéssel nem foglalkoznak.

 

 

Az Információs rendszerek következő egységét a FÜGGESZTŐ RENDSZEREK képezik.

 

 

Nagy és kis cégeknek egyaránt tudnak újat, szépet és jót nyújtani. Ezen belül az lábbiak szerepelnek a kínálatban.

 

FALI függesztőrendszerek, azaz

 

  • FIX információknak fóliás tábla (pl. egy 40*50-es méretű kb. 30.00Ft nettóárban)
  • mobil-sínes, gyakran cserélhető táblák a változó információk könnnyű és egyszerű cseréjéhez.
  • Gravírozott táblákból is különböző lehetőségek is vannak – mindig a megfelelő célra.
  • A kislétszámú cégeknek nemesen egyszerű, szép táblácskák felelhetnek meg jobban, ezek az úgynevezett „mezítlábas” információs táblák, de választhatók távtartós táblák is.

TÉRBELI FÜGGESZTŐ RENDSZEREK – pl. utazási irodákba, ingatlanirodába javasolható a filigrán, költségtakarékos mégis nagyon esztétikus

 

  • Lap-tokok
  • Feszítőhuzalos információs rendszerek – nagyon ötletes, egyszerű rögzítéssel

 

Mindezek hamarosan felkerülnek a cég honlapjára is. Figyeljétek folyamatosan az ott megjelenő információkat, nézegessétek az egész kínálatot, éljetek a rendkívül jólszerevezett szolgáltatási rendszer lehetőségeivel – nagyszerű, megbízható és nem utolsó sorban nekünk is kényelmes.

 

 

A SZÍNKÉP DESIGN & GALÉRIA Kft.a LOSZ tagok munkáját azzal is elismeri, hogy a legtöbb megrendelést hozó kollégák munkáját a jutalékon túl igazán nagyvonalú jutalomban is részesíti: az első helyezett milánói utazást nyer a híres Salone del Mobile kiállításra. A második helyezett 20.000 Ft-tal olcsóbban vehet részt az általa kiválasztott tanfolyamon, de a harmadik helyezett sem panaszkodhat:1 éves hazai és külföldi szakmai folyóirat előfizetést nyer.

 

 

Azt gondolom, díjtól és jutaléktól fügetlenül is bátran kijelenthetjük, ezzel az együttműködéssel mindannyian jól járunk, a tervező, a forgalmazó és aki munkánk gyümölcsét élvezheti, a Megbízó.

 

 

Ha nem tudtál eljönni erre az érdekes előadásra, remélem akkor is sikerült értékes információkat megtudnod a fenti beszámolóból.

 

 

A legtöbb, legértékesebb adatokat megtudhatod Barta Viktóriától is, aki Misi jobbkeze volt ezen az előadáson (is) kérhetsz tőle árlistát, az előadáson résztvevőknek átadott termékmintákból, CD-kből is küld Neked, ha felhívod őt.

 

Látogassátok meg a weboldalát a következő címen: www.posztergaleria.hu

 

Szinkép előadása 2006. február 23-án LEONARDO – AKÁR DIGITÁLISAN
« 1 A 10 »

Szerzö: Zámborszky Éva

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak