Dolgozószoba – Hogyan rendezzük be irodánkat?

A nem megfelelően berendezett iroda egészségkárosító hatása mellett az üzleti partnerek elvesztéséhez is vezethet. Draveczki Julianna lakberendezőt, és Halzer Dorottya Feng Shui szakértőt kérdeztük arról, hogyan rendezzük be irodánkat, ahhoz, hogy ott mindenki jól érezze magát.

 
Irodánk berendezéseA hatékony munkavégzéshez, valamint a megfelelő fizikai és mentális állapot megőrzéséhez alkalmazottnak és vezetőnek egyaránt szükséges a kellemes, otthonos munkahelyi környezet. Az irodák berendezése rendkívül összetett feladat. A helyzetet bonyolítja, hogy számos cég csak minimális összeget tud a munkahelyi életterek kialakítására elkülöníteni. A kis költségvetésből gazdálkodó vállalatoknak azonban érdemes legalább a vezetői szobát az elvárásoknak megfelelően berendezni, hiszen legtöbb esetben ez az iroda reprezentálja az egész céget.

 
A főnöknek intim zónát

 
„A főnök irodáját minden esetben ajánlott elszeparálni az alkalmazottak által használt helyiségektől. Mivel az igazgatók gyakran napi 24 órát töltenek szobájukban, érdemes számukra kialakítani egy hálószobával, mosdóval rendelkező, rejtett, intim zónát, ahol átöltözhetnek, illetve felfrissíthetik magukat. Az olyan cégek, akiknek nincs lehetőségük 70-80 négyzetmétert erre a célra elkülöníteni, megoldhatják a problémát egy gardróbszekrénnyel, amibe beépíttethetik a mosdókagylót” – tanácsolta Draveczki Julianna, lakberendező.

 
Láttassuk a cég elismeréseit

 
„Az ügyfeleknek, partnereknek mutassuk meg bátran a cég elismeréseit. A nyert díjakat a vezető irodájába, lehetőleg egy mindenki által látható részre – például üveges ajtóval rendelkező szekrénybe – tegyük. A bekeretezett oklevelek pedig szemmagasságban kapjanak helyet a falon. Ha a vállalat támogat művészeket, ne felejtsünk el az alkotásaikból legalább egyet megmutatni a partnereknek” – javasolja a lakberendezési témakörben rendszeresen előadásokat tartó hölgy.
A főnök asztalát ajánlott az ajtójával szemben elhelyezni, Mivel a vezetőnek látnia kell, ki érkezik hozzá, ráadásul a vendégek illetlenségnek veszik, ha egy hátat pillantanak meg belépéskor.

 
Zárt szekrény irattárolásra

 
Egyre elterjedtebb az LCD monitorok használata. Az egyébként divatos, és szép képernyők azonban néha képesek teljesen elrontani az iroda képét. „Vegyük figyelembe a bútorok stílusát a monitor kiválasztásánál. A konzervatív, régi típusú szekrényekhez, asztalhoz inkább ne lapmonitort vásároljunk, hanem egy kevéssé hivalkodót. Stílusosabb, és nem zavarja meg a harmóniát.
Az irattárolásra használt bútorok kiválasztásánál ne feledjük, hogy a bennük helyet kapó papírhalmazt rendkívül nehéz folyamatosan és látványosan rendben tartani. Irattárolásra ezért célszerű zárt szekrényt vásárolni, olyat, amibe csak a munkatársak látnak be.

 
Figyeljünk a szín és a forma egységességére

 
Fontos, hogy a munkaasztalon elhelyezett tárgyak – vázák, ceruzatartók, lámpák – formában és színben egységesek legyenek. A falak festetésekor kerüljük a kórházakra emlékeztető fehér színt, használjunk inkább kellemes, pasztell árnyalatokat. Otthonossá a barack vagy a világoszöld fal teszi az irodát” – mondta el az alkalmazottak irodáira is vonatkozó ajánlatokat a designer.

 
Azonos munkát végzőknek egyterű irodát

 
A belmagasság három méternél ne legyen magasabb, ha mégis, álmennyezettel javíthatunk az arányokon. Azonos munkakörben dolgozók számára ajánlott a nagy, egylégterű iroda, egyébként próbáljuk meg külön helyiségben elhelyezni a különböző osztályok dolgozóit.

 
Kukába az elhervadt virágokkal!

 
Hiába költ milliókat némely cég irodái megfelelő berendezésére, mégis negatív tapasztalatokkal távoznak a partnerek. Nem elég ugyanis megvenni a bútorokat, kiegészítőket, azokat rendben tartani is szükséges . “Jártam már olyan munkahelyen, ahol elhervadt virágok, leszakadt függönyök borzasztották el az ügyfeleket. Ilyenkor általában a partnerek rendetlen irodának könyvelik el a céget. Pedig minimális anyagi ráfordítással, és egy kis odafigyeléssel el lehetne kerülni ezt.

 
Otthon iroda: hangsúly a rendtartáson

 
Az otthon – távmunkában vagy saját vállalkozásban – dolgozók irodáinál még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a rendtartásra. Az ember ugyanis fokozottan hajlamos elhanyagolni lakásában lévő munkakörnyezetét. „Már a szoba berendezésének kezdetekor dolgozzunk ki egy rendszerező elvet. Irattartók, polcok, zárható szekrények segíthetnek minket a rend jövőbeni megtartásában”.

 
Különítsük el a munka- és a privát teret

 
Az otthonunkban a munkahelyként funkcionáló teret a lakás egy nyugodt részében helyezzük el, ott, ahol nem háborgat minket senki, de ahol mi sem zavarjuk a körülöttünk élőket. Ha nincs lehetőség dolgozószoba kialakítására, a hálószoba kivételével a lakás bármely részén leválaszthatjuk a munkasarkot egy parapetfallal, gipszkartonnal, vagy akár egy könyvespolccal. Mindenképp különítsük el azt a részt, ahol dolgozunk, egyébként rendkívül nehéz elkezdeni a ránk váró feladatok elvégzését.
A saját lakásban berendezett irodának nem kell túl személytelennek lennie, bánhatunk bátrabban a színekkel, a függöny lehet romantikusabb, és akár még egy heverő is bekerülhet a szobába. Szék helyett pedig használhatunk egy kényelmes fotelt.

 
A panorámás iroda elvonja a figyelmet

 
Bár a Feng Shui szerint kialakított irodák berendezése személyfüggő, mégis akad néhány, mindenki által megfogadható tanács. Halzer Dorottya, Feng Shui szakértő a következőket ajánlja:
„Távolítsuk el irodánkból a kiszáradt, elhalt virágokat, és kerüljenek a szemétbe az öt évvel ezelőtti naptárak! Aktualizáljuk a szobában dolgozók neveit tartalmazó táblákat, ha valakit elbocsátanak, nevét azonnal vegyük le a listáról. Az iroda mindig az éppen aktuális helyzetet tükrözze, ne ragaszkodjunk az idejétmúlt dolgokhoz. A főnök irodája személyarányosan a legnagyobb legyen, ellenkező esetben az alkalmazottak vehetik át az irányítást. A dolgozóknak nem ajánlott a bejárati ajtónak háttal ülni, hiszen akkor nem tudnak kellőképpen a munkára koncentrálni. A panorámás iroda is elvonja a figyelmüket. A fej felett futó polcok a megterhelés érzetét kelthetik a dolgozóban. Ha pedig íróasztalunk egy kép nélküli, üres falra néz: jövőkép nélküli az életünk.

 
Tippek az irodák berendezéséhez

 
– Válasszunk három méteres belmagasságú irodát
– Halvány, pasztell színekkel festessük ki a falat
– Vásároljunk több ponton állítható székeket, kerüljük a fej felett futó polcokat
– Zárt szekrényt használjunk az iratok tárolására
– Lapmonitort csak a modern irodákba tegyünk, és a képernyő tőlünk 50 – 60 cm-re szemben legyen
– A főnöknek különítsünk el egy intim zónát, asztala az ajtójával szemben helyezkedjen el
– A cég elismeréseit egy üveges szekrénybe tegyük, az okleveleket pedig (bekeretezve) a falra
– Mindig tartsunk rendet
– Aktualizáljuk a névtáblákat

 

Forrás:

Jobpilot Pályacsúcs Magazin

Szerzö: Draveczki Julianna

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak