Falra festett motívumok

Állítólag minden kezdet nehéz. S hogy ez a megállapítás a lakberendezésre éppúgy igaz, mint az élet más területeire, arról házigazdáink tudnának igazán sokat mesélni. Ennek a Pest környéki családi háznak a belső kialakítása, megtervezése ugyanis nem indult valami könnyen.

 
Megtervezett lakótérNégy-öt környékbeli lakberendezőt is megkerestek, hogy tervezze meg újonnan épült otthonuk közös lakótereinek képét, de valahogy nem volt szerencséjük. A szakemberekkel nem sikerült dűlőre jutni. Végül a házaspár úgy döntött, tesznek még egy utolsó kísérletet, és a lapunkban megjelent Névjegy cikk alapján megkeresték Mátrai Gabriellát. Ezúttal jó ajtón kopogtak.

 
Érthető persze, hogy előző tapasztalatai után a háziasszony eleinte kissé szkeptikus volt. Nehezen nyílt meg, ám a döcögős indulást gyümölcsöző és hatékony munka követte. Olykor az a gond, hogy a megrendelőnek fogalma sincs, hogy mit akar. Máskor meg az okozza a nehézséget, hogy túlságosan is sok elképzelése van, s a tervező feladata mindezeket átfésülni, összehangolni, egymáshoz rendelni. Ezúttal az utóbbi eset állt fenn, a háziasszony két, magazinokból kivágott képekkel gondosan teleragasztott füzettel várta a lakberendezőt. Egyet a nappaliról, egyet a konyháról készített. Gabriellának tehát mindenek előtt ezt a terjedelmes anyagot kellett lépésről lépésre leszűkítenie, megvalósíthatóvá tennie.

 
Sok gondot okozott a burkolat kérdése. A háziasszony eredetileg ragaszkodott a gránithoz, aztán lassan, legalább nyolc variáció után a lakberendező sugallatára eljutottak ehhez a nagyon elegáns, homokszínű gressporcelánhoz. Különlegességét az adja, hogy két matt sort egy fényesre polírozott kerámiasorral váltakoztattak, amelytől diszkrét játékosságot, vibrálást kapott az amúgy visszafogott és egyszerű, egybefüggő felület.

 
Tervezett konyhaAz ajtók és ajtótokok fehér juharból készültek, így hát a bútorokat is hasonló tónusban kellett tartani. Szép, igényes, könnyed, légies és funkcionális – ezek voltak összegezve az elvárások, és amint a végeredmény mutatja, mindez maradéktalanul meg is valósult. Az Opál Konyhastúdióban találtak rá a modern, krémszínű-ezüstszürke konyhabútorra, amely divatos főző- szigetével alapvetően meghatározza a tér jellegét. A minimál bútor hűvös, távolságtartó visszafogottságát Gabriella téglavörös falfestéssel ellensúlyozta.

 

 

 
Sokat tanakodtak a színválasztásról is. A kiinduló árnyalat a sárga volt, ehhez kellett olyan kiegészítőszíneket találni, amelyekől extravagáns, ugyanakkor harmonikus lesz az összhatás. A bútorok letisztultsága, egyszerű vonalvezetése, szín- és anyaghasználata ugyancsak elbírt egy kis élénkséget a háttérben. Amikor a tervezőt felkérték a munkára – a nappali, étkező, konyha és előtér megkomponálására –, addigra a fürdőszoba-csempét már megrendelték.

 
Tervezett étkezőA fáradt téglapiros, bézs és csontszínű kerámiák adták az ötletet, hogy a nappaliban is hozzák vissza ezeket a tónusokat. A nagyon egyszerű, nagyon elegáns kandalló is a helyén volt már, csak még színek nélkül. Gabi javasolta, hogy a tűz izzását felelevenítve színezzék a felületeket, ezért lett a belső, fehér mag körül sárga, majd piros a festés. A téglaszín aztán továbbkúszott a konyhába is, egy kis melegséget csempészve oda. S hogy az összhatás még izgalmasabb legyen, kellett egy kis kontraszt, ami az acélkék megjelenésével jött létre. Gabriella azonban úgy érezte, a színek önmagukban nem elégségesek, kell még az enteriőrbe egy kis egyediséget vinni. Kézenfekvő erre a célra a falfestés még sajátosabbá tétele volt.

 

Tervezett gipszkarton falKülönleges megoldást talált a tervező az előszobába, leütve ezzel a lakás alaphangját. A fehér-sárga-piros csíkosra, illetve téglaszínűre festett gipszkarton falakból, kisszekrényekből, üvegpolcokból, tükör- ből és fonott kosarakból összeálló kreáció ihletőjét egy német magazinban találta a háziasszony. A fotó alapján Gabriella valami hasonlót, mégis a lakáshoz illőt alkotott. S hogy a jó kezdet még jobban folytatódjék, odabent a nappaliban további festett dekorációt találhatunk.

 

 

 

Acélkék-halvány bézs mintázat fut fel a sárga falra az étkezőben, amelytől a tér egyfajta játékos mozgalmasságot nyer. Ez a mintázat a tervező szerint egy színét változtató vándorcsík, hiszen a padlón kezdődik, s felkúszik a függőleges felületekre is. A fémvázas, üveglapos Calligaris asztallal és a modern székekkel berendezett étkező a hármas szám misztikájára épül. Három falfülkét alakítottak ki a főfalon, három lépcsőben ereszkedik alá az oldalfal, alatta három egyforma méretű kép követi ezt a vonalat, és szintén három lámpa világítja meg mindezt.

 

Elegáns nappaliFelbukkan az acélkék természetesen máshol is. A nappaliban, az elegáns, ekrü színű Natuzzi bőrgarnitúra és a Gabi által tervezett s a Mirror Kft.-ben legyártott üvegasztal alá Gulyás Judit szőnyege került. Az iparművész az itt felbukkanó árnyalatokat szőtte bele a kompozícióba, alapja kék, s a rajta variálódó, egymásba csúszó négyzetek tégla, bézs és fekete színben játszanak. Ugyancsak ilyen színösszeállításúak lettek a lapfüggönyök is. A háziasszony már régóta ilyen modern és látványos alig-függönyökről álmodott, s most a szakértő közremű- ködésével egykettőre megtalálták a tökéletes textileket. A sok meleg, tüzes szín után a hálóban már a hűvösebb árnyalatok uralkodnak. Többféle kék a falakon, csíkok az ágytakarón – mindez nagyszerűen harmonizál a ház belső képével.

 

Összeillő, izgalmas színek, modern, különleges bútorok, puritán elegancia, funkcionalitás és letisztultság sok egyedi ízzel. Ilyen lett Mátrai Gabriella, illetve nagyon lelkiismeretes és gondos megbízójának közös munkája mindnyájuk teljes megelégedésére – bizonyítva a mesebeli igazságot, mely szerint, ha a vége jó, minden jó…

 

1. „Vándorcsík” kúszik a padlóról a falra a hármasok jegyében berendezett, modern, Calligaris étkezőben

 

2. Egészen egyedi előszobamegoldást találtak, mely egyszerre színes látványelem a gipszkarton falra festett élénk csíkjaival, de térelválasztóként is megfelel, s ugyanakkor fogas, tükör, cipősszekrény és tároló

 

3. A tűz meleg árnyalatait ismétli a Natuzzi ülőgarnitúra alatti Gulyás Judit-tervezte szőnyeg, és a lapfüggönyök szintén az enteriőr meghatározó színeit hozzák vissza. A háttérben szépen érvényesül az Opál Konyhastúdió krémszínű bútora.

 

4. Kellemes látvány, ugyanakkor jól kihasználható a levegős, könnyed polcrendszer is a nappaliban

 

5. Hűvösebb tónusok, az acélkék árnyalatai adják meg a hálószoba karakterét, ahonnan természetesen nem hiányozhatnak a csíkok sem

 

6. Szigetkonyhára vágyott a háziasszony, amely Mátrai Gabriella lakberendező javaslatára kisebb lett az eredetileg elképzeltnél, így bármelyik oldalról kényelmesen hozzáférhető

Szerzö: Pannonhegyi Katalin

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak