Organikus szőnyegek / Növényi rost szőnyegek

Mai világunkat és mindennapi életünket egyre inkább a természetességre való törekvés jellemzi. Ez érhető tetten lakásainkban az organikus szőnyegek rohamos terjedésén is. A növényi-rostból készült talpalávalók – és közülük is főleg a szizál – kortalan, és szinte mindegyik lakberendezési stílushoz illeszkedik.

 

Organikus szőnyegekAz organikus szőnyegek anyagát a köznép gyakran csak egyszerűen szizálként emlegeti, fajtától függetlenül. A csoportnak nevet adó szőnyeg egy agávé-fajta, az Agave Sizalana rostjaiból készül. Ebből a trópusokon honos növényből szőtt anyagon belül is megkülönböztethető afrikai, brazil és mexikói szizál – melyek minősége némileg eltérő. (A szakértők szerint az afrikai eredetű a legjobb.) És, bár a szizál mára az egész csoport generikus nevévé vált, jó, ha tudjuk, hogy nem minden növényi rostból szőtt szőnyeg készül szizálból.

A növényrost szőnyegek nem új keletűek, hiszen némelyik már évszázadok óta ismert és használt Európában, sőt Magyarországon is. A gyékényszőnyeg múltját bizonyítja egy ősi magyar közmondásunk is: „egy gyékényen árul valakivel…”, illetve az, hogy lábtörlőként naponta használjuk máig is, ami fényes bizonyítéka tartósságuknak.

A növényi rostból szőtt szőnyegek az ázsiai (feng-shui) hatású enteriőrökbe éppúgy illeszkednek, mint a minimál-stílusú, vagy tradicionális lakásokba, és jól mutatnak az afrikai (ethno), illetve vidékies country-stílusú enteriőrökben is. Egyszóval, szinte minden stílusban otthon érzik magukat.

 

Bár, már első ránézésre is strapabíró anyagok, ez nem jelenti azt, hogy ne igényelnének némi törődést. Óvni kell őket a kiömlő színes folyadékoktól (pl. kávé, tea, kóla, vörösbor…) mert az megszínezheti őket örökre. Ezen persze Scotchguard-os kezelés segíthet, amivel impregnálva vízhatlanná válnak – ám ez az árukban is megnyilvánul. Takarításuk egyszerű, rendszeres porszívózást igényelnek, amivel könnyen tisztántarthatók. Fontos, hogy tartsuk őket szárazon, így elkerülhető a penészesedés és az evvel járó jellemző „pajta-szag”.
A növényrost szőnyegek közötti különbségek széles választékot nyújtanak a különböző lakóterek szőnyegezésére, sőt némelyikük padlószőnyegként is alkalmazható. Általánosságban elmondható, hogy nappaliba leginkább ajánlott a szizál, mert az a legstrapabíróbb, és nem színeződik el, ám könnyen takarítható, hálóba viszont a juta a jó választás, mert ez a legpuhább és így mezítlábas járásra is kellemes, ám a juta sajnos elszíneződésre hajlamos.

 

Biztos, hogy bármelyiket is választjuk, éveken át kellemes, organikus társunk lesz lakásunkban. Mielőtt azonban bevásárolunk, nem árt tudnunk az egyes típusok alapvető jellemzőit.

 

TENGERI FŰ

Sima sás-szerű növény, ami a tengervízzel fedett sekély, rizsföldekhez hasonló területekről származik.

 

Előnyök:
– erős szálak
– könnyen tisztítható
– az ételfolt nem hagy nyomot rajta
Hátrányok:
– nem festhető
– nedvesen pajta-szagot adhat
– idővel megfakul (kiszívja a nap)
Tanácsok:
– Az eredetileg sötét, fűzöld szín idővel megfakul, majd átmegy barnás színárnyalatba

 

SZIZÁL

A legnépszerűbb természetes szőnyeganyag, mely az Agave Sizalana nevű trópusi növény rostjaiból készül.

Előnyök:
– erős szálai miatt strapabíró
– jól bírja a nagy forgalmat
– könnyen festhető a kívánt színekre
Hátrányok:
– a kiömlött színes folyadék (pl. kávé, bor, üdítő) foltot hagy rajta
Tanácsok:
Vásárláskor jó ha tudjuk, hogy az afrikai szizál rostokból szőtt szőnyeg jobb minőségű, mint a brazil, vagy mexikói.

 

JUTA

Eredetileg kötélfonáshoz használt anyag, ami egy indiai eredetű növény rostjaiból készül.

Előnyök:
– puha rostjai révén hálószobába és gyermek szobába kiváló
Hátrányok:
– puhasága miatt nem túl tartós
– a nehezebb bútorok lába belenyomódik, ami nem rugózik vissza (átrendezéskor látszik a lábak nyoma)
Tanácsok:
– Vásárláskor a gyapjúval kevert változatokat keressük. Ezek szebb színűek és jobb a színtartósságuk is.

 

 

GYÉKÉNY

A gyékényt hagyományosan lábtörlőként ismerjük. A gyékény szőnyeg egy éven át vízben áztatott kókuszrost alapanyagból készül.

Előnyök:
– durva textúrája garantálja, hogy elpusztíthatatlan
– bírja a nagy forgalmat és extrém igénybevételt
– nem színezi meg a kiömlött ital
Hátrányok:
– nehezen festhető (hamar lekopik a színe)
– tüskés, kissé szúrós ezért mezitlábas használatra kényelmetlen
– gyerekszobába nem javasolt
Tanácsok:
– Szizállal keverve kedvezőbbek a tulajdonságai: puhább de tartós.

 

PAPÍR

A papírszálas szövetet a második világháború alatt fejlesztették ki, (a rosthiány miatt) mint alternatív anyagot.

Előnyök:
– meglepően tömör, ezért porral szemben igen ellenálló
– a kívánt színre festhető
Hátrányok:
– vékonysága miatt a padló színe vagy mintája átlátszik rajta
– könnyen elszínezi a kiömlött folyadék
Tanácsok:
– Vásárláskor nem könnyű hozzájutni, bár az utóbbi időben nőtt a választék

 

Organikus szőnyegek / Növényi rost szőnyegek
Organikus szőnyegek / Növényi rost szőnyegek
« 1 A 5 »

Szerzö: Dr. Németh Gábor

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak