Interjú Petyerák Katalinnal

A LOSZ Év Lakberendezője 2015 szakmai díjasa: Petyerák Katalin

 

 

Petyerák Katalin“A siker akkor jön, ha elkötelezed magad arra, hogy eljutsz a célba és ég benned a szenvedély, hogy átlépd a célvonalat!”

Bob Gass

 

 

Viczán Ágota
A siker ismert hívó szavai: munka, szorgalom, maximalizmus, rend, harmónia…
Így kezdtük két évvel ezelőtt a beszélgetést, amikor a Junior Art Center lakberendezési iskolában az Év Hallgatója lettél.

 

Az eltelt időszakban is szakadatlan kitartással dolgoztál aminek meg is lett az eredménye az Év Lakberendezője szakmai díj. Mi történt veled a találkozásunk óta?

 

Petyerák Katalin
Az Év Hallgatója díjhoz kaptam egy lehetőséget, hogy a Construmán részese lehetek a LOSZ stand kialakításának, tervezésének. Nagy erőkkel, igyekezettel láttunk neki a feladatnak. Szép közös és tanulságos munka volt és amikor megnyílt a kiállítás hatalmas lelkesedéssel szolgáltattunk. Meg sem álltam, egész nap pörögtem, minden percét élveztem. Éltünk a lehetőséggel, remek kapcsolatok, segítő társak és nem utolsó sorban munka is lett belőle.
2017-ben ismét kiállíthatunk, nagyon remélem, hogy ismét nagy sikere lesz.

 

Majd a saját otthonunk kialakítása is hozott egy sor tervezési, szervezési és kivitelezési feladatot. Nagyon szeretem ha szabad kezet kapok és a saját ízlésem, elképzelésem szerint szárnyalhatok. A saját otthonunkon kívül, lakásokat tervezek és fel is újítom őket. Kitalálva, berendezve, minden apróság a helyén. A facebook-on Pk-Home néven jelennek meg a munkáim.

 

Most egy érdekes feladatom van, felkért egy ingatlan befektető, hogy segítsek neki egy kiadásra szánt családi ház belső tereinek megtervezésében úgy, hogy már a bérlőt is megtalálták. Így összetett a feladat, a tulajdonos anyagi lehetőségeinek és a bérlő igényeinek összehangolása. Egyszóval nem unatkozom, mindig megtalálnak a jó munkák, a nagyszerű lehetőségek.

 

V.Á.
…és mindezek mellett tudom, hogy folyamatosan tanulsz, képzed magad!

 

P.K.
Igen igyekszem lépést tartani, hiszen folyamatosan fejlődni kell. Boldog vagyok, hogy új dolgokba kezdhetek. Örök tennivaló, hogy a látványtervező programon szélesítsem a tudásomat. Nehéz dolog, hiszen itt is szeretném tökéletesen végezni a munkámat és ez nagyon sok idő.

 

A napi tervezési feladatok mellett pedig még elvégeztem egy Home Staging akadémiát Dr. Somogyi Patrícia vezetésével. Sok hasznos tudással lettem gazdagabb. Megtanultam hogyan lehet megmutatni a lakás legjobb arcát, hogyan készítsünk fel egy ingatlant úgy, hogy akár 30%-al drágábban értékesíthessük. Az emberek jelentős többsége nem tudja elképzelni egy üres lakásban a kínálkozó lehetőségeket. Én megmutatom nekik azokat az alternatívákat, melyekkel – akár kevés anyagi ráfordítással – nagyon jó eredmény érhető el.

 

Ezen kívül megtanultam értékelni a munkámat, látom, hogy komoly, értő segítséget adok az ügyfeleimnek.

 

V.Á.
Azt kívánom szeretettel, hogy ilyen tevékeny és hasznos legyen az elkövetkezendő időszak is… és azt hiszem, hogy akkor megint találkozni fogunk két év múlva! :)

 

Az interjút Viczán Ágota készítette.

 

Tekintsék meg Petyerák Katalin szakmai díjas munkáját!

 

Petyerák Katalin

Author: Viczán Ágota

Share This Post On
468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak