Szövetkezz velünk!
A LOSZ ajánlata a hazai lakberendezőknek, tervezőknek

A magyar lakberendezők országos szövetségének (LOSZ) célja, hogy egybetömörítse a hazai lakberendezőket, képezze és tovább képezze a szakmai ismeretüket, a célból, hogy mindannyian a szakmai szempontok maximális szemelőtt tartásával, a lehető legjobb minőségben szolgálhassuk megbízóink érdekeit, mindezt esztétikus és maradandó design-élményt adó módon tehessük.

Mit nyújt Neked a LOSZ tagság?

A Lakberendezők Országos Szövetsége folyamatosan várja tervezők, belsőépítészek, iparművészek, lakberendező hallgatók, valamint a szakmához közel álló cégek jelentkezését.

Mint minden szakmai szövetség, a LOSZ is egyenrangú partnerek köteléke, akik közös célok megvalósítása érdekében együttesen képviselik ezt a gyönyörű szakmát. Ebből értetődően ez a szövetség olyan lesz, amilyenné mi magunk alakítjuk. Érvényes ez a tervező- és a céges tagokra egyaránt.
Az Elnökség dolga a tagság részéről felmerülő ötletek megvalósításának menedzselése, de ehhez az szükséges, hogy Ön is ismertesse velünk elképzeléseit és elvárásait.

A LOSZ tagság előnyei:

- Szövetségünk szakmai közösséget jelent minden tagja számára. A gazdasági nehézségek idején különösen fontos az összefogás. Gyártó, ill. forgalmazó céges tagjainkon keresztül folyamatosan bővíthetitek ügyfélkörötöket, és hasznos ismeretekkel gyarapodhatdok, illetve a Szövetségen belüli együttműködés révén anyagi előnyökre is szert tehettek.

- Rendszeres utánképzést, információátadást a lakberendezés, belsőépítészet és lakás dekoráció terén történő változásokról, trendekről. Szakmai továbbképzési lehetőséget, melyben elsősorban céges tagjainkra támaszkodunk, de más olyan fontos ismeretanyaghoz is hozzájuthatsz, ami enteriőr terveidhez (és azok megvalósításához) elengedhetetlenül fontos lehet.

- Minden új belépőnek lehetősége van egy saját bemutatkozó oldal feltöltésére honlapunkra, melyben legjobban sikerült munkáitok, rajzaitok, azaz a terveitek és megvalósult projektjeitek referenciaként szolgálhatnak a leendő megrendelőiteknek, ügyfelekiteknek.

- Hirdetési felületeinken (weblap, Lakberendező Magazin) kedvezményes megjelenési lehetőségeket biztosítunk tagjaink számára.

- Részt vehettek a céges tagjaink által kiírt pályázatokon, élvezhetitek a csak LOSZ tagoknak szoló nyereményeket. Mindezt saját portfoliótokban feltüntethetitek további elismerést (és referenciát) érve el.

- Évről-évre kiírjuk az "ÉV LAKBERENDEZŐJE" pályázatot, mely rangos szakmai elismerést jelent a pályázaton nyertes tervezőknek. Kell-e nagyobb elismerés, mint a szakmai zsűri ítélete alapján "megkoronázottnak" lenni?

Amennyiben a tagság lehetősége felkeltette érdeklődésedet, kérjük jelentkezz elérhetőségeinken és mi tájékoztatunk a következő tagfelvételi bizottsági ülés időpontjáról és a belépési feltételekről!

Szövetkezz velünk!

Nagy örömünkre szolgálna, ha Téged is tervező partnereink között üdvözölhetnénk a jövőben. Légy a LOSZ tagja!
Társulj Te is velünk, és lépjünk fel közösen a hazai lakberendezés színpadán, öregbítsük együtt a hazai lakáskultúra hírnevét!

Elérhetőség:

losz@t-online.hu