Designműszak

Designműszak

 

Remek megfogalmazása egy remek eseménynek. Designműszak! Tudom, hogy a konferencia megálmodói a tervezői munkához köthető műszaki vonatkozású témákhoz és kiállítókhoz alkották meg ezt az egyébként eddig sehol sem használt kifejezést. Én viszont mást (is) éreztem a szót ízlelgetve.

 

Az utóbbi évek túlterhelt munkás napjaira gondoltam, a mi műszakunkra, illetve műszakjainkra. Mert azokból volt bőven. A kollégákkal beszélgetve mindenki arról számolt be, hogy sokszor három műszakban foglalkoztattak bennünket a megrendelőink és ezekből gyakran kettőt is kénytelenek voltunk ledolgozni egy nap. De a fáradtságos hetek, hónapok után, amikor a szépen megformált terek, kényelmes otthonok elkészültek, akkor úgy éreztük, hogy megelégedéssel zártuk a designműszakjainkat.

 

Ezúttal az Öbölházban is majdnem két műszaknyi időt töltöttünk. Viszont ezek az órák, bár a lakberendezési munkánk alapjairól, a műszaki kérdésekről – természetesen a designműszaki 🙂 – szóltak, mégsem voltak fárasztóak.

 

Jól emlékszem az első ilyen rendezvényre, amin szervezők és résztvevők egyaránt izgalommal vártuk, hogyan sikerülnek az előadások és milyen újdonságokat mutatnak meg a kiállítók, akik pont olyan kitüntetett figyelemmel készültek arra az egy napos kitelepülésre is, mint egy nagy kiállításra. Ebben az évben is megtartották a szakmai komolyságot, viszont azt vettem észre, hogy már mindenki egyfajta kiegyensúlyozott nyugalommal, rutinnal és jókedvvel töltötte el a napot.

 

Szeretnék megosztani veletek egy „elcsípett” beszélgetést. Este a vacsora után kezdtek pakolni a „standokon”. A pulton az egyik neves cég vezetője támaszkodott és beszélgetett egy lakberendező hölggyel, aki kedvesen simított végig a vállán és azt monda: „Sajnállak, biztos nagyon fáradt vagy!” A válasz meglepett mindkettőnket. „…áááá! Nem fárasztó. Barátok közé jöttünk. Itt mindig jó lenni!”

 

Nagyon örültem, hogy fültanúja lehettem ennek a rövid kis párbeszédnek és arra gondoltam, velem együtt más is úgy érzi, hogy a ledolgozott designműszak és a Designműszak remek volt.

 

Köszönöm, hogy újra megszerveztétek, meghívtatok, lebonyolítottátok, érdekes információkkal láttatok el, új és innovatív termékeket mutattatok meg, szórakoztattatok és finom ételekkel és italokkal kínáltatok….! … szóval… köszönöm, hogy újra veletek tölthettem el ezt a kellemes designműszakot! 🙂

 

Molnár Judit

 

 

Őszi Konferencia 2018

 

 

Szerzö: Molnár Judit

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak