Kamarás Borbála – Életmódváltás

Életmódváltás

 

Amikor felkértek a lakás megtervezésre, a család nagy változás előtt állt: mindkét gyerek elköltözött otthonról, így a ház hirtelen túl nagy lett a középkorú házaspár, és a férj anyukája számára. Először felújításban gondolkodtak, de egy hétvégi séta alkalmával megláttak egy eladó szerkezetkész házat a környéken. Rögtön beleszerettek, hisz a méretei, a fekvése és az elrendezése is megfelelt az előzetes elképzeléseiknek. A házaspárt nagyon régóta ismerem, az előző házuk és a nyaralójuk tervezésében is aktívan részt vettem.

 

A jelenlegi épület egy kétszintes ikerház egyik fele, alul egy kétállásos garázzsal, felül pedig egy tágas padlástérrel. A tartószerkezet ún. „prokoncept” falszerkezettel készült, ami annyit jelent, hogy a falak zsaluzata egy hőszigetelő réteg, ami bent marad a falban. Ezt a szigetelést belülről gipszkarton réteggel borítják, így alakul ki a végső szerkezet.

 

A tulajdonosok elképzelése az volt, hogy a földszinten, a közösségi terekben ne legyenek ajtók, a tér legyen tágas és világos, a hangulata pedig modern, elegáns, némi art deco-s beütéssel.

 

A bejárati ajtó egy tágas előszobába nyílik, ahonnan már az első pillantásra átláthatók a terek. Innen indul a lépcső is, ami szintén félig nyitott. A földszinten a funkciók részben falakkal, részben oszlopokkal határolódnak el, de mégis összefüggő, egymásba nyíló tereket látunk. Ezt tovább hangsúlyoztuk az egységes padlóburkolat választással és a keretszerűen körbefutó álmennyezettel.

 

A tervezés első fázisaként az építész terveken kijelölt konyha-étkező funkciót felcseréltük, így az előszobából az étkezőbe érkezünk. A konyha hátrébb került a háziasszony nagy örömére, mert így főzés közben a sarokablakon keresztül gyönyörködhet a szemközti dombok látványában.

 

Az étkező ablakai ugyan kisebbek, de a sávos ablakok vonalában tapétacsíkok futnak, így vizuálisan szélesítettük az étkezőt, és többféle világítással növeltük a fényt.

 

A konyhabútor az étkező felé szigetszerűen folytatódik, ide került a főzőlap a térbe helyezett páraelszívóval. A konyhasziget étkező felőli oldala egyedi, plasztikus burkolatot kapott, ami körülveszi a főzőegységet, eltakarva a lábosok egy részét. Ez egy akrilból készült víz-, hő- és ütésálló burkolat, kimondottan erre a méretre készült, egyeztetve természetesen a konyhabútor készítővel. Színét a már kiválasztott tapétához igazítottuk.

 

Az építkezés alatt volt még lehetőség arra, hogy a középfőfalban nyílást, vagy falfülkét helyezzünk el. Ez nagyon hasznosnak bizonyult ott, ahol a hűtőt a kisebb mélységű szekrények közé kellett beilleszteni, így elölről nem is érzékeljük, hogy a hűtő mélyebb. Ugyanezen a falon egy másik falnyílás helyet adott a család egyik kedvenc műtárgyának, a Bohus féle Üveglegyezőnek, ami két oldalról is látszik. A megfelelő megvilágítással még látványosabbá tudtuk tenni.

 

A lakásban egyébként több műtárgy is helyet kapott. A házaspár ugyan nem műgyűjtő, de a legkedvesebb tárgyakat szeretik jól látható helyre tenni. A nappali berendezésénél egy falat hangsúlyoztunk, ez lett a nappali fókuszpontja. Ide került egy eredeti ART DECO komód, két karosszékkel, fölötte a szimmetriát helyrebillentő nagyméretű képkerettel.

 

A földig érő tolóajtóval a hátsó terasz és a nappali összenyitható, ami jó idő esetén megduplázza a nappali alapterületét.

 

A földszint hátsó traktusában található a nagymama lakrésze, tágas hálószobával és külön fürdőszobával.

 

Az emeleten helyezkednek el a kisebb szobák: a szülői háló, egy dolgozószoba, egy télikert, valamint egy fürdő és egy gardróbszoba. A padlóburkolat itt puhább, melegebb szőnyegpadló. A falak színe is intimebb, bensőségesebb. A hálószobában a gipszkarton álmennyezet ritmusa az ágy mögötti falon folytatódik. Az egyes sávok nemcsak térben, hanem színben is eltérnek egymástól. Az ugrásoknál rejtett világítással fokoztuk a hangulatot.

 

Az emeleti fürdő különlegessége az L alakú alaprajzi kialakítás. Az L alak végében kapott helyet az ajtó nélküli zuhanyozó, üvegfallal elválasztva. A zuhany világítását feszített fólia fölötti LED szalagok biztosítják.

 

A két mosdópult elválik egymástól. A fehér színű a „női részleg”, a barna a „férfi oldal”. A meleg hangulatot fokozza a fehér csempe fölötti fal és mennyezet barna színválasztása, de sajnos sötétebb is lett, ezért utólag a lámpák számát növelni kellett.

 

Ezen a szinten kapott helyet a dolgozó szoba is, amihez egy télikert kapcsolódik. Ide kerülnek télen a növények, a szobabicikli és egy könnyed vonalú ülőgarnitúra.

 

A lakás színvilága nyugodt, kellemes, kissé monokróm, amit néhol egy-egy lilás folt, illetve kiegészítő tesz élénkebbé. A színek mellett inkább az anyagok és a struktúrák sokféleségére törekedtünk, megtartva természetesen az egészséges egyensúlyt.

 

A ház gépészete is korszerű, nincs radiátor, befúvók és elszívók biztosítják a megfelelő szellőzést, amely pollenszűrővel is rendelkezik. A világítás sokrétű, funkcióhoz igazított, többnyire beépített, amit egyedileg készített kristálycsillárokkal egészítettünk ki.

 

A tulajdonosok több mint egy éve költöztek be. A visszajelzések szerint belakták, és nagyon jól érzik magukat.

 

Fotó: Börzsei János

 

Kamarás Borbála
okl. belsőépítész, lakberendező

 

 

 

Megosztás

Szerző: Kamarás Borbála - lakberendező

Ha a szerzőt jobban meg szeretné ismerni, kattintson ide

468 ad
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak