Burkolási ötletek és tanácsok az Apeker Kerámia Kft.-től.

 

 

A mai kor trendjeiben, egyedi elképzelési stílusunkban, lakásunkban, otthonunkban, életterünkben igen jelentős változások tapasztalhatóak.

 

A terek olykor kitárulnak, néha pedig a hely szűke miatt kényszerülünk olyan megoldásokra amik eddig talán ismeretlenek, vagy éppen kevésbé használatosak voltak. Ilyen például ha kis teret szeretnénk növelni azzal, ha kevesebb tér elválasztó falat hagyunk otthonunkon belül, de mégis el szeretnénk határolni két merőben más célt szolgáló helységet. Vagy például ha a lakás egy részét szeretnénk kiemelni, például a konyhán belüli étkező, konyha, nappali elválasztása, vagy csupán csak díszítő elemként akarjuk szerepeltetni az otthonunk egy kis szeletét. Többféle elgondolás lehetséges láthatjuk. Mindezen felvetések megoldhatóak úgyis hogy különböző mintázatú, színű, méretű lapokat használunk. Bármelyik megoldást is alkalmazzuk az a szerencsénk, hogy manapság minden méret, szín és mintázat rendelkezésünkre áll.

 

 

A tér növelésére, funkciójában különböző helységek falak nélküli megoldására számtalan megoldás létezhet. Korábban szekrényelemekkel, félfalas megoldással tudtuk elérni a kívánt hatást. De a fantázia ma már ennél a megoldásnál szívesen szakít a hagyományokkal és használja a fent említett változatos burkolólapok elegyét.

 

A spanyol PAMESA CERAMICA ART szériáját említeném példának ebben az esetben, mert mindamellett, hogy a régi mintákat használja a mai kor kiváló minőségében, lapjai tökéletes harmóniában tudják otthonunkat megosztani a különböző funkciókra.

 

Az Art Renoir 22,3×22,3 és Easternwood Pepper 22×85 lapjai szép összhatást alkotnak például az étkező és a konyhasziget elválasztásánál. A teret uraló fahatású lap mellett a kisebb, mintás lapok tökéletesen belakják  a teret.

 

 

Használhatjuk tehát elválasztani a kívánt lakásrészletet, vagy éppen díszítő elemként.

 

 

Ennél a megoldásnál a PAMESA CERAMICA két típusát ötvözték ügyesen, hiszen az ART széria Monet 22,3×22,3-as termékét a gyár Tripoli szériájának blanco 25×75 ugyancsak fahatású lapjával találkoztatták. Ennél a példánál is látszik, hogy sem a méret, sem  a mintázat nem szab gátat különböző lapok egyidejű használatánál.

A padló burkolása „felkúszik” részben díszítőelemként. Remek ötlet, a térben való játékra.

 

 

 

 

A díszítő megoldásoknál, talán még a szőnyeget is helyettesíthetjük ha szeretnénk. Szoba belső, szoba részlet megoldásaként szintén használhatunk két  egymástól eltérő lapot. Ennél a példánál árnyalati és minta eltérés van és nem használunk olyan éles kontrasztot, de ez is egy választható megoldás. Lágyabb az elért hatás, de mégsem csupán homogén eleme a térnek a használt burkolat, hanem megszakítja, díszíti azt.

 

 

Itt ugyancsak a PAMES CERAMICA Atrium utica arena termékét láthatjuk, mely gyönyörű barna színben is önfeledt díszítője otthonunknak. Főleg, hogy 60×60-as lapjaival tökéletesen kitölti a teret. Ugyanez a termék barna színében is öltöztet.

 

 

A példák mutatják, hogy többféle koncepciónk lehet, el is különíthetünk markánsan és egymással harmonizálva is elérhetjük a kívánt hatást.

Rengeteg példával tud szolgálni a manapság kapható burkolatok szériái és rá kell jönnünk, hogy elképzeléseinknek semmi nem szabhat határt.

 

Apeker Kerámia Kft.
A képeken látható burkolatok az Apeker Kerámia Kft. választékában kaphatóak.