Másképp mennek a vonalak

Másképp mennek a vonalak

115 év után sem tudtak elavulni a Bécsi Műhelyek tervezői elvei  

 

Ha a szecessziós bútorkészítés nyomába eredünk – amit feltehetően többen is megtesznek mostanában a Műcsarnokban látható Kozma Lajos-kiállítás hatására – , akkor előbb Bécsig, majd Skóciáig is eljuthatunk. Következzen néhány a bécsi történetek közül, amelyek a Wiener Werkstätte alkotóihoz fűződnek.

Másképp mennek a vonalak. Nemcsak egyenesen, hanem görbén is. Nemcsak hosszan, hanem röviden is. És ha egyenesen, akkor többen vannak, párhuzamosak, vagy éppen metszik egymást. Ha pedig hosszan mennek, akkor nem tartanak a hullámzástól, inkább élvezik azt.

Wiener Werkstätte logoja

Koloman Moser – Meggendorfer Blätter – rajz

Vannak újabban szerzők, akik szerint belátható időn belül vége a minimalista design térhódításának, mivel a 3d-s tárgynyomtatás, továbbá az egyre fejlettebb betonhéj-szerkezetek, a bútoralapanyagként is immár közkeletűvé vált habosított beton és az újabbnál újabb műanyagok is olyan új lehetőségek sorát adják a bútorgyártóknak és a belsőépítészeknek, amelyeket vétek lesz előbb-utóbb nem kihasználni. Nemsokára nagy számban és hirtelen megjelenhetnek az újabb boltívek, az ismét görbülő bútorlábak, karfák, támlák, és a mértani tömböknél kissé több izgalmat adó szekrénykorpuszok.

Ezért, de ne csak ezért vegyük most szemügyre e még kissé tétován megfogalmazódó formaigény egyik lehetséges inspirációs forrását, kincsesbányáját, amely egyébként rögtön itt van a szomszédunkban, alig egy teakfahajításnyira. Az 1903-ban megalapított Bécsi Műhelyek, a Wiener Werkstätte bútorterveinek, lakásterveinek, textil- és tapétamintáinak nagy része – hála az Osztrák Alkalmazott és Jelenkori Művészeti Múzeumnak (MAK: Österreichisches Museum für angewandte Kunst / Gegenwartskunst) – online is hozzáférhető. Az elmúlt 150 év építészeti és iparművészeti tárgyait , valamint azok dokumentációit gyűjtő bécsi múzeum egyébként több filiáléval és 11 külön gyűjteménnyel rendelkezik, amelyek közül nyolcnak az anyaga a neten is fent van, amennyiben a szerzői jogok ezt megengedték. Az egyik gyűjtemény a Wiener Werkstätte archívuma, amely több mint 25 ezer tételből áll. Közülük több mint tízezer Josef Hoffmannhoz, az egyik alapítóhoz köthető.

Josef Hoffmann – szoba enteriőr – 1901

 

Hoffmann – falnézet vitrinnel – kb.1920

 

Josef Hoffmann – magas ablak melletti szék – 1899

 

Hat évvel a historizmusnak hátat fordító és a kézműves munkát ismét előtérbe helyező szecesszió bécsi elindulása után, az új művészetet hirdetők közül ketten, Josef Hoffmann építész és Koloman Moser festő, grafikus – az író Hermann Bahr közvetítésével – találtak rá arra az iparmágnásra, aki a szecessziós stílusú építészeti és iparművészeti munkát a műhelyek felállításával és finanszírozásával hajlandó volt bőkezűen támogatni. A mecénás, Fritz Waerndorfer (az amerikai szakirodalomban Frederick Warndof, egyébként az eredeti írásmód szerint Wärndorfer) egy családi pamutfeldolgozó üzemből gyarapította a vagyonát és nem utolsósorban a műgyűjteményét is, Gustav Klimt több fontos képét is megvette. Mindezt addig tehette, amíg 1913-ban csődöt nem kellett jelentenie és a hitelezői elől családostul Amerikába nem emigrált.

Waerndorfer előbb azonban tíz éven át a Wiener Werkstätte kereskedelmi igazgatójaként is dolgozott. A szecessziós törekvések iránti vonzalmát azzal is bizonyította, hogy családi villájuk zeneszalonjának bezendezését 1902-ben személyesen Charles Rennie Mackintosh-ra bízta. Az akkor már híres skót építész, formatervező, festő és szobrász, az Arts and Crafts mozgalom elindítója két évvel korábban mutatkozott be műveivel a bécsi világkiállításon.

A morvaországi születésű Josef Hoffmann előbb Brünnben, majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult, mások mellett Otto Wagner bécsi építésztől és Joseph Maria Olbrich-tól, akivel együtt 1897-ben elindította a szecessziós mozgalmat és aki az 1898-ben megépült Szecesszió Házát tervezte. 1899-től tanított a Bécsi Iparművészeti Iskolában, tagja lett a „Hűség” nevű szabadkőműves páholynak, majd 1903-ban következett a Bécsi Műhelyek elindítása, amelynek sokáig a legaktívabb tagja maradt. Egyre nagyobb építészeti megbízásokat kapott Bécsben és Európa-szerte, miközben bútortervezésre és belsőépítészeti munkákra is sok időt fordított. Fő művei közé tartozik a 2009 óta már világörökségi védettséget élvező , Brüsszelhez közeli Stoclet palota, amelynek mozaik-frízét Gustav Klimt készítette el.

Joseph Maria Olbrich – Szecesszió Háza

Josef Hoffmann – előszobai szék és Kubus fotel

A trió harmadik tagja, Koloman Moser egy bécsi szappan- és parfümboltos fia, aki kereskedelmi tanulmányai elvégzése után, szülei akarata ellenére és titokban iratkozott be a bécsi Képzőművészeti Akadémiára. Tanulmányait különböző kiadványok és folyóiratok számára készített rajzaiból finanszírozta, majd arisztokrata gyermekeknek oktatott rajzot. Ő is a szecessziós mozgalom alapítói közé tartozik, a Szecessziós Ház levelének a fejlécét is ő tervezte, de az épület ablakait is. Miközben többször is felkereste Európa legnagyobb városait, hogy az ottani iparművészeti fejlődést tanulmányozza, érmeket, bélyegeket, ex-libriseket tervezett, lakásbelsők díszítésén dolgozott, ablakokat, porcelántárgyakat , sőt, színházi díszleteket és kosztümöket is kitalált. A Wiener Werksätte alapító tagjaként bútorokat, ékszereket, bőr- és fémdíszeket, játékokat, és könyvkötéseket is alkotott. 1918-ig egyre jelentősebb európai kiállításokra vitte el munkáit Drezdától Rómáig, de abban az évben meghalt gégerákban.

Koloman Moser – Silvanus ágytakaró

 

Koloman Moser – színpadi látványterv – 1910

 

A Wiener Werkstätte az emberi környezet iparművészeti megújítását és a kortárs alkotómunka feltételeinek minél teljesebb körű biztosítását tűzte ki céljául. Az alkotók mottója az volt, hogy „Inkább dolgozzunk tíz napig egy műtárgyon, minthogy naponta tíz műtárgyat készítsünk el.” Az egyediség, az esztétikum és a kimunkáltság, valamint a teljes műalkotás, a Gesamtkunstwerk voltak fő eszményeik. Újszerű dísztárgyaik piaci sikere nyomán egyre nagyobb és egyre jobb elhelyezkedésű alkotóműhelyeket tudtak megnyitni Bécsben. Értékesítési helyeik is bővültek: előbb egy galéria figyelt fel rájuk, majd 1918-ban már két saját üzletük is volt a Kärtner Strasse-n. 1909-től kezdve nyitották meg fióküzleteiket külföldön is, Zürichtől kezdve olyan népszerű fürdőhelyeken, mint Marienbad vagy Karlsbad. 1922-ben New Yorkban, 1929-ben Berlinben nyílt boltjuk.

A műhelymunka az első években rajzokkal, illusztrációkkal, ex-librisekkel, és ékszerekkel indult. Utóbbiakat olyan drágakövekből készítették, mint az achát, a karneol, a malachit, az ametiszt, vagy a lapis, a malachit és az opál, de használtak korallokat, elefántcsontot és fémeket is. A második évtől kezdődött a bútorgyártás, miután szerződéseket kötöttek a város több asztalosával. Közülük a legtöbbre Anton Herrgesell vitte, akinek később a fia, Moritz Herrgesell folytatta a tevékenységét és igazán a nagy gazdasági világválság után, a 30-as években virágoztatta fel üzemét, de már inkább az egyszerűbb formákra és a sorozattermelésre alapozva. Az ifjabb Herrgesell tervei, vázlatai és falnézeti rajzai közül szintén nagyon sok elérhető az Osztrák Alkalmazott és Jelenkori Művészeti Múzeum honlapján is.

Herrgesell – előszoba falnézet – 1930

 

Herrgesell – Plakátterv – 1934

 

A Műhelyben textileket, szőtteseket, nyomtatott selyemanyagokat, sőt, szőnyegeket is készítettek, de kalapok is kikerültek az iparművészek kezei közül. Szinte külön iparággá fejlesztették a képeslap-nyomtatást. 2003-ban az egyik aukción szereplő képeslapjuk akkori európai rekord áron, 11 ezer euróért kelt el („Krampusz gyermekkel”, kb. 1911). A számozott üdvözlő lapokat 200 és 1000 közötti példányszámban nyomtatták ki. Az alkotók, akik között – a korban meglepő módon! – mintegy tucatnyi nő is volt, gyakran a kézjegyükkel látták el az általuk tervezett vagy el is készített tárgyakat.

Krampusz gyermekkel – 1911

Wiener Werkstätte – textil minta

Az első világháború kezdetére a Bécsi Műhelyek majdnem tönkrement, noha Fritz Waerndorfer a saját vagyona nagy részét is rá áldozta. A közösséget és a vállalkozást egy másik morvaországi születésű mágnás és bankár, Otto Primavesi mentette meg, de csak ideiglenesen. Miközben a kereslet elapadt, a férfi művészeket is besorozták, a Werkstätte irányítása jellemzően nők kezébe került. Közben a kritikusok egyre hangosabban kifogásolták a Műhelyek által képviselt egyediség, díszítettség és kimunkáltság eszményét, mondván, hogy a növekvő nyomorban ehelyett inkább egyszerű használati tárgyak nagy tömegű előállítására lenne szükség. Primavesi, miután kiszállt a reménytelennek látszó vállalkozásból, 1926-ban meghalt. Bár a hitelezők a kölcsönök nagy részét elengedték, már csupán újabb hat veszteséges év maradt a Wiener Werkstätte számára. 1932. szeptember 10-én a Műhelyekben előállított mintegy hét ezer megmaradt tárgyat szerény bevételért elárverezték és a vállalkozást felszámolták.

A Wiener Werkstätte mint márka 1969-ben jelent meg újra, amikor is egy bécsi bútorgyártó a saját nevére jegyeztette be az időközben már védettségét elvesztett nevet. A 80-as évek közepén a gyárat és a márkát a KAPO nevű cég vette meg, de miután nem az eredeti elvek mentén állítja elő a termékeit, a névhasználatot jogilag megtámadták. Míg a vállalat a 2000-es évek óta Neue Wiener Werkstätte néven gyárt és értékesít bútorokat, az eredeti Werkstätte darabjai múzeumokba kerültek és a gyűjtők között forognak.

 

szerző: Jankovich Oszkár

(Források: Osztrák Alkalmazott és Jelenkori Művészeti Múzeum, Vienna Secession, Wikipedia, Ver Sacrum – Heidelbergi Egyetem Könyvtárának online kiadása, Doris Bauer diplomamunkája a Herrgesell Bútorművekről – Bécsi Egyetem, Artportal)

 

Josef Hoffmann – ebédlő – 1899

 

OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak