Amerika a szokásos, külvárosi házak mellett, még mindig tud olyan épületekkel szolgálni, amire csak annyit mondhatunk: „hmm…”. Ezeknek a házaknak meg van a maguk története, és történelme, mindegyik csupa misztikum, és csoda.

 

Kettőt a szeretett társ ihletett. Van köztük olyan, ami szabadon megtekinthető, van, ami privát, és legtöbbjük éppen eladó. Néhányuk kiemelkedően energiatakarékos, máshol pedig szokatlan építőanyagot használtak.

 

 

Nézzünk meg párat a CNBC részére a TopTenRealEstateDeals.com által összegyűjtött fura, de csodás épületekből …

 

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Bioscleave House Life Extending Villa

Lokáció: East Hampton, New York

Ára: 4 millió USD

Mérete: 3 hálószoba, 2 fürdőszoba, kb. 370 négyzetméter

Miről híres: Az első amerikai példa a visszafordítható végzet építészetre, vagyis az „építészek a halál ellen”

A házat azzala céllal tervezték, hogy a benne lakókat elszédítse, önmagát kényelmetlenül érzővé tegye, mert a gondolat az volt, hogyha túl jól érzed magad, már közel a vég. A gondolat zászlóvivői Arakawa és Madeline Gins, a művész/költő/építész férj-feleség páros volt. Mindent megpróbáltak, hogy kicselezzék a halált, ám Arakawa mégis meghalt, 2010 májusában.

Az épület egy 1964-es ház alapjaira épült, Frank Lloyd Wright építészetét követve. A Bioscleave House saját használati utasításokkal rendelkezik, amit természetesen az új tulajdonos megkap.

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

The Dune House

Lokáció: Atlantic Beach, Florida

Ára: 1.4 millió USD

Mérete: 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, kb. 150 négyzetméter

Miről híres: Egy igazi diszkó-korszaki ház, a dűnék alatt!

William Morgan iépítész tervei alapján ástak le két dupla-magasságú apartmannak megfelelő mélységbe a dűne homokja alá. A ház az utca szintről özelíthető meg és hagyományos lépcső vezet az emeletre, ahol a háló és fürdőszoba szekció található. A földszint a nappali, konyha, étkező hármasát rejti, és a zömében beépített bútorzatot. A nagy ablakon át kilátni a tengerre.

Az épületet 1975-ben készítették, uszoda-építési technológiával. A ház volt az egyik első, ahol eredeti élőtetőt alkalmaztak a környezetvédelem, és a konstans 70 Farenheit fok megtartására.

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Mystery Castle

Lokáció: Phoenix, Arizona

Ára: Nem eladó

Miről híres: Egy olyan ember építette, aki elhagyta a családját és eltűnt, miután kiderült, hogy tuberkolózisa van.

Boyce Luther Gulley elhagyta Seattle-i irodáját 1927-ben, és nem is hallottak felőle 3 éven át. Phoenix-től délre telepedett le, ahol élete utolsó 15 évét töltötte, és létrehozta ezt a 3-szintes, 18-szobás épületet, tornyokkal, és minden egyébbel. Gulley olyan anyagokból építkezett, amit a környéken talált, és olcsó volt: természetes kőből, agyag, homok, cement, kálcium és kecske tej. A ház itt-ott tartalmaz petroglifiákat, autó alkatrészeket, üvegpalackok, konzervek, stb.

 

Gulley a domboldalra fektette lépcsőjét, hogy ne zavarja a tájat, és ugyanezen okból volt képes mérföldes körzetből beszerezni a természetes építőanyagokat. Halála után (1945), az elhagyott családja, felesége és lánya költözött az épületbe. Az épület szabadon látogatható votl, lánya Mary Lou Gulley nemrég hunyt el (2010 nov.)…

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Coral Castle

Lokáció: Miami, Florida

Ára: Nem eladó

Miről híres: Itt forgatták Billy Idol 1986-os slágerének klipjét, a „Sweet Sixteen” című számhoz. A szám egy emlékezés a Coral Castle-ra és annak megalkotójára.

Ed Leedskalnin 28 évet töltött titokban, egyedül alkotva, töbnyire éjjel, és kizárólag kéziszerszámokkal, hogy megmozgasson 1100 tonna korallt, hogy létrehozza emlékművét egy nőnek, aki elhagyta az esküvő előtti éjen. Máig is rejtélyes, hogy tudta mindezt lérehozni. Mivel senki nem vette észre az építkezést, többen természetfeletti képességeket gyanítanak. Leedskalnin közben azt állította, rájött a piramisok titkos építési módjára.

Coral Castle bekerült az amerikai National Register of Historic Places regiszterbe (1984) és most múzeumként funkcionál, a Rock Gate Park-ban.

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Hammargren Home of Nevada History

Lokáció: Las Vegas, Nevada

Ára: Nem eladó

Miről híres: Robin Leach elnevezte a világ legérdekesebb otthonának („the most interesting home in the world”).

Ez a rezidencia valójában három ház, amelyek tele vannak érdekességekkel. Az első egy planetárium és csillagvizsgáló, egy-a-háromhoz verziója egy Maya piramisnak. Az épület középső része pontos mása az Xmal-ban, a Maya ásatások során talált kormányzói épületnek. A harmadik rész „Mayan Revival” stílusban, Frank Lloyd Wright Hollywood-i építészetét követve született meg.

Az ember, aki ebben a Maya templomban lakik, Dr. Lonnie Hammargren, egy idegsebész, korábbi Nevada-i alkormányzó, Belize tiszteletbeli konzula. A ház telel van érdekességekkel, ami az elmúlt 65 éveben gyűlt össze. Tulajdonosa szeret szokatlan tárgyakat gyűjteni, mint pl. a vastűdő, egy Batmobil, egy Liberace lépcső, Bugsy Siegel wc-je, még egy fura tojás is van, amit Liberace egyik húsvéti előadásn használt. Van itt egy Apolló űrhajó kapszula, egy Space Shuttle replika, és Stonehenge újraépítve.

Jason Wakefield a Top Ten Real Estate Deals-től elárulta, miért került bele ez a ház a legfurcsábbak közé: „A doktornak van egy autentikus egyiptomi szarkofágja, amibe temetkezik majd, és részesévé válik saját múzeumának. De van még itt más érdekesség is: például a Clark Gable bábu, ami épp egy replőből ugrik ki az eredeti „Welcome to Reno” táblánál, vagy a delfin tank, ami még az eredeti MGM Casino-ból származik, és ha jobbra kitekintünk az ablakon, az űrsikló hátulját láthatjuk. Az épület olyan egyedülálló, mint maga Nevada.”

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Minnesota Foam Home

Lokáció: Minnetrista, Minnesota

Ára: 194,000 USD

Mérete: 2 hálószoba, 2 fürdőszoba, kb. 410 négyzetméter

Miről híres: Hobbit House, Flintstones Home, vagy Mushroom House (gombaház) néven is ismert.

Winslow Wedin építette a házat 1969-ben polyurethane spray-habból, csirkedrótból, és egyéb olyan anyagokból melyek olcsók, erősek, és energiatakarékosak. A jövő tökéletes otthona lehetett volna. És mi történt? A bankok nem adnak hitelt olyan ház építésére, ami habból készül.

Wedin lánya, Jayme Littlejohn (aki segített apjának építeni a házat, illetve később túristákat vezetett körbe a lakáson) visszaelmékezései szerint, még a téli hidegben sem kellett fűteni a lakást, mert a napsütés eléggé átmelegítette. A habból épült ház túlvészelt már néhány rekord hideg telet, rekord meleg nyarat, eltűrt extrém mennyiségű havat, sőt egyszer még a villám is belecsapott.

 

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Earthship Home

Lokáció: Columbus, New Mexico

Ára: 55,000 USD

Mérete: 1 hálószoba, 1 fürdőszoba, 20 négyzetméter

Miről híres: Az egykorvolt „hippi kúltúra” 1970-es évekbeli kommunáinak egyik utolsó vára

A 70-es éveből ránk maradt, fölkunyhók, az úgynevezett Earthship Homes, még most is megtalálhatók mind az 50 amerikai államban, de ezek közül a legtöbb délen van, mint ez is. Az így készült épületek mindegyik környezetbarát, azaz zöld volt, még mielőtt az emberiség elkezdett volna beszélni a környezetvédelemről. Magaz az épület csupa reciklált anyagból készült, mint például az autógumik, vagy a befőttes üvegek, és konzervdobozok. Funkciójuk több rétű, felfogják az esővizet ivásra, vagy fürdésre, és még ablakként is funkcionál, miközben tökéletesen temperálják a lakásokat.

Ez a földház, Michael Reynolds az úttörő építész terveit követve, a művész Eric Warman által építtetett, aki egyéni elemekkel gazdagította. A pontos elhelyezkedése a Nap városában (City of the Sun), egy 1971-ben alapított kommunában található.

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Castle on The Bay

Lokáció: San Francisco, California

Ára: 1.49 millió USD

Mérete: 4 hálószoba, 2 fürdőszoba, kb. 145 négyzetméter

Miről híres: Ez volt korábban az „Albion Ale & Porter Brewery” szeszfőzde, amit a szesztilalom idején zártak be.

Ez a rezidencia egy igazi kastély, a maga 6-szintes tornyával, és a bitrokon található várromokkal. Az eredeti serfőzde 1870-ben épült, és 1919-ig működött. A környéke is csodálatos. Akiket azonban jobban vonz a szeszfőzde újraélesztése, azoknak jó hír, hogy az épület alatti csatornákban és barlangokban található egy 10.000 gallon/nap hozamú frissvizű, patak. A vételi árban benne van a vízhasználati jog, sőt maga az „Albion Ale and Porter Brewry” név és használati jogai is.

A San Francisco Bay szomszédságában, az Albion Castle egy történelmi épület, és a környék jellegzetessége. A kastély felújított állapotban, antik szekrényekkel, csompékkel, polírozott kőlap munkapultú konyhával, illetve erdeti kandallóval és famunkával Nem olcsó, de egy darabka amerikai történelem – és egy fellendíthető termék.

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

Shangri-La Dome Home

Lokáció: Aguilar, Colorado

Ára: 350,000 USD

Mérete: 6 hálószoba, 2 fürdőszoba, kb. 440 négyztméter

Miről híres: Egyetlen szuperhatékony tűzhely (kandalló) fűti fel a házat és tartja a szobahőmérsékletet, még nulla fok alatti időben is kellő meleget szolgáltatva.

Nyolc, egymáshoz kapcsolódó kupola alkotja ezt a kétszintes rezidenciát, 40 acre méretű birtok közepén. A csendes és békés birtokon 360 fokos panoráma nyílik a környező hegyekre, völgyekre, és az alant csörgedező patakra. Fenyőmagot adó erdő veszi körül és egy lótartásra kiváló legelő. És zöld, zöld, zöld. Annyira energiatakarékos, hogy saját napenergiával működtetett energiaellátása van, illetve evvel üzemel az ívóvíz-rendszer is.

És ha, elúnná magát az ember ebben a csendes környezetben, akkor a kupolatetős, lekerekített falak kiváló akusztikát szolgáltatnak, ami jól jön a színházterembena fő szinten. Két belső kertje is van, és egy külön vendégháza, ami lehet akár iroda is…

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog

 

 

The Cunningham Domes

Lokáció: Patagonia, Arizona

Ára: 470,000 USD

Mérete: 3 hálószoba, 3 fürdőszoba, kb. 167 négyzetméter

Miről híres: A Gerry Kiddie Carrier, és a gumicsiptetős hajcsavaró feltalálója építette.

Ez a földalatti épület egy 40 acre méretű földterületen található, az arizonai sivatag kellős közepén. Építtetője Gerry Cunningham feltaláló volt, aki szabadkézi formákat alkotott meg, fejjel lefelé fordított vasbeton csónakmerevítés-szerűen.

A fölbe ásott kupolák apokalipszis biztosak, mert nem függnek semmilyen hálózattól. Az elektromosságot napelemek termelik, a szélenergiája hajtja a kutakat, ami mindig friss vízzel látja el lakóit. Az élelmiszereket egy a dombba mélyebben beásott veremben, azaz kamrában tárolják. A színes üvegekkel brakott kupolákon át érdekes fény és színorgia ömlik be a lakásba, és verőfényes napokon megfeszi a falakat.

Amerika, Építészet - Fura, de csodálni való házak - LOSZ Lakberendezők Országos Szövetsége - Blog