Ügyfeleimmel való első találkozásaim alkalmával már többször felmerült az a kérdés, hogy vajon van-e olyan stílusirányzat, amit előszeretettel ajánlok, vagy valami arra utaló jel, egyfajta „ujjlenyomat”, amiről az általam berendezett lakásról kiderülhet, hogy személy szerint én jártam ott lakberendezőként.

 

Ilyenkor egyesek számára meglepetésként, de többek számára megnyugtatásként hangzik a válasz, hogy remélem, hogy nincs!

 

Minden egyes ügyfelemet meg szoktam nyugtatni, hogy lakásának kialakításakor első számú szempontként veszem figyelembe, hogy az ott lakóknak mi az előzetes elképzelésük leendő otthonukkal kapcsolatban. Ennek hiányában pedig sokszor, több órás beszélgetés eredményeként határozzuk meg a tervezés elindításához szükséges alapvető meghatározásokat, mind a stílust, mind pedig a funkciót illetően.

 

A referencia képeket nézegetve azonban rájöttem, hogy két dolog kapcsán mégis csak akad valami azonosság. Az egyik a gipszkarton-rendszerekbe épített halogének, a másik az épített fürdőszoba-bútor.

 

Fürdőszoba alaprajz

 

Ez utóbbiról írnék most pár mondatot.

Abban, gondolom mindenki egyetért velem, hogy nemcsak a burkolóanyag-kínálat, de a fürdőszoba-bútorok választékában is el lehet tévedni, a választék olyan nagy, hogy nincs ember, aki ne találna számára megfelelőt!

Hogy miért ajánlom mégis előszeretettel a burkoló által elkészített, az ytong falazattal épített és csempével burkolt fürdőszoba-bútort?

Egyrészt, a mindenki számára elérhető ára miatt, másrészt a hely maximális kihasználhatósága, a praktikussága, a tisztántarthatósága, a könnyű kivitelezhetősége és – fantáziánk felhasználásával – a változatos kialakíthatósága miatt!

 

 

Kezdjük az árral

Előnye, hogy anyagi lehetőségeinkhez mérten tudjuk kialakítani, akár évek elteltével fejleszteni. Hiszen a falazat megépítése és burkolása után, a legegyszerűbb beépített mosdóval és csappal is olyan eleganciát és rendet tud sugallni, ami pénztárcánktól függően évek múltán kiegészülhet, a már amúgy is tönkre ment csaptelep helyett egy nívósabb darabbal, illetve akár egy éldizájn mosdóval is, és akkor még mindig nem az 5-600. 000 Ft-os mosdószekrény áránál tartunk!

A mosdó alatti részt házilag is bepolcozhatjuk, ajtó helyett egyelőre rakhatunk rúdra felfűzött függöny anyagot, később akár kihúzható fémkosárral, szennytartóval egészíthetjük ki. Egy ideig hagyhatjuk nyitottan, a meglévő stílushoz illő tárolódobozokkal ellátva, később pedig készíttethetünk rá ajtót, vagy úgy tervezzük meg, hogy kész ajtólapot lehessen rászerelni. Ezeket persze mindig előre meg kell tervezni!

 

 

A hely kihasználása

Mivel nem üzletben kapható késztermékről van szó, ezért pl. faltól falig tudjuk megépíteni, aminek előnye az, hogy nem marad ki itt-ott 5-10 cm, ami sem látványnak nem kellemes, másrészt a felmosásánál sem ideális. A beépített mosdó mellett szintén elférhet a félig beépített mosógép, illetve ha beépíthető mosógépünk van, akkor ajtóval is elláthatjuk a falazatot. Az előzőnél arra kell ügyelni, hogy a motornak legyen megfelelő szellőzése, tehát ajtót semmiképpen sem tehetünk elé, és ha valaki többször szokta beindítani egymás után, akkor az építmény vízszintes részére /amit én, pl. lépésálló hungarocellből szoktam elkészíttetni/ egy szellőző rácsot érdemes beépíttetni.

Kék csempés fürdőszoba

 

 

Tisztántarthatósága

Ez a szempont, ami alapján mi nők, már 50% esélyt adunk ennek a bútornak. Az, hogy a lábazat sosem fog tönkremenni, hogy a mosdó körüli rész nem púposodik fel a víztől és egy jobb minőségű csempe esetén több év elteltével is, úgy tud kinézni, mintha új lenne, azt hiszem elég csábító.

 

 

Könnyű kivitelezhetősége

Akár házilag is elkészíthető, de ha már úgyis ott van a burkoló, akkor érdemes inkább szakemberre bízni, hiszen az ytong téglát – amihez megfelelő ytong habarcs alkalmazása szükséges – érdemes a falba „bekötni”, a vízszintes részeket vízálló anyaggal bevonni, és a fugázásnál a megfelelő helyeken szaniterszilikont használni, aminek szép, egyenletes kivitelezését inkább hagyjuk szakemberre!

Viszont ha már megterveztük bútorunkat, akkor a burkolással egyidejűleg elkészülhet!

 

 

Megjelenésének változatossága

Változatosságának tényleg csak a fantáziánk szab határt, hiszen megbolondíthatjuk üvegpolccal, üvegtéglával, vagy éppen fonott kosarakkal, fém vagy kovácsoltvas kiegészítőkkel, a fürdőszoba csempéjével, azonos burkolattal, vagy attól éppen eltérően kiemelni a többitől. Felhasználhatjuk a ház összes megmaradt felesleges hidegburkolatát, összetörve vegyesen vagy mozaikcsempével a fürdőszoba ékévé tenni, lehet ülőrészt kialakítani vele az ablak alatt, tároló dobozzal vagy fiókkal ellátva.

Beépíthető bútor

 

Készíttethetünk hozzá egyedi méretű vagy formájú, a csempe színéhez, hangulatához illő képkerettel tükröt, amit tovább lehet vinni polc formájában, vagy a falra ragasztott tükör köré a csempéhez illő dekorból keretet!

De természetesen lehet kész, vagy egyedileg készített fürdőszoba szekrényt tenni fölé /én inkább az egyedire szavaznék/.

 

Beépíthető bútor 2

 

Egyetlen általam ismert hátránya, hogy költözésnél nem vihetjük magunkkal!

Viszont a lakás értékét növeli, és valóban egyedivé teszi!

Következő írásom a beépíthető halognévilágítással ellátott gipszkarton álmennyzetekről fog szólni!