Kérdés: Nyáron fog megszületni első gyermekünk. Szobája kialakításához lenne szükségünk segítségre. A szoba 255×433 cm-es alapterületű, de egy kémény és egy beugró is van benne, ráadásul most is tele van szekrényekkel, azok pedig a ruháinkkal, egyéb holminkkal. Kiságyat és pelenkázót szeretnénk elhelyezni itt, és egy babzsák fotelt a szoptatáshoz.

 

Hamarosan megszületik első gyermekünk, de sajnos még mindig nem tudjuk, fiunk vagy lányunk lesz-e. Szobácskáját szeretnénk minél hamarabb berendezni, de férjemmel nem tudunk megegyezni abban, milyen színeket válasszunk. Ő inkább fiút vár, így a hagyományos kékre szavaz, én inkább eltekintenék a megszokott színektől, akár pirosat is el tudnék képzelni. Kérem, segítsenek dönteni, milyen színeket válasszunk. A szoba jelenleg még üres. Festésre, berendezésre vár, ezért reménykedünk gyors válaszukban.

 

Válasz: Örvendetes tény, hogy születendő gyermeküket igényesen kialakított környezettel szeretnék fogadni, így számukra már természetes lesz a kellemes, kényelmes, jól használható szoba, majd lakás, ház.

 
Rajzos válaszommal mindkét családnak (és sok olvasónak) szeretnék segítségére lenni. Az első levélírónak a berendezéshez, mindkettőjüknek a színek kiválasztásához. Bár a rendelkezésükre álló helyiség nem túl nagy, mégis leválasztanék belőle tolóajtóval egy kis előteret, ha feltétlenül szükségük van az itt kialakítható tároló szekrényre. A megmaradt kb. 9 m2-en is elhelyezhetők a szokásos babaszobai berendezési tárgyak, és így nem fogják gyermekük nyugalmát zavarni, ha végre elaludt, de a szekrényből kellene valami. A két tapétázott ajtóval leválasztott szekrényen belül a beugró bepolcozható a ritkán használt holmik számára. Elé akár akasztórúd is szerelhető a vállfás tároláshoz.

 
A színválasztásnál nem csak a születendő gyermek nemét kellene figyelembe venniük. Az végül is neveltetés és ízlés dolga, követik-e a hagyományosan elvárható megoldásokat vagy újítanak. A színek azonban olyan meghatározó szerepet játszanak környezetünkben, amelyet nem érdemes figyelmen kívül hagyniuk. Alapigazság, hogy az erős, sötét színek közelítenek hozzánk, tehát szűkítik optikailag a teret, a fehér vagy a halvány kékek, szürkék, zöldek tágítják. A meleg árnyalatokkal szó szerint is melegebb hatás kelthető, mint a hidegekkel. A kontrasztos színhasználattal pedig kiemelhetünk egyes tárgyakat, vagy éppen „elrejthetünk”.

 
A színek élettani hatása sem elhanyagolható. A túl erős színek nyugtalanítóak lehetnek, hát még ha a bekerülő sokféle színű, mintájú játékot is hozzáképzelik. Mindebből persze nem az következik, hogy csakis egyféle megoldás lehet megfelelő mindenki számára. Aki az erősebb árnyalatokat kedveli, inkább kisebb felületeken alkalmazza (textileken, kiegészítőkön, esetleg a padlón). A fiúszoba kékjéhez a szokásos fehér helyett pl. drapp és bordó társítható. Mintában pedig a „férfias” kockás, csíkos textilek. De a vad vörös helyett ebben az esetben fáradtabb, terrakottás árnyalatot választanék.

 

Babaszoba  Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna

 

Babaszoba  Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna
A halvány, meleg sárga és világoszöld, finom mintázattal, krémszínű bútorral, szőnyeggel minden csecsemő szobájában derűs, napos hangulatot kelt nemtől függetlenül, és viszonylag tágasnak mutatja a szobát.

 

Babaszoba  Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna

 

A romantikus kislányszobai hangulat pedig halványszürke falak között is megteremthető a rózsaszín mellett barackvirág árnyalatokkal, virágmintás textilekkel, bordűrrel, tapétával. Bármelyik színösszeállításra is essék választásuk, ne használjanak egészségre ártalmas festékeket, lakkokat! Az ide kerülő textilek könnyű pamut alapanyagúak legyenek, lehúzható, mosható kivitelben. És minden biztonsági intézkedést tegyenek meg a balesetek elkerülésére!

 

Babaszoba  Terv és szöveg: Krebsz Zsuzsanna