Első komolyabb változtatásokat akkor kell elvégezni a gyerekszobán, amikor a csemete iskolába megy. Ekkor nem elég egyszerűen csak egy íróasztalt betenni, hanem a szoba hangulata, stílusa is változik. Hiszen ami eddig „aranyos” volt, az rövidesen „ciki” lesz. Megváltoznak a gyerek igényei, szokásai. Egyre fontosabb, hogy legyen egy kis birodalma, ahova visszavonulhat, ahova elhívhatja barátait. Egyéni díszítési elképzelési lesznek.

 

Gyermekszoba - A kisiskolás szobája Bútorozás, elrendezés

Amennyiben a babszoba bútorait jól választottuk ki, pár jó ötlettel és hozzá vásárolt kiegészítőkkel továbbra is jók lesznek. Ilyen ötlet pl: a fogantyúk lecserélése. (Nagyon gazdag a bútorfoganytú kínálatot találhatnak a www.foresth.hu honlapon.)

Végső soron a bútorok átfestésében is gondolkodhatunk.
Amennyiben szükségessé válik a bútor lecserélése, ezt jól átgondoltan tegyük. A gyerek rohamosan nőni fog, praktikus olyan bútort választani, ami már akár egyetemista koráig némi módosítással, kiegészítéssel jó lesz. Tehát semleges formavilágú legyen. Inkább a szoba díszítésével, festéssel, textilekkel, kiegészítőkkel teremtsük meg az életkornak megfelelő hangulatot. Erre egy példa, hogy ugyanaz a bútor kiválóan megfelel több korosztálynak is.

Fontos a méretezés is.

Gyermekszoba - A kisiskolás szobája Az ágy lehet már felnőtt méretű (200 cm hosszú). Alatta lehet egy kihúzható vendégágy a barátoknak. Háttámlát készíthetünk hozzá különböző megoldásokkal, pl. rúdra kötözött nagyméretű párnákkal, hogy kanapé szerű legyen.
Az íróasztal praktikus, ha térbe fordul. Így nem csak a szülő tud odaülni a gyerekhez tanulni, hanem a barátokkal is körbe lehet ülni, társasozni, rajzolni. Persze figyelembe kell venni a fényviszonyokat is (ablak). Gondoljunk a később esetleg bekerülő számítógép elhelyezésére is, hiszen már ez is az oktatás elengedhetetlen kelléke lesz. A tárolás rendkívül fontos ebben az életkorban is . A tancuccokon kívül a ruhák, játékok, kincsek, egyre szaporodó könyvek elhelyezéséről is gondoskodni kell. Továbbra is fontos, hogy munkáiknak, műveiknek megfelelő kiállítási helyet biztosítsunk. Megjelenhetnek a szobában a műszaki cikekk is, pl. CD lejátszó.
Nem utolsó sorban, nem árt, ha némi mozgástér is marad.
Pesze általában helygonddal küzdünk. Mielőtt vásárolni indulunk jó, ha papíron „megtervezzük” a lehetőségeket. Az elrendezés eldöntéséhez a legjobb megoldás, ha készítünk egy méretarányos (M 1: 50, azaz ami a valóságban 1 m az a rajzon 2 cm) alaprajzot a szobáról (ablakok és ajtók helyét bejelölve), kivágjuk az alapbútorokat szintén 1:50 méretarányban és egészen egyszerűen elkezdjük tologatni, mi hogy férne el. Helyhiány esetén érdemes felfele törekedni, ha elegendő a belmagasság, pl emeletes ágy, alatta íróasztal. Nem csak párhuzamos elrendezésben lehet gondolkodni, hanem 45 fokos, íves megoldásokat is bevethetünk. Ha végképp nem boldogulunk, érdemes egy lakberendezőt megkérdezni, hiszen ő nagyobb tapasztalattal több javaslatot is ajánl a lehetséges elrendezésre.
Lehet, hogy kereskedelemben nem kapunk meg minden olyan bútort, ami a legjobb helykihasználást etszi lehetővé, ekkor érdemes a kiegészítő darabokat asztalossal elkészíttetni. A lakberendező ezeknek a megtervezésében is segítséget tud nyújtani.

Bonyolítja a problémát, ha két vagy több gyerek kerül egy szobába. Az elrendezés kialakításánál két irányvonalat lehet követni a szoba méretétől és adottságaitól függően.
Ha elég nagy a szoba, valamilyen módon határolni a két gyerek birodalmát valamilyen térelválasztó elemmel: lehet eltolható ajtó, vagy összecsukható paraván, függöny, leengedhető roló, fareluxa, térelválasztó polc, szekrény.
A másik megoldás, hogy kialakítunk egy közös alvósarkot (fenti határolási módokkal), akár emeletes ággyal(belmagasság!). A szoba másik része pedig játszó, tanuló tér lehet.

Stílus, hangulat megteremtése

Gyermekszoba - A kisiskolás szobája Itt már mindenképpen figyelembe kell venni a gyerek érdeklődési körét, egyéniségét, elvárásait. Ez az ő birodalma legyen. Fontosak számára a tárgyak, a képek, a munkáinak kiállítása. Mint feljebb írtam a szoba hangulatát időről időre megvátltoztathatjuk a szoba átfestésével, textilek lecserélésével (ágytakaró, párnák, szőnyeg, függöny). Hagyjuk érvényesülni elképzeléseit, kérjük ki a véleményét, menjünk el közösen vásárolni. Így igazán sajátjának érzi majd, örömmel tartózkodik benne, meghívja a barátait. Kamasz kor közeledtével ez is fontos, hiszen így „szem előtt” van.

A színek kiválasztásánál továbbra is igazak az alapelvek:
– vannak hideg és meleg színek, ezek ilyen érzetet is sugároznak
– világos színek tágítóan hatnak, sötét tónusok szűkítik a teret
– alacsony belmagasságnál célszerű a mennyezetet világosabbra festeni
– vagy egymáshoz közelí álló színekkel, vagy komplementer (kiegészítő) színek megfelelő arányú használatával teremthetünk harmóniát
– figyelembe kell venni a falak színezésén túl a textilek, burkolatok, bútorok színét, textúráját is
– a matt felületek szíkítően, a fényes felületek tágítóan hatnak
– figyelembe kell venni a szoba fekvését, fényviszonyait is
– egyes színeknek élettani hatásuk is van: pl. zöld megnyugtat, piros vérpezsdítő
Itt is sokat segíthet egy szakember.
Speciálisan a fiúk szobájának fontos része lehet energiáik leveztésére mozgásos játékok elhelyezése (bordásfal, karika…stb), erre az Ikea kiváló megoldásokat nyújt. A lányok szobájának elengedhetetlen része a földig érő tükör, és szépségápolási cikkek elhelyezése.

A jól kialakított világítás még fontosabb, mint korábban. Központi, helyi és hangulatfények kombinációával jól megoldható. A legfontosabb a megfelelő íróasztal és olvasólámpa. De pár hangulatlámpát is betehetünk (asztali, falikar), ezekkel meghittebbé válik a szoba.