Van az úgy, hogy lakás átalakítás után marad pár méter a falra került tapétából, amitől nincs szívünk megválni. Sőt olyan is előfordul, hogy a lakberendező megtartja a különböző munkák maradékát. Ezek pedig csak halmozódnak, halmozódnak, felemésztve az amúgy is szűkös tároló kapacitást az ember szekrényében. Na de mihez kezdjünk velük, ha már kidobni nincs szívünk őket?
Az innovatív lakberendező beletúr készletébe, és saját (vagy egyik bevállalós kliense) lakása díszítésére fordíthatja mindezt. Nézzük, mihez is kezdhetünk a maradék tapétákkal?
Elsőnek álljon itt egy olyan példa, ahol oda kerül a tapéta, ahova való: a falra. Az alábbi képen a maradékokat nyolcszögletűre vágva és fehér keretbe foglalva, egy kissé szokatlan, ám teljesen egyedi falburkolatot hozhatunk létre. Ilyenkor (ha a lakberendező saját otthonáról van szó) emlékezhetünk különböző munkáinkra az adott lakberendezési projektből „megmentett” pár tenyérnyi maradékok révén. Máshol a maradék tapétákat patchwork szerűen elhelyezve különleges hangulatot érhetünk el.
Egy másik lehetőség a maradék tapéta felhasználására egyes bútorok dekupázsolása. A képen látható példánkban egy régi fiókos komód kapott tapétázott előlapot. Az átfestett szekrényke fiókjaira került a maradék tapéta, ami akár házilagosan is elkészíthető. Egy öreg (vagy lomtalanításkor megmentett) dohányzó asztalnak is új életet adhatunk a dekupázs technikával. Példánkban egy barna asztalra került pár, gondosan körbevágott rózsaszín virág.
A felfrissített szobánk összhangját fokozhatjuk a maradék tapéta lámpaburaként történő felhasználásával is, vagy – country stílusú lakásban – a konyha/étkező tálalószekrényének kilátszó hátfalát is burkolhatjuk vele. Természetesen ez az ötlet nem csak a konyhára vonatkozik, bármely más helység szekrénykéje kaphat maradék tapétából megalkotott dekor-borítást.
Nagyon nőies (és egyéni) tud lenni egy maradék tapétával feldobott öltöző paraván. Ez olyankor is szóba jöhet, ha alacsony költségvetésből kell kijönnünk. Csak arra ügyeljünk, hogy a környező falakat a tapétával harmonizáló színűre festessük.
Feldobhatunk egy hófehér lakást pár képkeretbe foglalt tapétacsíkkal is. Ha sok maradt (majd teljes tekercs), akkor akár függeszték is készülhet belőle (ilyenkor azonban gondoskodjunk a megfelelő merevítésről, nehogy ellensúly hiányában felpöndörödjön a tekercs).
De lehet tapétázott az ágyvég is, vagy bármely más bútordarabunk.. A lehetőségeknek csak fantáziánk (vagy felbérelt lakberendezőnk képzelőereje) szabhat határt. A lényeg: nem kell feltétlenül a szemétbe hajítanunk a megmaradt tapétát. Ha már drága pénzért megvásároltuk, használjuk fel minden darabját innovatívan.
Mindenkinek hasonlóan kreatív lakberendezést kívánok!