Ki gondolná, hogy a legkisebb elektromos eszközeink fogyasztják a legtöbbet. Pedig így van. Ott folyik el az elektromos energia a legjobban, ahol nem várnánk.. A FORBES magazin internetes verzióján közzé tett egy amerikai felmérést, ami ugyan a tengerentúli fogyasztói szokásokat veszi górcső alá, ám mi magyarok is tanulhatunk belőle. (Főleg most, amikor a gazdasági recesszió miatt minden forint számít a háztartásban.)

 

Az USA-ban egyre népszerűbbek a digitális képkeretek (tudják, azok a mini képernyők, melyekben percről-percre váltakoznak a betáplált fotók – amolyan számítógép-nélküli képernyővédőként). Ezek kicsik, aranyosak és teljesen ártatlannal látszanak. Ám, ha minden amerikai háztartásban csak egyetlen egy ilyen lenne – és működne is folyamatosan 24 órán át – akkor 5db (igen öt!) hőerőműre volna szüksége az digi-képek energia ellátásához. Ez pedig nagyon sok kilowattnyi energia.

 

Elektromos áram

 

Az Electric Power Research Institute (EPRI) felméréséből kiderül, hogy egyre többen választanak energia-takarékos háztartási készülékeket. Ám a tudatosan vásárolt hűtők, sütők, főzőlapok, és más konyhagépek mellett van egy sor apró, bujkáló „energia-vámpír” otthonainkban. Ezek azok a kis eszközök, melyek összességében jóval több energiát fogyasztanak, mint egy méretes, fagyasztós és jégkocka-csinálós side-by-side hűtő. Igaz egyesével csak keveset fogyasztanak, de itt teljes mértékben érvényesül a „sok kicsi, sokra megy” elve, és a hónap végén mellbevágó lehet a villanyszámla. (A környezetkárosító elektro-szmogról most nem is beszélünk, maradjunk csak a költségeknél.)

 

Ami ennél is fenyegetőbb azonban, az az, hogy ezeknek a kis „kütyüknek” a száma exponenciálisan emelkedik az amerikai háztartásokban. (És vigyázat: számos már idehaza is kapható – nem nehéz tehát megjósolni, hogy Magyarországon is rohamosan el fognak terjedni!) Tom Reddoch – az EPRI menedzsere – szerint: 30 évvel ezelőtt egy átlag amerikai lakásban 3 mindig bekapcsolt elektromos fogyasztó volt található. Mára ez a szám 30 fölé ugrott, azaz 30 év alatt megtízszereződött. Reddoch szerint, hogy megértsük az elpazarolt energia mértékét, egy átlagos hűtőszekrény kb. 8%-át teszi ki egy lakás villanyszámlájának, ám ezek a kis energia-vámpírok máris 4% fölötti nagyságban tesznek hozzá a számláinkhoz.

 

De mit tehetünk ellenük?

A legegyszerűbb volna, egyesével simán kikapcsolni és kihúzni őket a konnektorból. Ám ez sok esetben nem járható megoldás (mert mire való a „stand-by” mód, ha mindig mindent kikapcsolunk?). Ilyenkor jöhet szóba egy olyan elosztó konnektor, ami egyetlen gombnyomással áramtalanítható, azaz a beledugott konnektorok kiiktathatók. Ilyen lehet például a számítógéphez vezető kábel, amit áramtalanítva azonnal hatástalanítható a printer, hangszórók, és egyéb kompjúterhez használt periféria is. De van más energiaspórolási lehetőség is.

 

Nézzük előbb a leggyakoribb házi energia-vámpírokat:

 

Plazma TV-k

A plazma TV-k népszerű termékek. Ám miközben egyre jobb és élesebb minőségben élvezzük az adást, a felvett energia (áram) egy része hővé alakulva pocsékba meg. Egy tipikus 27-collos képernyőjű CRT TV kb. 110-120 Watt, egy 42-collos LCD TV pedig kb. 200 Watt energiát fogyaszt, míg egy 42-collos plazma TV simán megzabál akár 325 Watt-ot is. Ez pedig jelentősen megnyomhatja a hóvégi villanyszámlán szereplő összeget. További megtakarítást érhetünk el, ha beállítjuk (értsd: manuálisan lejjebb vesszük) a képernyő fényerejét.

 

Plazma TV-k

 

Digitális képkeretek

A nem is oly rég még hi-tech eszközként nyilvántartott digi-képek mára mindenki számára elérhető árfekvésbe süllyedtek. Ezek a 20-30 dolláros képernyővédő technológián alapuló mozgóképes állóképek – mint fentebb írtam – több hőerőművet foglalkoztatnak energiaigényükkel. Népszerűségük, újdonságuk, és megfizethetőségük okán egyre inkább elterjeszti őket az amerikai háztartásokban (és már itthon is több megbízóm lakásban találkoztam velük).

 

Digitális képkeretek

 

Videojátékok

Az egyre élethűbb grafikai megoldások, melyek vizuálisan lebilincselő játékokat adnak gyermekeink kezébe, szintén sok energiát igényelnek. Egy Xbox 360, vagy PlayStation 3 fogyasztása semmiképp nem nevezhető energia-takarékosnak. A Natural Resources Defense Council becslése szerint ezek a házi videojátékok közel 16 milliárd kilowatt/óra energiát emésztenek fel – ami több mint a kaliforniai San Diego városának teljes éves energia fogyasztása! Jó tudni mi vár ránk, ha itthon is elterjednek..

 

Videojátékok

 

Távkapcsolók

Egy távkapcsoló aztán tényleg ártatlan jószágnak tűnik az asztalon. Első ránézésre csak 30 Watt körüli fogyasztást látunk. Ám mivel folyamatosan áram alatt vannak egy évben 265 kilowatt/óra energiát emésztenek fel, azaz megegyezik étvágyuk egy 28-collos CRT televízióval. És többnyire nem egy van belőlük (hiszen van egy a TV-nek, egy a videónak, egy a DVD-nek, egy a HiFi-nek, egy a légkondinak, stb.). Az energia fogyasztás és vele együtt a villanyszámla pedig csak növekszik-növekszik-növekszik…

 

Távkapcsolók

 

Elemtöltők

Minden kábel-nélküli eszközünk feltöltést igényel. A mobiltelefonok, kamerák, MP3 lejátszók, stb. feltöltése pedig energiát. Egy mobiltelefon töltője ugyan mindössze 7-10 W energiát fogyaszt, ám ha bedugva felejtjük (még akkor is, ha nincs rajta a telefon!) a kis fogyasztás hirtelen megugrik. Amerikában átlag 2-3 mobiltöltő van családonként (nálunk sem kevesebb!). Adjuk ezt össze, és máris jó néhány hőerőműnek adtunk munkát. Pedig ez a költség megspórolható lenne villanyszámlánkban.

 

Elemtöltők

 

Légpárásítók, levegőszárítók, légtisztítók

Van az úgy, hogy túl száraz vagy túl nedves környezetben élünk. Ilyenkor jó szolgálatot tesz egy olyan kisgép, ami gondoskodik lakásunk megfelelő relatív páratartalmáról. Ám ezek az eszközök közel kétszer annyit fogyasztanak, mint egy standard 27-collos TV. Az amerikai Energy Star besorolás alapján tudható, hogy egy légtisztító átlagosan 835 kW/h éves energiafogyasztású. Ez pedig egy méretes hűtőszekrény éves fogyasztásának minimum 60%-a, vagy több. Kapcsoljuk ki hát, ha nincs rájuk mindig szükségünk. Higgyék el, a hó végi villanyszámlában látszani fog az eredmény.

 

Légpárásítók, levegőszárítók, légtisztítók

 

 

Akváriumok, terráriumok

Bár a felmérés szerint az akvárium és terrárium sokat fogyaszt – hiszen állandóan működnie kell, ha élve akarjuk látni házi kedvenceinket – a villanyszámla összegéhez is jelentősen hozzájárulnak. Egy átlagos akvárium annyi energiát igényel, mint egy számítógép, vagy mosogatógép.

 

Akváriumok, terráriumok

 

Külső energia-kábelek, adapterek

A laptopok és egyéb kompjúterek külső tápkábelei és adapterei nem mindig energia-takarékosak. Egy 2005-ös felmérés szerint a felvett elektromos energiának csak 65%-át kapja meg a számítógép, a többi elszökik (főleg hőenergia formájában). Mára a helyzet sokat javult, de még mindig csak 80%-os hatásfokúak gépeink. Hihetetlennek hangzik? Akkor most azonnal nyúljanak le laptopjuk adapteréhez és tapintsák meg. Nos, meleg? Hát igen. Célszerű tehát kihúzni, ha elmegyünk otthonról, vagy lefekszünk aludni, mert olyankor is folytatódik a hőtermelés, amikor nincs is bekapcsolva a laptop. A hó végi villanyszámlában pedig látható lesz az eredmény.

 

Külső energia-kábelek, adapterek

 

 

Mindig bekapcsolt gépeink

Óvakodjunk azoktól a kisgépektől, melyek mindig be vannak kapcsolva. Ilyenek pl. a printer, hangszóró, számítógép monitor. Vigyázat: a stand-by üzemmód is energiát fogyaszt! A legjobb tehát olyan hosszabbítóra kötni őket, amit egyetlen kattintással áramtalaníthatunk, ha már nem használjuk őket. Ezzel tetemes energiát, azaz pénzt tudunk megtakarítani.

 

Kávéfőzők

A kávéfőzők sok energiát fogyasztanak, hiszen vizet forral és átpréseli az őrölt kávén. Ehhez átlagosan 900-1200 Watt szükséges. Kávé pedig kell, mese nincs! Hogy tudunk akkor takarékoskodni? Nos, ne főzzünk több kávét, mint amit megiszunk egyszerre. Akkor használjuk, amikor friss kávé kell, és ne hagyjuk a kávégépet bekapcsolva (melegen-tartó üzemmódban).

 

Kávéfőzők

 

Energiatakarékos izzók

És az adu-ász: a villanykörték. Egy tipikus amerikai háztartás 1200 kilowatt/órányi energiát fogyasztanak el a villanykörték évente. Ezeket a hagyományosról, energia-takarékosra cserélve jelentős villanyszámla spórolható meg, annyi, ami Amerika teljes energia igényéből 3,7%-ot is kitesz. Gondolják, hogy nálunk ez másképp van? Ki kell ábrándítanom mindenkit: nem! Hazai háztartásainkban is a villanykörték teszik ki a villanyszámla legjavát. Ezek lecserélése tehát mindenképp indokolt!

 

Energiatakarékos izzók

 

Tudva, hogy mennyi elektromosság folyik el (és hol), képesek vagyunk energiát és pénzt megtakarítani – és talán energiafogyasztási szokásainkat is képesek vagyunk megváltoztatni. Mindez motiváció lehet a környezet-tudatosságra, de segít abban is, hogy csupa olyasmit vásároljunk, ami nem csak szép (értsd: formatervezett), de energiatakarékos és pénztárca-kímélő. Nézzünk körül otthonunkban és húzzuk ki a konnektorból, amit nem (vagy csak ritkán) használunk…