Nem igaz az általánosítás, hogy csak azok az emberek laknak panelban, akiknek nem telik másra. Rengeteg más oka is van: ideális közlekedési lehetőség, érzelmi kötődés, kényelmi szempontok… Egy felújított panellakás a bentlakók ideális életterévé válhat.

 

Panelátalakítás lakberendezői szemmel „Panelátformálás” című cikkünk gépészeti, építészeti és műszaki szempontokból közelítve elemzi a felújítási, változtatási lehetőségeket, az alábbiakban pedig az emberi és berendezési oldalról közelítjük meg az alapproblémát. Lakberendező kollégáimmal gyakran beszélünk és cserélünk tapasztalatot erről a témáról is, mert jó panellakást „csinálni” bizony nem egyszerű feladat. Míg egy újonnan épült ház nappalija akár 40 négyzetméteres, addig a panelban ezen a 40 négyzetméteren két szoba, konyha, fürdőszoba és előszoba osztozik.

 

A terek tágassá tételének persze kézzelfogható optikai eszközei vannak, de ebben az esetben a funkcionalitás a meghatározó. Optikai eszközök például a derűs, világos színhasználat, sötétebb területek megvilágítása, tükrök használata, textilminták megválasztása (erről szóltunk lapunk 2005/4. számában).

 

A funkcionalitás, az adott család életmódja, a rendelkezésre álló tér, az anyagi eszközök, az ízlésvilág megismerése után tervezhető meg. A leggyakoribb panelhelyzetekről beszélgetünk most Krebsz Zsuzsanna kollégámmal, akinek nevéhez fűződik az egyik legjobban sikerült panel-átalakítás, melyet a szakmában ismerünk, és aki 2004-ben és 2007-ben is az év lakberendezője lett.

 

Draveczki Julianna (D.J.) Milyen érzésekkel közelítesz egy panelátalakítás megrendeléshez?
Krebsz Zsuzsanna (K.Zs.) Nincsenek előítéleteim, de tudom, hogy nehéz lesz a feladat. Legtöbbször kicsi az alapterület, nem szerencsések a térkapcsolatok. Ezért is van szükség lakberendezőre. Maga az átalakítás is nagy összegeket emészt fel, ehhez képest a tervező tiszteletdíja elenyésző, és biztos, hogy megtérül a megrendelőnek.

 

D.J. Nálad hogyan indul el egy ilyen munka?
K.Zs. Még a szokásosnál is alaposabb előkészítéssel. Tisztázni kell, milyen elképzelései vannak az ott élőknek, mennyi pénzt tudnak a felújításra fordítani. Fel kell mérni, van-e lehetőség bontásra, vágásra, milyen anyagokat, színeket, stílusokat kedvelnek…

 

D.J. Szerintem sokan nem tudják, mibe fog mindez kerülni.
K.Zs. A pénz nagy részét elviszi az építészeti-gépészeti felújítás. A berendezés már a következő lépés. A kettő együtt majdnem annyiba kerül, mint a lakás teljes ára, ha mindenre kiterjed a komplett felújítás.

 

D.J. Érdemes erre ennyit költeni?
K.Zs. Ezt mindenki maga dönti el, objektív és szubjektív okok befolyásolhatják a döntést.

 

D.J. Tegyük fel: megszületett a döntés az átalakításról, a szükséges pénz is rendelkezésre áll. Érintsünk néhány pontot, amikből a szakember segítsége nélkül felújítók is okulhatnak! Most nem beszélünk a panelvágás, a gipszkartonozás, falbontás problémáiról, mert erről már mások szóltak. Kezdjük talán a fürdőszobánál!
K.Zs. Az a tapasztalatom, hogy a panelfürdőkben a csempét szinte lehetetlen leverni a falról. Kevesen tudják, hogy az ennyire stabil felületre nyugodtan ráragasztható az új burkolólap. Sokan kibontják a kádat és zuhanykabint építenek be, ami által az egyébként is kicsi hely még szűkebbé válik. Alapterületben pedig még egy négyzetmétert sem nyernek. A kádban is lehet tusolni, remek üvegpanelek kaphatók, melyek védenek a víz fröcskölésétől.

 

D.J. Ha megmarad a kád, még a hagyományos teregetés lehetősége is adott marad. Kevesen gondolnak arra, hogy a mosógép konyhai áthelyezésével nyerjenek teret a fürdőben, ha ott nagyobb a tér.
K.Zs. A konyhánál is meghatározó a kicsi alapterület. Áthelyezni csak akkor tudnánk, ha az eredeti fal túloldalára helyezhetnénk, vagy ha megemelnénk a padlószintet annyival, hogy a szennyvizet el tudjuk alatta vezetni. Ez újabb tetemes költség lenne. Így szinte mindig marad a konyha az eredeti helyén, de lecserélik a gáztűzhelyet kerámialapos főzőlapra és elektromos sütőre. Ebben az esetben a villanyóra-bővítés elkerülhetetlen, másrészt a megmaradó gázcső csonkját valahogy el kell tüntetni, de a takarásnak is szellőznie kell.

 

D.J. Az átlagos 260 centiméteres belmagasság miatt a panelek nem galériázhatók, de kevesen élnek a vízszintes térhatárolás másik lehetőségével, a dobogóépítéssel. (Erről olvashatnak lapunk 2006/2. számában.) Nagyon tetszett az a hálószoba, amit ilyen módon osztottál meg, sok jó tárolóhelyet nyerve ez által.
K.Zs. Ez valóban praktikus, jó megoldás, és a helyiségen belüli funkciókat is jól elkülöníthetjük vele.

 

D.J. Mit mondhatunk a padlóburkolatok cseréjéről? A lakótelepi padlószőnyegek és PVC-burkolatok mindenki rémálmai.
K.Zs. Mi, szakemberek ismerjük e burkolatok megfelelő változatait, a magas kopásállóságú szőnyegpadlókat és a kiváló minőségű PVC-ket is, bár ezek drágábbak, mint a kerámialapok. Mivel a kerámialapok felülete kemény, erősen kopog. Gondoljon mindenki az alatta lakóra, és szigeteltesse hangelnyelő rétegekkel az ilyen típusú burkolatok alját. A laminált padlóknál is ez a helyzet, javasoljuk, hogy ezeket csak a falak mentén rögzítsék, úgynevezett „úsztatott módszerrel” rakják le.

 

D.J. Mi már beszéltünk a sötét zugok megvilágításáról.
K.Zs. Nagyon fontosnak tartom ezt, mert ezzel is kellemesebbé tehetjük a térérzést, tágasabbnak fogjuk érezni a helyiségeket, ha élünk ezzel a lehetőséggel. Új falikarokat nem tudunk elhelyezni, csak ha kap a fal egy gipszkarton- vagy más, pl. fahatású burkolatot. Az ilyen rétegek mögött elrejthetjük az elektromos vezetékeket.

 

D.J. Épített falfülkékbe, mennyezeti szegélyekbe vagy szigetekbe helyezhetünk süllyesztett halogéneket is. Ezek bármely hangulathoz, stílushoz illeszthetők. Te melyik stílust érzed legközelebbinek a panelhez?
K.Zs. A minimált az egyszerű, letisztult formavilága miatt, bár a stílus „kedveli” a nagy tereket, ami némileg ellentmond a panelbeli lehetőségeknek.

 

D.J. Viszont jól kiegészíthető a divatos retro-elemekkel és az általad is kedvelt, most köztudatba került barokkos formákkal.
K.Zs. Az ilyen textilek, párnák, függönyök és egy-egy falfelület tapétázása teljesen újjávarázsolhatják a meglévő berendezést is.

 

D.J. Panelben jók lehetnek a mediterrán hangulatú, vagy a romantikus kuckós stílusok is. Sarkalatos pontja a bútorozásnak, hogy egyedi készítésű vagy üzletekben kapható tárolóbútorokat használjunk-e.
K.Zs. Természetesen az adott helyhez szabott, a helyi igényeknek megfelelően elkészített szekrények a legjobbak, de egyben költségesebbek is. Mégis ezek pártján állok, mert így minden talpalatnyi hely kihasználható. Azonban csak akkor javaslom, ha valaki hosszútávra akar berendezkedni. A fiatalok, akiknek pár éven belül szándékukban áll elköltözni, egyszerű, elemes és költöztethető bútorokkal járnak jobban.

 

D.J. Mit tanácsoljunk azoknak az embereknek, akik régi, kifejezetten panelbe tervezett szekrénysoraiktól anyagi okok miatt nem tudnak megszabadulni?
K.Zs. Egyszerű eszközökkel: bútorfestékkel, tapétával, nádszövettel felújíthatják a frontfelületeket, amíg módjuk lesz a cserére. Ha pedig nagyméretű stílbútorokkal költöztek ilyen szűk lakásba, akkor csak a legkedvesebbeket, a legszebbeket kellene megtartaniuk, és kiegészíteniük kevésbé terebélyes, hozzájuk illő más darabokkal, vagy semleges hatású kiegészítőkkel.

 

Megköszönve a beszélgetést, lezáró gondolatként szóljunk még a loggiákról, amit sokan lomtárként, vagy beépített üvegkalitkaként használnak. A panelházak rengetegében még nagyobb szükség van üde zöld foltokra, mint máshol. Ha módunkban áll, inkább tartsuk meg és legyen belőle egy picinyke, növényekkel beültetett oázis, ahol felüdülhetünk.