Kérdés: Most épülő családi házunk konyháját nem tudjuk úgy berendezni, hogy elég hely legyen benne tárolásra, szép is legyen, de praktikus is. Bár nem kicsi a helyiség, de egy 8-10 személyes étkező asztalra is szükségünk van. Egyetlen bútorunk, amihez ragaszkodunk, mert régi családi örökség, egy nagyméretű ónémet tálalószekrény. Színben ehhez illő berendezést szeretnénk, mivel a mai stílusú bútorokat nem kedveljük. Javaslatuk alapján asztalossal csináltatnánk meg a bútort. Hűtőszekrény, mosogatógép, kerámialapos tűzhely, mikro- és normál sütő; ezekre van szükségünk.

 

Kör közepén

 

Válasz: Az érkezős konyhának szánt közel 42 m2-es helyiség rendhagyó alaprajza adta az ötletet, hogy a konyha berendezése egy kör alakú reggeliző asztal köré szerveződjön. Mivel a nagy társaság vendégül látására alkalmas ebédlő garnitúra véleményem szerint amúgy is túlméretezett egy csésze kávé elfogyasztásához, és egyes konyhai munkákat is kényelmesebb ülő helyzetben végezni, jó szolgálatot tehet ez a normál étkezőasztal magasságú (kb. 74 cm), oszlop lábon elhelyezett falap.

 

Kör közepén

 

A testes, sok tároló helyet nyújtó, a hűtőt és a sütőket is magába foglaló szekrények számára ytong elemekből, téglából, vagy ahol szükséges, hajlítható gipszkartonból fülkét terveztem. A térelválasztóként is funkcionáló íves fal 120 cm magas, így az étkező felől takarja a nem kívánatos látványt. Az ívet követ felső lapba világítás szerelhető, akárcsak alul, a falban kialakított, dísztárgyaknak szánt fülkék felső síkjába. A 10 cm-nyi vastagság azonban nem elegendő a fülke mélységének, ezért átnyúlnánk a pult alatti szekrény terébe. Annak 60 cm-es mélysége lehetővé teszi ezt, így jut hely az edényeknek is.

 

Kör közepén

 

A használat során erősebben igénybe vett, íves felületek burkolására kerámia vagy üveg mozaikot ajánlok. Ha ez kékes, zöldes árnyalatú lenne, oldaná a tárolóhoz alkalmazkodó, sötétebb színű fa bútort. Ugyanebből az okból kaphatnának a felső vitrinek ólomüveges ajtókat, természetesen belső világítással együtt. Az általános megvilágítást nyújtó mennyezeti és fali lámpák mellett feltétlenül szükség lenne a két asztal fölé függesztett lámpákra is. Ezeken is megjelenhet az ólomüveg, de más patinás régi, vagy patinázott mai darab is elképzelhető ebben a környezetben.

 

Kör közepén