Ebben a tizenkilencedik és huszadik század fordulóján épült házban lévő, 185 négyzetméteres lakásban elleshetjük, hogyan lehet a régit a modernnel keverve, egységes és lakható enteriőrt alkotni.
A bútorok egy része régi, renovált darabnak látszik, míg másik fele nagyon is modernnek tűnik. A nappali és a hall nagyon jó átláthatóságot biztosít a klasszikus elrendezésnek köszönhetően, míg a szomszédos szobák míves dupla- vagy tolóajtókkal szeparálhatók el egymástól.
A nagy belmagasságnak és a méretes ablakoknak köszönhetően minden helységet átjár a fény. A világos falak, az alkalmazott kárpitok, és a klasszikus vonalvezetésű csillárok csak tovább növelik a tágasság érzését.
A híres, hófehér Pantone-székek, a Fornasetti mintás díszpárnák határozottan modern és kortárs darabok. Ezzel szemben az étkező csillárja és bútorai klasszikusak, letűnt kort idézők. A modernizmus itt csak a merész falfestés, és a rájuk helyezett Andy Warhol-szerű képekkel jelenik meg.
A konyha vonalvezetése és ajtókidolgozása is régebbi időket idézi ez igaz, de a modern, zöld csempe azonban kizökkent minket ebből a régi korból.
