„Itt a saját palotánkban lakhatunk” Minden tervező tudja, hogy munkája sikerességét a tulajdonosok elégedettségén lehet lemérni. A kanadai Corea Sotropa tervezőcsapat igazán meglepődött, amikor megrendelőik házavató ünnepségük díszvendégeinek hívták meg őket.

 

 

A kanadai apartmanház ötödik emeletén található lakásban kicsit úgy érzi magát az ember, mintha időutazásban lenne része. Középkorú, egyetemen oktató házigazdáink rajonganak a klasszikus enteriőrökért, ezért azt kérték a tervezőktől, hogy otthonuk egyszerre legyen modern, praktikus, kényelmes, ugyanakkor szeretnék úgy érezni magukat, mintha a saját palotájukban élnének. Nem volt könnyen teljesíthető a kérés, de a tervezők igyekeztek úgy válogatni a színeket, a bútorokat, a kiegészítőket, hogy a finomság, az elegancia és a házaspár igényei szerencsésen találkozhassanak egymással.

 

Festmények, stukkók és szimmetria

 

 

Egyértelműen meghatározzák a hangulatot a nagy belmagasságú helyiségek, a magasra vágott ablakok, a klasszicista építészetből merített mennyezeti megoldások. A nappali itt is, ahogy a legtöbb otthonban, a lakás központja. Egyik legszembetűnőbb érdekessége a tükörmegoldás: az ülőgarnitúra, a puffok, az asztalkák mind úgy helyezkednek el, mintha egymás tükörképei lennének. Ez a szimmetria a titka a nyugodt és harmonikus miliőnek.

 

 

„Mindig odafigyelünk arra, hogy valami pluszt vigyünk a munkánkba, még ha hónapokon át gondolkozunk is a megoldáson” – mondják a tervezők. A kandalló elé állított két barátságos, süppedős kanapé mellé pácolt diófa asztalkák kerültek, amelyek alul hatszöget zárnak, míg felül kör alakúra vágott asztallap borítja mindkettőt. A szoba ékei a század eleji olajfestmények, valamint a Mexikóból származó olvasólámpák. A nappali nyugati szárnyából nyílik az étkező, amelynek tekintélyes juharfa asztalához finom anyagú étkezőszékek kerültek, fölé pedig egy modern, mégis klasszikusba hajló csillárt helyeztek el.

 

 

A finom színek, a visszafogott stílus a lakás egészén végigvonul, ez fogad bennünket a vendégfogadóban is: a homokszín, mélyülésű kanapé, a kecses lábú, finoman megmunkált székek, az olasz tükör és a mexikói lámpák gyönyörű kompozíciót alkotnak.

 

Festmények, stukkók és szimmetria

 

 

A krémszínű, puha háló „menedéket” nyújt vendéglátóinknak, ha nyugalomra vágynak. Nancy Corzine exkluzív ágya külön figyelmet érdemel. A fejtámla tükörberakása a kettősség érzetét kelti: egyszerre finom és nőies, ugyanakkor végtelenül modern és előkelő. A fürdőszobában a márvány mosdópult, az ezüst keretű tükrök, a csaptelepek és a fújt üvegajtók mind igazán szépek. A tervezők minden apró részletre odafigyeltek. Hiszen pontosan tudják, milyen sokat emel a tér hangulatán, ha minden négyzetcentiméterét szívvel-lélekkel alakítják ki. Márpedig ebben a lakásban a szív és a lélek is szinte kézzel tapintható…

 

Festmények, stukkók és szimmetria

 

Festmények, stukkók és szimmetria

 

 

 

Forrás:

A Mi Otthonunk magazin
Lapszám: 2011/03
http://www.amiotthonunk.hu/kitekinto/festmenyek-stukkok-es-szimmetria.html