Legénylakás – Kis telken Arizonában

Amerikai léptékkel igen kis telken épült fel a 007-es névre elnevezett ház. Az épületet az amerikai Rob Paulus Architects tervezte egy a 30-as éveiben levő szingli fiatalembernek.

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

 

A lakás egy igazi legénylakás, annak is legmodernebb válfajából, és mindez nem messze olyan tradicionális szomszédságtól, mint a University of Arizona. Az épületet a kint lét és bent lét egyensúlyának szem előtt tartásával tervezték. Mindezt nehezítette a szokatlanul kis méretű telek, és az építtető szűkös anyagi kerete is. Hogy a maximumot kihozzák a telekből, a házat lefelé (félig beásva) és felfelé is emelték. Mindez persze a forró, arizonai klíma hatásainak csökkentésére is jó szolgálatot tesz. Az épületet kívülről egy magas kerítés veszi körül, aminek nem elsősorban a kandi szemek kizárása a feladata, hanem a további árnyékolás és hőszigetelés.

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

 

A bejáratot két bádoglemez jelzi, míg az épület másik végén egy földtől-tetőig érő ablakos rész található. Az épület tájolása észak-dél irányú, ami tovább segíti az ember alkotta energia felhasználásának csökkentését.

 

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

 

A ház belsejét loft stílusúra szabták. A terem méretű nagyszoba minden szögből jól átlátható. A külső korláttól mentes lépcső kecsesen ível felfelé. A lépcső alatt egy méretes konyha kapott helyet.

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

A lakás egésze modern, már-már minimalista, abszolút természetbarát szemléletű. Ne költs többet, mint amit megkeresel (avagy, ne ölj többet, mint amit megeszel) a mottója az épületnek. És természetbarát mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy passzív napenergiát használ fűtésre és vízmelegítésre, illetve az, hogy esővíz gyűjtővel is ellátták.

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

Legénylakás - Kis telken Arizonában

 

 

Hiába épült ez a ház Amerikában, van néhány eleme, amit Magyarországon is felhasználhatunk lakberendezéseink során.

 

 

További info:

www.digsdigs.com

Szerzö: Dr. Németh Gábor

A Lakberendezők Országos Szövetségének küldetése magas színvonalú lakás- és környezetkultúra népszerűsítése, a lakberendező és céges tagok tevékenységének támogatása.

Megosztás
OTP lakástakarékTrilakMAXCITYSolthy GallerySZéplak