Ha valaki egyedül költözik egy új lakásba, a lakberendezőjének tervezéskor viszonylag egyszerű dolga van, hiszen egyfajta ízlést kell szem előtt tartania. Ám, ha már két vagy – egy család esetében – még több emberhez kell alkalmazkodni, nos, akkor bizony szükség van némi diplomáciai érzékre, és persze több kompromisszumkészségre is.

 

 

Mértani formák - Nyárias színek

Mátrai Gabriella lakberendező ezúttal két különböző kívánságot, az egyszerű, mértani formavilág megteremtését és a meleg, barátságos színek használatát egyeztette össze sikeresen.

 

Amikor a fiatal pár megvásárolta az új építésű, budai, társasházi lakást, azt gondolták, hogy az csupán apróbb korrekcióra szorul. Szerették volna a szép, sokablakos teret úgy átszabni, hogy még egy gyerekszobát is kialakítsanak. Mátrai Gabriella lakberendezőt tanácsadásra kérték fel, ám hamar kiderült, hogy nagyobb átalakításra lesz szükség. Falbontással, új válaszfalak felhúzásával kezdődött, és a terek kialakításakor nagy volt az egyetértés.

 

 

Mértani formák - Nyárias színek A stílus és a színvilág meghatározásakor, a berendezés tervezése közben azonban kiderült, hogy férj és feleség bizony egészen másképpen gondolkodnak új otthonukat illetően. Míg a háziasszony a minimál visszafogott formavilága, szögletessége, egyszerűsége iránt vonzódott, addig a ház ura meleg színeket, lágy formákat szeretett volna látni maga körül.

 

A tervező segítségével mindkét kívánság megvalósult, természetesen kölcsönös engedmények, kompromisszumok árán. Tanúsítja ezt a végeredmény: a kellemes, élénk színekkel kevert, modern bútorok és az egységes stílus, mindegyik helyiségben külön arculattal.

 

A lakás báját és otthonosságát leginkább az ötletek, részletbeli finomságok adják. Így az előszobában lévő, zöldre festett, spottal megvilágított falfülke, amelyben mindig az adott évszaknak, ünnepnek megfelelő virágcsokor, dekoráció díszeleg. Kedves apróság, amely azonban meghatározza a belépő hangulatát.

 

Nem drága megoldás, mégis roppant dekoratív a nappali falán kialakított látványelem is: a hófehér kanapé mögötti falat bordóra festették, és két bükkfa téglalapot erősítettek rá, függőlegesen egymás mellett. Ezek egy kis üvegpolcot fognak közre, a falapok pedig két festmény hátteréül szolgálnak. A kompozíció szimmetriát teremt, ugyanakkor „berendezi” az üres falfelületet.

 

Mértani formák - Nyárias színek Legmeghatározóbb elemei a lakásnak természetesen a színek, amelyeket ugyancsak hosszas egyeztetés után választottak ki. A nyár árnyalatai köszönnek vissza itt: sárgás és zöld kombinációk, melyek napszaktól és fényviszonyoktól függően változtatják tónusukat. Bátor és vidám kontrasztot ad itt a bordó alkalmazása, s az egész együtt kiegyensúlyozott és harmonikus.

 

Az egységesség érzetét a minden helyiségben megjelenő bükk sárgás-semleges árnyalata is biztosítja – a beépített, illetve készen vett bútorok és a parketta is ebből az alapanyagból készültek. A nappalival egy légterű konyha minimál ihletésű bútorait bükk-korpusszal, fehér ajtófrontokkal gyártották az Opál Konyhastúdióban. A beépítés világosnak és tágasnak mutatja a teret. Illik hozzá a szintén világos, olasz Calligaris étkezőbútor és a fehér Natuzzi bőrgarnitúra is.

 

A legnagyobb tervezési feladatot érdekes módon éppen a nappali terének berendezése jelentette. A házigazda ugyanis azt kérte, hogy az ülőgarnitúráról mind a tévét, mind a szép panorámát, mind pedig a gázkandalló lobogó tüzét látni lehessen. Így a kandalló az étkező közvetlen közelébe került, az ablak szomszédságába, a tévé pedig ugyanarra a falsíkra, csak a szoba távolabbi végébe.

 

Mértani formák - Nyárias színek Meghatározóak egy lakásban a függönyök, ágytakarók is. Kubinyi Szilvia textiltervező igazán remek munkát végzett, különös tekintettel a gyerekszobára, ahol a tapéta mintájától a szőnyegen át a sötétítőfüggönyökig azonos mintázat jelenik meg. Az ő tervei alapján készíttették a gyerekbútorokat is, és ugyancsak ő válogatta össze a nappali szép, zöldes függönyeit, vagy a háló egyedi tervezésű ágytakaróját, amelynek színvilágában nemcsak a fal árnyalatai jelennek meg, de az egész lakásban újra meg újra felbukkanó négyzetmotívum is.

 

Mind gyakorlati, mind esztétikai szempontok miatt fontos elemmé vált az üvegtégla a térben – segítségével juttattak természetes fényt az előszobába is. Jó megoldás a nappali sarkában, az üvegtégla betét tőszomszédságában kialakított dolgozókuckó, amelyhez kevesebb, mint félméternyi hely állt rendelkezésre egy lebonthatatlan főfalszakasz miatt. Kilátszó kábelek nélkül, üvegpolcokkal, illetve íróasztallapokkal sikerült kivitelezni a szűkössége ellenére is kényelmes mini irodát.

 

Mértani formák - Nyárias színek Igényesség, vidámság, egységesség és egyediség, persze kompromisszumok árán… Mindezek – no, és természetesen a lakberendező közreműködése – nélkülözhetetlen alkotóelemei ennek a színes otthonnak, amely, ahogyan ezt az idő is igazolta, a mindennapokban is remekül funkcionál.

Dolgozó: Lám, alig félméternyi helyen is lehet kényelmes dolgozókuckót kialakítani, csak egy ügyes asztalos, jó üveges és persze egy tervező szükségeltetik hozzá… Nappali: Egyszerű, mégis igen látványos megoldás: a bordó falra bükk lapokat erősítettek, ezekre festmények kerültek képmegvilágítóval, és a kompozíciót üvegpolccal egészítették ki.
A dekoráció felöltözteti a nagy, szabad falfelületet, és kellemes szimmetriát hoz a térbe. Konyha: Fehér és bükkszínű lett a minimál stílusú konyhaberendezés, alumíniumkeretes, üvegezett felsőszekrényekkel, fa hátfallal kombinálva. Étkező: Szigorú egyszerűséggel tervezett a négyzet alakú gázkandalló, melynek négyzetformája még a bükkszínű, Calligaris székek háttámláján is visszaköszön.