Egy balmazújvárosi fiatalember keresett meg minket, azzal a különleges kéréssel, hogy mexikói hangulatot szeretne kialakítani új, budapesti lakásában. Hallotta, hogy mi vagyunk a „specialistái” az amerikai-mexikói stílusban berendezett enteriőröknek, így ránk bízná e feladatot. Naná, hogy igent mondtunk…

 

 

Mexikó BudapestenAz előzetes beszélgetések alatt azonnal kiderült, hogy nem viccel. A Mexikó stílust olyan komolyan gondolja, hogy kész beszerezni egyes tárgyakat a tengeren túlról – a tökéletes autenticitás érdekében. Ennek jegyében (és ismeretében) fogtunk hát neki a munkának.

 

 

A tervezés gyorsan haladt (elvégre is „hazai” terepen mozogtunk, és végre olyasmit csináltunk, ami szívünknek igen kedves). Elkerülhetetlen volt a falbontás – és nem csak a design kedvéért, de a csövek is cserére szorultak a falban. Ez lehetőséget adott a fűtés korszerűsítésére is, amiben nagy segítségünkre volt a fiatalember ezermester édesapja… Az áttervezett lakásban a legnagyobb változást a konyhafal lebontása jelentette. Az új térben a konyha-étkező-nappali triumvirátusát egybenyitottuk (szó szerint „amerikai” konyhát adva megrendelőnknek).

 

 

Vadonatúj lett a fürdőszoba is, amire – hogy egy kis természetes fényt is becsempésszünk – ablakot vágtunk. Az ablak a hálószobába nyílik, így üvegtégla került bele (a fürdés „privacy”-ja érdekében), és a hálószoba felől egy zárható spalettás ablakot kapott. A borotválkozó fényeket egy gerendába rejtettük, ami az óriástükör felett kapott helyet. A csempézés 10×10 cm-s fehér és tengerkék csempékkel történt. A falak élénk mexikói színeket kaptak: csípős csilivöröset, és meleg napsárgát. Mindehhez mohazöld bútorba süllyesztett, eredeti mexikói, talavéra-porcelán mosdót választottunk (az internetről).

 

Mexikó Budapesten

 

 

Előtte – utána. Micsoda különbség…
(Pedig esküszöm: ugyanaz a szoba!)

 

Mexikó Budapesten

 

 

Számos apró trükk, és az autenticitást előidéző enteriőr-elem van (lesz) még a lakásban, ám sajnos az (egy hazai forgalmazótól) megrendelt bútorok még most sem érkeztek meg, így a teljes lakásbemutatás – és a profi fotók is – még várat magára, de addig is (kedvcsinálónak) felvillantunk egy pár képet a jelenlegi állapotról….

 

 

Őszintén reméljük azonban, hogy hamarosan publikálható állapotba kerül ez a különleges lakás – és mire itthon is 30-35 fokos hőség lesz, részletesebben bemutathatjuk e hamisitatlan mexikói hangulatú otthont.

 

 

(Fenti cikkem megírása – 2010 március – után mára a helyére került minden bútor, nemrég lefotóztuk, és most érkezett a friss infó:A SzépLak magazin 2011 szeptemberi számában olvasható és látható lesz a lakás. A magazin augusztus végén már az újságos standokon lesz… Akit érdekel, nézze meg mi lett belőle. A „before” képeket alább bemutatjuk, az „after” fotók a magazinban lesznek láthatók!)

 

« A 22 »