45nm-es lakás fiatal párnak… A Széna tér közelében lévő lakás mindössze negyvenöt négyzetméteres. Minden szükséges funkció megtalálható benne, zsúfoltságnak még sincs nyoma. Kreatív tulajdonosai szokatlan ötleteiket Nyiri Xénia lakberendező segítségével valósították meg. (Megjelent az Otthon 2006.decemberi számában.)

 

Mini garzon - Aranykulcs a kulcscsomón A szűk terekre szabdalt, lerobbant garzon felújításakor háziasszonyunk, Kriszta és párja, valamint a lakberendező egyetértettek abban, hogy a munkát falbontással kell kezdeni. Belépő, konyha, étkező és nappali egy légtérben van. Az elkülönített, leválasztott funkciók – a gardrób és a fürdő – üvegtéglával áttört falak mögött, dobozszerűen kialakított helyiségekbe kerültek. Savmaratott üveggel díszített, alumíniumkeretes tolóajtóik nem foglalnak el helyet. A „dobozok” teteje – a nappali és az étkező között lévő ajtótokkal azonos magasságban húzódva – rengeteg tároló helyet biztosít. Ívesen forduló, vállmagasságig érő, polcokkal áttört fal határolja a hálórészt, melyet dobogóra építettek. Ez a megoldás – mint egy fektetett szekrény – szintén remek tároló, mert nemcsak kihúzható fiókokat rejt, hanem felülről nyitható tárolókat is. A fiatal pár eltérő életritmusban él. Kriszta az egyik pesti luxusszálloda alkalmazottja, sőt a legmagasabb rangú szakmai elismerés birtokosa: aranykulcsos portás. Gyakran vállal esti műszakot, ilyenkor hajnalban ér haza, és nem is tud azonnal elaludni. Azért is volt hát szükség – a mégoly szűk térben is – a viszonylag elhatárolt hálórészre, hogy a napközben dolgozó párját ne zavarja a pihenésben. Az ügyes tervezésnek köszönhetően egy sarokban kis otthoni munkahelyet is sikerült kialakítani a webmesterként dolgozó párjának.

 

Mini garzon - Aranykulcs a kulcscsomón A látvány a bézs és a barna kontrasztján kívül a vidám narancssárgára épül. Központi világítótest nincs, esténként spotlámpák, irányfények biztosítják a kellő mennyiségű mesterséges világítást. A nappali berendezését az ülőalkalmatosságként és dohányzóasztalként használt, tárolásra is alkalmas asztalka és egy bézs kanapé alkotja, melyet a hozzá tartozó barna és narancssárga párna, valamint a Kriszta barátnője, Róth Anikó által festett selyempárna díszít. A háziasszony szerint a zaklatott külvilágból otthonukba lépve utcai ruháikkal együtt a gondjaikat is levetik magukról. Egyedi, tán merész ötletekkel alakították ki a lakást, nem csoda, ha szívüknek oly kedves… Ám gondolnak arra is, hogy ha gyarapodni fog a család, előbb-utóbb nagyobb lakásra lesz szükségük. Kriszta biztos benne, hogy zokogva fogja végleg elhagyni ezt az otthont, amely éppen olyan bohókás, mint ők maguk.

 

« A 7 »