Elment a „pop királya” és vele együtt eltűnt a híres Neverlan Ranch is. Ám, búcsúzóul még betekinthetünk az enteriőrökbe…

Sztárok otthona - Michael Jackson (Neverland)  avagy a popkirály és a lakberendezésAz eredeti házat 1982-ben építette egy ingatlan ügynök, William Bone építette- beleértve a 13.000 négyzetlábnyi (kb. 1300 m2) házat is – saját magának és családjának, a kaliforniai Santa Ynez völgyben. Az itt látható képek azt az állapotot mutatják, ahogy Jackson megvette 1988-ban (lásd alul a képgalériában).

 

Michael Jackson meghagyta az eredeti bútorzatot, épp úgy ahogy megvételkor látta, és ebben a formájában lakott benne éveken át. Bár Jackson átnevezte a birtokot Neverland-ra és hozzáadott pár bútort és festményt, de az enteriőrt gyakorlatilag változatlanul hagyta. Ami jelentősen megváltozott a kezei alatt, az a kert volt. Itt rendezte be híres (hírhedt?) állatkertjét és vidámparkját.
Persze a pop királyának trón is járt, így az is került a házba…

Tölgyfa mennyezet és falak határozták meg a könyvtár belsőt, ami egy rejtett (a plafonból leereszkedő) mozivásznat is kapott.
A híres Heriz szőnyeg egy 18.századi asztal előtt állt (az asztal mellett egy cca. 1840-ből származó Windsor-szék állt). A képen látható angol bőrkárpitozású Gainsborough fotel, a kandalló feletti 2 festmény eredeti angol, melyek két francia bronz lószobor (eredeti Moignier) közt lógtak.
Sztárok otthona - Michael Jackson (Neverland)  avagy a popkirály és a lakberendezésAz étkezőben 18. századi asztal és angol tiszafa Windsor-székek, illetve egy 19.századi ovális asztal volt található. A szekrények welszből származtak (kb. 1780-ból). A festmény Paul Clemmens (1978) ami William Bones feleségét és gyermekeit ábrázolta.

A golpálya simaságúra nyírt pázsitot és a csodálatos panorámát adó Santa Ynez hegyeket a pop királya a könyvárből karoszsékből nézhette. A kb. 1820-as keltezésű francia dönthető lapú asztal egy antik Hamadan szőnyegen állt.

Egy pár 17, századi francia monostorból való tükör keretezte az eredetileg a Louvre kollekciójából származó faszobrokat. (Az antik francia íróasztalon eredeti kínai porcelán dohánytartók voltak.)

A konyhapultot faborítású „butcher block” asztallap fedte, a konyhai sziget pultját fedő csempe portugáliából származott.

Az elegáns nyers fa dominált a fürdőszobában is, réz gyertyatatókkal és egyéb kiegészítőkkel felütve. Ehhez társult némi márvány, egy teveszőr Heriz szőnyeg, és újabb 19. századi székek.

A teraszon lévő barbeque Bouquet Canyon-i kővel volt kirakva, durván ácsolt Douglas fenyő gerendákkal kiegészítve, és minden modern komforttal felszerelve.

Sajnos, az eredeti enteriőrt már csak ezek a képek őrizték meg az utókornak, hiszen a király halálával mindez eltűnt a lefolyóban (a szomorú valóság az utolsó képeket látható – a képgaléria 2. oldalán)…

A lakberendezett képek gyönyörűek, az enteriőr nemes és ma is vállalható, Jacko zenéje pedig örökéletű marad…

 

 

Sztárok otthona - Michael Jackson (Neverland)
avagy a popkirály és a lakberendezés
« A 14 »