Amikor a most bemutatásra kerülő ház berendezési tervének elkészítésére felkértek, olyan szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a ház még papíron is csak félig létezett. A berendezésnek így csak a főfalak szabtak határt, minden más alkalmazkodhatott hozzá, mint kabát a gombhoz.

 

Szürke falak közt színesen

 

 

Megbízóim (fiatal házaspár, két általános iskolás fiú gyermekkel) hűvös színeket és sok acél felületet szerettek volna látni maguk körül, de azt kérték, hogy házuk ne csak elegáns, hanem barátságosan otthonos is legyen. Kívánságuknak megfelelően az építész tervezővel közösen egy térben helyeztük el az előszobát, „lépcsőházat”, konyhát, étkezőt, nappalit, sőt a gardrób helyiséget is. Egy szinttel feljebb került a szülői háló a fürdőszobával és a vendégszoba. Innen fél szinttel feljebb a két gyerekszoba és a mosókonyha.

 

Szürke falak közt színesen

 

 

Az előszobából közvetlenül megközelíthető a garázs. Ezen kívül egy dolgozószoba is nyílik innen. Néhány lépcsőfokkal lejjebb, ugyanebben a térben, de funkciók szerint jól elkülönítve alakítottuk ki a négytagú család hétköznapjainak és ünnepeinek színterét. A konyhát csak egy statikailag fontos oszlop választja le jelzésszerűen a térből. (Ezt a konyhát ismerősnek találhatják hűséges olvasóink, ugyanis a 2002-ben már bemutatásra került.)

 

Szürke falak közt színesen

 

 

A hideg, ciános árnyalatokból álló üvegmozaik határozta meg a helyiség színeit. Hogy ne legyen barátságtalanul hideg hangulat, fafurnéros konyhabútort választottunk, és egy különösen szép árnyalatokban játszó raffrolót az ablakra. A szokásosnál kissé nagyobb parapetmagasság lehetővé tette egy normál csaptelepű mosogatómedence beépítését az ablak alá úgy, hogy az a nyithatóságot nem zavarja. A falsíkjára szerelt roló szintén nincs útban.

 

Szürke falak közt színesen

 

 

Hagyományos függönyt ezen a szinten máshol sem alkalmaztunk. A nappalit L alakban ölelő, csíkosra festett, világítást rejtő gipszstukkó takarja a lapfüggönyök szerelvényét is. Legnehezebb feladatnak a bővíthető felületű üveg étkezőasztal beszerzése bizonyult, de házigazdáink erről nem hagyták lebeszélni magukat. Kár is lett volna, hiszen a négy ovális profilú falábon álló, keret nélküli üveglapokból készült, bőrkárpitú székekkel körülvett asztal magához vonzza a tekintetet. A nappali részbe nem terveztem hagyományos tároló bútort.

 

Szürke falak közt színesen

 

 

A lépcső alatti (egyébként kihasználatlanul elfalazott) teret használtam fel a legfontosabbakat magába rejtő, beépített szekrények kialakításához. Erre nagy szükség volt, mivel a nagyobb társaság leültetésére is alkalmas bőrgarnitúra csaknem teljesen elfoglalta a rendelkezésre álló felületet. Az érdekes dohányzóasztalt háziasszonyunk fedezte fel. Rajta az üveg- és falap fogaskerékszerűen kapcsolódik egymáshoz, és elforgatásukkal az asztallapok a kívánt irányba állíthatók, pl. közelebb a fotelhez. Az alsó szint padlófűtésű, ezért a hidegburkolat, de az emelet és az ide vezető lépcső faburkolatot kapott. A krómacél korlát „megszelídítésére” fa virágtartó ládákat készíttettünk.

 

 

Megbízóim növényszerető emberek, s bár kisebb lakásból költöztek ide és szépen gondozott kertjük is van, ezzel az ötlettel sok kedves növényüknek sikerült további helyet kialakítani. A számtalan zöld növény nemcsak a hőérzetet befolyásolja pozitívan, de kellemesen oldja a fémek merev, hideg látványát is. A lépcső melletti falak struktúra mintás, festhető lábazati tapéta védi, akárcsak a hálószobait. A szülői háló helyisége színeivel nem, csupán a felhasznált anyagok minőségével illeszkedik a ház egészéhez. A telt színek és a hernyóselyem ágytakaró, függönyök, párnák kissé buja, de ehhez a szobához nagyon is illő hangulatot keltenek.

 

Szürke falak közt színesen

 

 

Ugyanakkor kontrasztot teremtenek a szomszédos fürdőszoba berendezésével, amely színeivel, anyagaival, használati tárgyaival a praktikumot, és a visszafogott eleganciát szolgálja. A korian lapba süllyesztett krómacél mosdók dekoratívak, de a vízlágyító berendezés beszerelése ellenére is nehezen tartható meg a makulátlanul csillogó felületük. A tört fehér és kakaó színű kerámialapok díszcsíkja stílusosan ugyancsak fémből készült.

 

A méretes masszázskád kényeztetését itt naponta igénybe veszik, nemcsak díszként áll a zuhanyozó mellett. Érdemes még szót ejteni a világításról is, hiszen ebben a házban megvalósult az általános, tájékozódást nyújtó, a funkcióknak megfelelő, helyi fényt adó, a hangulat és a dekoratív, kiemelő megvilágítás egysége. Bár néhány falat a festők megrökönyödésével kísérve, szürkére festettem, visszatérve a két éve lakott házba, jólesően nyugtáztam, a környezet csöppet sem lehangoló.

 

Szürke falak közt színesen