Egyre többen és többet dolgozunk odahaza is, logikus hát egy otthoni iroda – de legalábbis egy dolgozósarok – kialakítása. Igen ám, de helyünk nem lett több a lakásban, mint korábban volt – sőt most még az irodánknak is helyet kell szorítanunk. Az alábbiakban ahhoz adok egy pár okos ötletet, hogy hogyan?

 
Egy jól átgondolt otthoni iroda – vagy „home office”, ahogy elegánsan nevezik mostanában – a sikeres és hatékony munkavégzést párosítja az otthon kényelmével. És ehhez ki sem kell lépnünk lakásunk ajtaján, hiszen – időt és lökdösődést megspórolva nagyvárosi csúcsforgalom elkerülésével – bármikor végezhetjük munkánkat. Az otthonról dolgozók csoportja vegyes: egy részük a magánvállalkozókból (pl. könyvelők, fordítók, ügyvédek) kerül ki, míg mások egy nagyvállalat vidéki képviselői (pl. üzletkötők, cégképviselők), ám az is lehet, hogy csak olyan magánszemélyek, akik időnként az internetezéséhez és levelezéshez szeretnének egy csendes kis sarkot kialakítani otthonukban. Nem mindegy azonban, hogy hol és mekkorát.

Mielőtt házi irodánk kialakításába belekezdünk, tisztáznunk kell egy pár alapvető dolgot.

 

Dolgozószoba

 

Tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  • Egyedül fogom-e használni a dolgozószobát, vagy osztozom rajta mással (pl. a párommal vagy a gyermekemmel, esetleg vendégszobaként is funkcionálhat)?
  • Hogyan szeretek dolgozni: teljes csendben, vagy nem zavar a családi élet zaja (TV, rádió, beszélgetést, stb.)?
  • Mit fogok csinálni benne, fogadok-e üzletfeleket otthoni irodámban (pl. könyvelőként)? Ha igen, van-e lehetőség külön bejáratra, hogy ne kelljen a lakáson keresztül vezetni az ügyfeleket?
  • Mikor lesz az iroda használva: napközbeni munkavégzésre, vagy csak esténként internetezésre?

Ezen kérdésekre adott válaszok máris közelebb visznek a tökéletes megoldáshoz.

 

Nos nézzük, hol lehetne otthonunkban egy „home office”-t elhelyezni:

  • Van egy szeparált külön épületünk? Lehet ez használaton kívüli garázs vagy fészer, esetleg házunk kihasználatlan pince szobája, beépíthető padlástere. Némi szigeteléssel (nedvesség, hő és zajszigetelés) átalakítható olyan házi irodává, ahol akár ügyfeleket is fogadhatunk. Ha nincs ugyan külön helységünk, ám telkünk mérete lehetővé teszi a hozzáépítést, érdemes megfontolni a dolgot. Az átalakításhoz azonban ne felejtsük el beszerezni a szükséges építési engedélyt sem.
  • Van egy különálló, használaton kívüli szobánk? Ez kiváló megoldás lenne, hiszen a munkát végző személy elszeparálódhat a lakásban lévőktől, és csendben végezheti irodai teendőit. Ha elegendő a szoba mérete, akkor az íróasztal és szék mellé még a papírokat tároló szekrények és polcok is beférnek, sőt jut hely a telekommunikációs eszközöknek (telefon, fax, fénymásoló, printer, stb.) is. Nagyobb szobába még egy tárgyaló sarok (kis asztal fotelokkal) is betehető.
  • Van ugyan külön helyiségünk, ám meg kell osztania a funkcióját mással? Ez is szerencsés helyzet. Gyakori, hogy a vendégszoba, vagy egy nagyobb előszoba, illetve előtér vagy hall kihasználtságát tudjuk fokozni azzal, ha adunk neki egy második funkciót is. Nincs ezzel gond, hiszen ami nappal dolgozószoba, az lehet éjjel háló vagy éppen előszoba. Ugyanígy a nyitott lépcsőfeljáró alá kényelmesen befér az íróasztal és a szükséges polcok.
  • Nincs külön szobánk, de a hálószobában vagy egy használható sarok? Jó ötletnek tűnik, ám gondoljunk bele nem zavarjuk-e a már pihenni térőt a számítógép billentyűjének ütemes verésével, vagy az éjfélig is égve tartott íróasztal lámpa erős fényével? A hálószoba a pihenés területe, ám szükség esetén számba vehető lehetőség. Fontoljuk meg a gardróbszekrénybe betolt iroda kialakíthatóságát is!
  • A hálószoba szóba sem jöhet, de talán az étkező átalakítása igen? A tapasztalat azt mutatja, hogy a kisebb családok nem, vagy csak alig használják étkezőszobájukat – különösen, ha a konyha elég nagy az étkezésekhez. Ilyen esetben (és ha nincs szükség a teljes családot leültető tízen-fős nagyasztalra) érdemes megfontolni ezt az opciót.
  • Sem a háló, sem az étkező. És mi van a konyhával? Ha azon szerencsések közé tartozunk, akiknek méretes „békebeli” konyhájuk van, nem kizárt, hogy le tudunk csípni egy sarkot házi irodánk részére a konyhából. Ez azonban elmélyült napközbeni munkavégzésre nem lesz alkalmas. Úgy nem lehet dolgozni, ha valaki jön-megy, süt-főz körülöttünk, pláne nem, ha magunknak kell a háztartást is vezetni (azaz mi sütünk-főzünk). A konyhai irodasarkok csak a számlák átnézésére, a levelek felbontására és a receptek interneten való követésére lesz alkalmas. Ez tehát nem a legjobb megoldás.
  • Már csak a nappali maradt. Ez vajon jó lesz? Nos, ha nem zavar az íróasztal látványa, a számítógép és tartozékai közt tekergőző kábelek „Laukón csoportja”, az össze nem pakolt papírhalom okozta állandó rendetlenség, akkor vágjunk bele. Ám, ha itt helyezzük el házi irodánkat, akkor lehetőség szerint olyan elrendezést és bútorokat válasszunk, melyek egy mozdulattal becsukhatók, így a betoppanó vendégek szeme elől eltűntethető az irodai „rumli”. (lásd korábbi cikkem: Iroda, otthon – rendezetten)

 

Na jó, helyünk már van, de mi legyen benne?

Ez egy fontos kérdés. A jól megválasztott bútorzat és azok kényelmes elhelyezése, ugyanis évekre meghatározza munkavégzésünk ritmusát és hangulatát, illetve ezen keresztül a hatékonyságunkat. Egy jól berendezett házi irodába élvezet belépni, és – bár nem megyünk el otthonról – szívesen tartózkodunk benne egész nap, itt nem nyűg a munkavégzés. Házi irodánk stílusát és dekorálását illeszthetjük lakásunk egészéhez, ám kihangsúlyozhatjuk annak „munkahely” jellegét is az otthonunktól merőben eltérő (pl. egyszerű, funkcionális és nagyon modern) berendezéssel. Bármelyik stílust is választjuk, alapvető az ergonómia.

 

A testre szabott íróasztal.

Az ergonómia szabályai szerint, legyen minden karnyújtásnyira – szó szerint! Nem kell félni, hogy lustának titulálnak minket családtagjaink; egy íróasztal akkor jó és személyre szabott, ha fel sem kell kelnünk a székből, és mégis minden a kezünk ügyében van (azaz „egy söprésre elérünk mindent”). Ez a magyarázata annak, hogy miért népszerűek az L-alakban elrendezett íróasztalok. Ebben kényelmesen dolgozhatunk, mivel elérhető egyik kézzel a telefon, másikkal az írógép. Csökken a balesetveszély (a lassan kialakuló gerincferdülés, vagy ínhüvelygyulladás is ide számít), és nő a termelékenység. Ennél már csak egy jobb változat van: az U-alakú íróasztal. Ebben tényleg minden „ember központú”, hiszen a munkavégzőt körülveszik tárgyai, számítógépe és papírjai.

 

A kényelmes szék.

Az íróasztal a papírjainknak fontos (persze a monitor se legyen szemmagasságnál feljebb), ám székünk ennél is fontosabb. Ez az a bútordarab, amin nem érdemes spórolni, egy jó minőségű, gurulós szék bőven megéri az árát! Válasszunk olyan széket, ami tartja a derekat és az alkart (a kényelmes pozícióban a háttámla és a karfa 90 fokos szöget zár be), mert ez biztosítja azt, hogy nem fáradunk el hamar, és nem kell esténként derék vagy vállfájásról panaszkodnunk hazatérő családtagjainknak.

 

Láss, ne csak nézz!

Azaz válasszunk megfelelő fényforrásokat. Házi íróasztalunknál kétféle megvilágításról kell gondoskodnunk. Legyen az asztal felett egy általános megvilágítás, ami célszerűen egy mennyezeti lámpa, és legyen egy lámpa az íróasztalon is. A mennyezetvilágítás általános, szórt fényt adjon (ne legyen túl erős), azonban az asztallámpa irányítható nyalábú, célfény legyen (itt is kerüljük a káprázóan erős fényt). Ügyeljünk arra, hogy egyik se tükröződjön a monitorban. A mesterséges fények mellett – ha lehet – legyen ablak is az asztal közelében, hogy természetes fényt is kapjon a munkáját végző személy.

 

Polcok és tárolók

Home office-unkban – ugyanúgy, mint a valódi irodákban – előbb-utóbb mindent ellepnek majd a papírok, dossziék, számlák és egyéb adattárolási „melléktermékek”. Alapvető, hogy idejében gondoskodjunk megfelelő méretű és mennyiségű szekrényről, polcról. A tárolók kiépítésénél gondoljunk arra, hogy a papír mennyiség exponenciálisan szaporodik, így jóval nagyobb helyet szánjunk nekik, mint amekkorára most gondolunk. Inkább álljanak most polcaink üresen, mint hogy később a földön és az asztal alatt is dossziékba botoljunk.

 
A technika forradalma.

„Itt a drótnélküli korszak” – hirdették pár éve, és bár egyes készülékek már valóban képesek kábel nélkül kommunikálni egymással (az elektro-szmogról én itt most nem beszélnék), ez azonban még korántsem általános. A gépeket összekötő kábelek és drótok a legszebb irodát is rúttá változtatják. Segíthetünk ezen, ha készülékeink logikus sorrendben sorakoznak egymás mellett vagy felett, illetve ha a kábeleket elrejtjük a bútorok hátlapjára rögzített csatornákba. Házi irodánk kialakításakor ne feledkezzünk meg kiépíteni kellő számú elektromos aljzatot és telefon/modem-csatlakozást, legyen a mottónk a „konnektorból soha nem elég”.

 
Természetesen fenti tanácsok csak néhány gondolatébresztő alapötletet jelentenek egy sikeres otthoni iroda kialakításához. Egy szakértő tanácsa, gondos tervezése és segítsége mellett, azonban igazán szép és praktikus home office-ok alakíthatók ki. Ne szégyellje, hívjon profi lakberendezőt, aki már másoknak is segített abban, hogy az otthoni munkavégzés ne nyűg, hanem élvezetes és hatékony legyen.