Egy egyiptomi utazás évtizedeken át sokunk számára egzotikus különlegesség volt, ám mára már elérhető és népszerű turista programmá vált. Az utazás igazi élmény egy letűnt kor kultúrájának megismerésére vágyó embernek, aki ízelítőt kaphat a fáraók korának lakberendezéséből is.

 
Egyiptomi szimbólumokSzerencsére ezernyi ereklyét hagytak ránk a letűnt évezredek. Az ember ősi ösztöne a szépérzék, amennyiben maga a természet számtalan megnyilatkozásaiban megtanította az emberiséget a szép fogalmára és érzetére. Mindehhez az egyiptomi tudósok által megalkotott mértani formák, piramisok és a kortalan arányok társultak, melyek mind a mai napig izgalomban tartják az egzotikumra vágyókat.

 
Az ősi Egyiptomban is vezető szerepe volt a vallásnak. A templomokat, az isteneknek házát igyekeztek az akkori ízlés legszebb és leghatalmasabb megnyilvánulásaival feldíszíteni. A korai „lakberendezésben” – a lakások és templomok díszítésében – a vallás és az uralkodó történelmi osztályok szükséglete és a korabeli kultúra haladása volt az irányadó.
Az egyiptomi stílus egyszerűsége nem a tapasztalat hiányából fakadt, hiszen az egyiptomi művészek szándékosan fejlesztették ki ezt a stílust, azért, hogy a szobrászatuk és a díszítésük jellege beleolvadjon építészetük stílusába.

 
Régi, egyiptomi bútorA lakások és házak csak a legszükségesebb bútorokat tartalmazták, hiszen az egyiptomiak legnagyobb része egyszerű ember volt, akiknek nem volt túl sok anyagi javuk. Nem lévén tehetős, gazdag emberek, nem volt mibe fektetniük a pénzüket. Így csak néhány láda, tárolóedények és kosarak alkották a lakások berendezését. Székük, asztaluk nem volt, akkoriban az emberek zöme még a földön aludt, vagy szalmazsákokon (speciális fejtámaszt használva). Még az írnokoknak sem volt asztaluk – pedig ők az átlagember feletti kasztban helyezkedtek el – a földön ülve az ölükben tartott táblára vésték jeleiket, ahogy ezt a ránk maradt korabeli szobrokon láthatjuk.
A konyha a lakás sarkában kikanyarított földes sarkot jelentette, ahol a földön ülve végezték a konyhai műveleteket. Az átlagember lakásából tehát nem sok emlék maradt ránk.

 
Egyiptomi székSzerencsére azonban a tehetősebbek, és főleg az uralkodók és fáraók bútoraiból számos darab túlélte az évezredeket, illetve a piramisok falán talált festmények alapján rekonstruálhatók voltak. Így tudtuk rekonstruálni a díszes fejtámaszokat (amiket párna helyett használtak alváskor), a jellegzetes összecsukható, vagy fix négylábú ülőkéket, melyek ülőkéje bőrcsíkokból készült.

A székek a maiaknál jóval alacsonyabbak voltak, alig 25 cm ülésmagassággal, mint ahogy ez a mellékelt képen is látható (Tutenkamon faragott széke a Kairói múzeumból).

 

A székek és ágyak lábai gyakran formázták állatok (pl. oroszlán, bika) mellső és hátsó lábait, mancsait. Ám ilyen díszesen faragott darabokkal csak az uralkodók bírhattak. A nemesek és elöljárók bútorait talán festették, ám a bútorasztalosság összességében nagyon fejletlen volt.

 

A lakások és paloták falai fehérre meszelt, vagy sárgára festett lehetett – ám ezt ma már nehéz rekonstruálni.
Ezeket borították freskó-szerű díszítőfestéssel, vagy ornamentális szőttesekkel, szőnyegekkel. (Ez utóbbi a mai arab lakberendezésben még mindig megtalálható…)

 

Egyiptomi mintázat

 

Eredeti, egyiptomi székAz eredeti egyiptomi lakberendezés tárgyait Napóleon kora fedezte fel újra,és tette divatossá (a francia empír-korszakban), ám különleges, izgalmas és egzotikus hatása mind a mai napig megmaradt. Vigyázni kell azonban az összhanggal az ilyen stílusban berendezendő lakásoknál.

Ha túl visszafogottan alkalmazzuk a korhű elemeket, akkor egy unalmas, monokróm lakásunk lesz, melyből hiányzik az izgalom – ami pedig az egzotikum alapvető része.

Ha azonban túlzásba visszük a díszítést, akkor Napóleont is megszégyenítően csillogó és vizuálisan zsúfolt enteriőrt hozunk létre. Fontos ezért, hogy mielőtt belevágunk, konzultáljunk egy szakképzett lakberendezővel!

 

Azok, akik már meglátogatták az emberiség bölcsőjét, megnézték a piramisokat, és gyönyörködtek a mai Egyiptom sokszínű pezsgésében mind lenyűgözve tértek haza nagy Sándor és Kleopátra földjéről. Nos, ha mindezt nem is hozhatjuk haza magunkkal a nyaralás végén, ám a keleties életérzés, és a fáraók földjének gazdagsága egy jó lakberendező segítségével otthonunkban is megvalósítható.

 

Az egyiptomi stílusú enteriőr kellékei
« A 6 »