Görögország régóta kedvelt úti-céljaink közé tartozik, és valljuk be őszintén? Kit ne nyűgözne le Santorini szigetének vakító kék-fehér kontrasztja, vagy Kréta napszítta lankáinak egyszerű vonala, és akkor még a gazdag történelemről nem is beszéltünk. Utazásaink emlékeit és a nyaralás alatt szerzett benyomásokat, élményeket és hangulatokat persze szeretnénk mind hazahozni és megvalósítani otthonunkban. De vajon lehet-e (érdemes-e) és ha igen hogyan fogjunk hozzá?

 
A görög tengerpartGörögország a mediterrán lakberendezés bölcsője, és sajátos stílussal rendelkezik. Ebben megtalálható a többezer éves tapasztalat – ne feledjük: innen ered az európai kultúránk és műveltségünk gyökere – de fellelhető benne a puritán (stílszerűen: spártai) egyszerűség és funkcionalitás. Ha valami, akkor a tradicionális görög enteriőrök valóban „minimál-stílusban” készültek. Kevés bútorral (ám azok mindegyike használva), kevés színnel (kék-fehér), és mégis szellősen, stílusosan.

 
Hova érdemes a „görög-stílust” választani?
Leginkább kertes házban, (lehetőleg fehérre meszelt falú, régi parasztházban), vagy egyszerűbb nyaralóban idézhető meg autentikusan a görög hangulat, de bárki belevághat, aki kedvet érez hozzá. Mindez egyszerűen megvalósítható, hiszen ez az a stílus, mely főként a funkcionalitásra és a színekre helyezi a hangsúly. Ez behatárolja, és kötötté teszi az alkalmazható stíluselemeket, ám így legalább nem tudnunk sokat tévedni, ha a görögös enteriőr kialakítására törekszünk.

 

A görög-stílus jellemzői
Bár a görög-stílus is mediterrán, ám különbözik az olasz, spanyol, vagy mór (arabos) stílusoktól. Stílusjegyeiben megtalálható a hagyomány és egyszerűség (funkcionalitás) tisztelete. E tulajdonsága miatt is lehet számunkra oly ismerős és kellemes, hiszen mindez a magyar népiességgel mutat rokonságot (gondoljunk csak a puritán székekre, melyek majd’ minden görög kávéház udvarán láthatók).

 

Fehérre festett görög falakA falak frissen vakító fehérre meszelve (kívül – belül). Rusztikus, egyszerű ám kissé göcsörtös falú – már-már vályogszerű – házak, kékre mázolt ajtók és ablakkeretek. Vöröses, kúpos, terrakotta cserepek a tetőn, vagy tengerkékre festett kupolák.
A lakások padlója terrakotta padlócsempével burkolt, ám – főleg öreg házakban – gyakori a kavicsokból kirakott padlóburkolat is. Kavicsokat és köveket szívesen használnak akár a falak burkolására is.

 
Falra futtatott virágNem csak kívül, de a lakások belsejében is gyakori a kék szín használata, ezért a „görög-stílust” két alapszín határozza meg: a kék és a fehér. Ezek kombinációja vizuálisan hűsíti a lakást és enyhíti a nyári forróságot. Ennyire egyszerű és puritán színskálát semelyik másik mediterrán stílus nem mutat. Az olasz és spanyol hatású enteriőrök tobzódnak a színekben, ám a görög-stílus szerényen ragaszkodik a nemzeti zászlóban is fellelhető színkombinációhoz.
Szinte mindent kékre festenek, a kerti széktől a csónakokig, az ablakkerettől a kupolákig.
Az egyetlen kiegészítő szín az ablakokat díszítő muskátlik élénkvöröse, vagy a cserepes leanderek és a falra futtatott bugenviliák magentája.

 

 
Egyszerű görög bútorokAz enteriőrök bútorai is egyszerűek. A tradicionális görög lakásbelsőkben kevés bútort találunk, azok is maximálisan funkcionálisak – sehol, semmi hivalkodás. A bútorok színe a nyersen hagyott famunkától a színesre pácoltig terjed (a hagyományos kék mellett előfordul: sötétbarna, olívzöld, vörös, okker- és citromsárga is).
Gyakoriak a beépített bútorok, polcok és falfülkék. Ez utóbbiak precíz geometriával elhelyezve kihasználnak minden négyzetmétert.
A hálószobában nem ritka a baldachinos ágy, ám ez sincs nehéz anyagokkal függönyözve, eltérően az angolszász országok enteriőrjeiben tapasztaltaktól.

 

 
Görög fürdőszobaA fürdőszobákban gyakori a mozaik vagy márvány alkalmazása. Igen ritka a díszítőfestés, akkor is leginkább a jól ismert görög „szögletes csigavonal” jelenik meg a falakon. A vízcsapok egyszerűek, a mosdókagyló gyakran a hagyományos „lavórt” idézi meg. A tükör kerete ritkán faragott, a törülközők szinte kivétel nélkül fehérek.
A spártai puritanizmus tehát a fürdőszobában is tetten érhető.

 

 
Kiegészítőként és dekor-elemként kevés tárgyat találunk a tradicionális görög enteriőrökben. Ezek zöme is funkcionális, mint a vallást idéző keresztek vagy ikonok, cserép és agyagedények, amforák és korsók. Gyakoriak a gyertyák és gyertyatartók, sőt néha még az ágy melletti olvasólámpák is a petróleumlámpát idézik formájukban. A szőnyegek kézi szövésűek, egyszerű mintájúak. A teraszokat virágok díszítik, a falra itt-ott borostyán fut fel, a kerti szőlőlugas jótékony árnyat adó félhomályában pedig jól esik a hűsölés.
Nos, ha mindezt nem is hozhatjuk haza magunkkal a nyaralás végén, ám az életérzés, a puritán és nemes egyszerűség, a kék-fehér színek harmóniája egy jó lakberendező segítségével otthonunkban is megvalósítható.

 

További képek:

imagesofgreece.co.uk