Ha olvassuk a népszerű magazinokat, nézzük a tévét, szörfözünk a világhálón, vagy látogatjuk kedvenc könyvesboltunkat, valószínűleg ismerősen cseng számunkra a „feng shui” kifejezés, ami a lakóterület megtervezésének művészetére és tudományára utal.
Ez az ősrégi, kínai módszer egyre népszerűbb Nyugaton, mivel a stresszben élő, hajszolt életmódot követő európaiak, amerikaiak, kanadaiak egyre inkább keresik a környezettel való harmónia megteremtésének módozatait. Belsőépítészek, lakberendezők egyre gyakrabban alkalmazzák az „elhelyezés művészeteként” is emlegetett feng shui módszereit.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindez csupán a belső lakberendezés eszköze. Témaköre nem korlátozható csupán az otthoni vagy irodai bútorokra és azok elrendezésére. Mindazonáltal, a szabályos szögek, az ajtók, ablakok elhelyezése, bizonyos színkombinációk, a bútorok különböző elhelyezése elősegítheti, vagy éppen akadályozhatja a minden dolgot körülvevő, alapvető energia – más néven csi – állandó, folyamatos áramlását lakóhelyünkön és munkahelyünkön egyaránt. Tehát, ha pozitív energiát kívánunk létrehozni otthonunkban, következzenek hozzá az alapvető feng shui útmutatások!
A hálószoba
Mivel az emberek életük egyharmadát alvással töltik, és mivel a jótékony alvás egyike a jó egészség legfontosabb jellemzőinek, érdemes kiemelt figyelmet fordítani hálószobánk megtervezésére. Érdemes szem előtt tartani, hogy a hálószobában nem mindenki visel pizsamát, így azt célszerű puha kárpit és szőnyeg együttesével berendezni, amihez fabútor társul. A fém túlontúl durva és kemény a hálószobához. Másik fontos dolog, hogy meghatározzuk az ágy helyzetét az ajtóhoz, ablakokhoz, falakhoz viszonyítva.
AJTÓ:
A feng shui elmélete szerint fontos, hogy azonnal, még az ágyból láthassunk mindenkit, aki belép. Ha az ajtó az ágy fejére vagy mögé nyílik, az ajtóból áramló, erős energia betegséget okozhat.
ABLAK:
Az ágyat csendes, biztonságos és huzatmentes helyre kell tenni. Kínában úgy hiszik, az ablak felől jövő hűvös áramlás még az egészséges embereknél is fejfájáshoz vezet. Akik kénytelenek az ágyat az ablak közelébe tenni, a következő útmutatóban némi segítséget találnak arra nézve, milyen a megfelelő távolság az ágy és az ablak között.
1. Délkeletre néző ablak esetén: 1 méter
2. Északnyugatra néző ablak esetén: 2 méter
3. Ablak, alatta fűtőberendezéssel: 1 méter
4. Ablak, alatta légkondicionálóval: 2 méter
5. Ágy, baldachinszerű körfüggönnyel: 1 méter
6. Ágy, baldachin nélkül: 2 méter
FALAK:
Az ágyakat lehetőleg úgy helyezzük el, hogy az fejtámlájával a falnak támaszkodjon. Ez az ott alvónak erős és biztonságos csit biztosít. Ha ez nem megoldható, akkor törekedjünk arra, hogy ágyunk egyik oldalával támaszkodjon a falnak, így a falnak támaszkodó oldal adhat biztonságérzetet. Semmiképp ne tegyük az ágyat a szoba közepére! Ezt az elhelyezést a feng shui „lebegőnek” tartja, ami labilis légkört és szorongást eredményez a hálószobában. A hálószoba bútorzatában – gyakoriságát tekintve – az ágy után a toalettasztal következik. E tárgy jelentéskörét kiterjeszthetjük a hagyományos fésülködőasztalokra, az alacsony, fiókos szekrényekre és hasonló bútorokra is.
TOALETTASZTALOK:
Ezeket nem szabad közvetlenül az ágy fejénél elhelyezni, mert megszakíthatja a szoba csijének áramlását, így az nehezen jut az ágyban fekvő személyig. A legtöbb pipereasztalhoz tartozik tükör. Ha ilyen, tükörrel ellátott pipereasztalunk van, olyan irányban helyezzük el, hogy a tükör ne nézzen az ágyra. Annak agresszív energiájáról ugyanis azt tartják, hogy befolyásolja az egyén közérzetét, és kárt tesz a kapcsolatokban, ezért nem szabad, hogy az ágyban fekve lássuk tükörképünket.
FEJTÁMLÁK:
Azok számára, akik egészen finomra kívánják hangolni hálószobájuk csijét, lehetőség van arra, hogy saját elemüknek megfelelő fejtámlát válasszanak ágyukhoz. Saját elemünk meghatározása többféleképpen is lehetséges. Egyik legjellemzőbb módja a születési év szerinti meghatározás. A mellékelt táblázatban megkeressük a születési időpontunknak (év, hónap, nap) megfelelő elemet. A táblázat tartalmazza az adott időszakhoz hozzárendelt állatövi jegyet is.
Elem Naptári időszak Állatjegy Elem Naptári időszak Állatjegy
FÉ 1900.1.31.-1901.2.18. Patkány FÖ 1949.1.29.-1950.2.16. Bivaly
FÉ 1901.2.19.-1902.2.7. Bivaly FÉ 1950.2.17.-1951.2.5. Tigris
V 1902.2.8.-1903.1.28. Tigris FÉ 1951.2.6.-1952.1.26. Macska
V 1903.1.29.-1904.2.15. Macska V 1952.1.27.-1953.2.13. Sárkány
FA 1904.2.16.-1905.2.3. Sárkány V 1953.2.14.-1954.2.2. Kígyó
FA 1905.2.4.1906.1.24. Kígyó FA 1954.2.3.-1955.1.23. Ló
T 1906.1.25.-1907.2.13. Ló FA 1955.1.24.-1956.2.11. Kecske
T 1907.2.14.-1908.2.1. Kecske T 1956.2.12.-1957.1.30. Majom
FÖ 1908.2.2.-1909.1.21. Majom T 1957.1.31.-1958.2.17. Kakas
FÖ 1909.1.22.-1910.2.9. Kakas FÖ 1958.2.18.1959.2.7. Kutya
FÉ 1910.2.10.-1911.1.29. Kutya FÖ 1959.2.8.-1960.1.27. Disznó
FÉ 1911.1.30.-1912.2.17. Disznó FÉ 1960.1.28.-1961.2.14. Patkány
V 1912.2.18.-1913.2.5. Patkány FÉ 1961.2.15.-1962.2.4. Bivaly
V 1913.2.6.-1914.1.25. Bivaly V 1962.2.5.-1963.1.24. Tigris
FA 1914.1.26.-1915.2.13. Tigris V 1963.1.25.-1964.2.12. Macska
FA 1915.2.14.-1916.2.2. Macska FA 1964.2.13.-1965.2.1. Sárkány
T 1916.2.3.-1917.1.22. Sárkány FA 1965.2.2.-1966.1.20. Kígyó
T 1917.1.23.-1918.2.10. Kígyó T 1966.1.21.-1967.2.18. Ló
FÖ 1918.2.11.-1919.1.31. Ló T 1967.2.19.-1968.1.28. Kecske
FÖ 1919.2.1.-1920.2.19. Kecske FÖ 1968.1.29.-1969.2.16. Majom
FÉ 1920.2.20.-1921.2.7. Majom FÖ 1969.2.17.-1970.2.5. Kakas
FÉ 1921.2.18.-1922.1.27. Kakas FÉ 1970.2.6.-1971.1.26. Kutya
V 1922.1.28.-1923.2.15. Kutya FÉ 1971.1.27.-1972.2.14. Disznó
V 1923.2.16.-1924.2.4. Disznó V 1972.2.15.-1973.2.2. Patkány
FA 1924.2.5-1925.1.24. Patkány V 1973.2.3.-1974.1.22. Bivaly
FA 1925.1.25.-1926.2.12. Bivaly FA 1974.1.23.-1975.2.10. Tigris
T 1926.2.13.-1927.2.1. Tigris FA 1975.2.11.-1976.1.30. Macska
T 1927.2.2.-1928.1.22. Macska T 1976.1.31.-1977.2.17. Sárkány
FÖ 1928.1.23.-1929.2.9. Sárkány T 1977.2.18.-1978.2.6 Kígyó
FÖ 1929.2.10.-1930.1.29. Kígyó FÖ 1978.2.7.-1979.1.27. Ló
FÉ 1930.1.20.-1931.2.16. Ló FÖ 1979.1.27.-1980.2.15. Kecske
FÉ 1931.2.17.-1932.2.5. Kecske FÉ 1980.2.16.-1981.2.4 Majom
V 1932.2.6.-1933.1.25. Majom FÉ 1981.2.5.-1982.1.24. Kakas
V 1933.1.26.-1934.2.13. Kakas V 1982.1.25.-1983.2.12. Kutya
FA 1934.2.14.-1935.2.3. Kutya V 1983.2.13.-1984.2.1. Disznó
FA 1935.2.4.-1936.1.23. Disznó FA 1984.2.2.-1985.2.19. Patkány
T 1936.1.24.-1937.2.10. Patkány FA 1985.2.20.-1986.2.8. Bivaly
T 1937.2.11.-1938.1.30. Bivaly T 1986.2.9.-1987.1.28. Tigris
FÖ 1938.1.31.-1939.2.18. Tigris T 1987.2.29.-1988.2.16. Macska
FÖ 1939.2.19.-1940.2.7. Macska FÖ 1988.2.17.-1989.2.5. Sárkány
FÉ 1940.2.8.-1941.1.26. Sárkány FÖ 1989.2.6.-1990.1.26. Kígyó
FÉ 1941.1.27.-1942.2.14. Kígyó FÉ 1990.1.27.-1991.2.14. Ló
V 1942.2.15.-1943.2.4. Ló FÉ 1991.2.15.-1992.2.3. Kecske
V 1943.2.5.-1944.1.24. Kecske V 1992.2.4.-1993.1.22. Majom
FA 1944.1.25-1945.2.12. Majom V 1993.1.23.-1994.2.9. Kakas
FA 1945.2.13-1946.2.1. Kakas FA 1994.2.10.-1995.1.30. Kutya
T 1946.2.2.-1947.1.21. Kutya FA 1995.1.31.-1996.2.18. Disznó
T 1947.1.22.-1948.2.9. Disznó T 1996.2.19.-1997.2.6. Patkány
FÖ 1948.2.10.-1949.1.28. Patkány T 1997.2.7.-1998.1.27. Bivaly
FÖ 1949.1.29.-1950.2.16. Bivaly FÖ 1998.1.28.-1999.2.15. Tigris
A konyha
Már a legkorábbi kultúrákban is különleges jelentőségű helynek számított, hiszen itt dolgozták fel a gyakran szűkös hozzávalókat az ott lakók számára. A feng shui elmélete szerint is a konyha az egyik legjelentősebb otthoni helység. A konyha egy háztartás egészségét és jólétét szimbolizálja, egyben az életerő központja. Testi-lelki egészségünk szempontjából igen fontos, hogy milyen ételeket fogyasztunk. A szakácsnak egy tágas, jól megvilágított és leve-gős helyen kell dolgoznia. A berendezésnél fontos, hogy ne csupán a modernségre törekedjünk, mert a hipermodern konyha ugyan lenyűgöző látvány, de nem biztos, hogy főzni is olyan kellemes benne.
TŰZHELY:
A tűzhely a konyha legfontosabb eleme, mert itt készül a család számára a táplálék. Nem szabad, hogy a szakácsot bármilyen zavaró környezeti hatások érjék, mert ez csökkenti csijét, ideges lesz és elronthatja az ételt is. A tűzhelyet a fentiek miatt úgy kell elhelyezni, hogy aki a főz, az rálásson az ajtóra, hogy munka közben mindig tudja érzékelni, ha valaki bejön. Jól megközelíthető helyre kell állítani, mert egy sarokba beékelve gátolni fogja a mozgást és a csi áramlást, csökkenteni fogja az étel minőségét, ezáltal árt az egészségnek, gazdagságnak, karriernek és a család tagjai közti kapcsolatnak. (1. Ábra – A tűzhely legkedvezőbb elhelyezési lehetőségei)
MOSOGATÓ: Régen nem volt szokás a tűzhely közelében mosogatni, a tisztogatás a pataknál zajlott, így a tüzet és vizet jelképező két ellentétes elem elkülönült egymástól. A modern konyha azonban egy helyiségbe hozza a kettőt. Ideális körülmények között a mosogatót és a tűzhelyet 1-2 méter választja el egymástól. Ez lehet a felszolgáláshoz szükséges terület, konyhapult, vagy köztük elhelyezkedő, szigetszerű konyharész. Ha ez a két elem – tűz és víz – túl közel kerül egymáshoz, diszharmóniát teremtenek, veszekedést, acsarkodást, túlzott sértődékenységet szülnek.
KONYHABÚTOR:
A tűzhely és mosogató által képviselt két ellentétes elem közt egyensúlyt teremthet a fa elem jelképes megjelenítése. Törekedjünk tehát arra, hogy minél több természetes anyagot használjunk, szemben a krómozott vagy rozsdamentes acélból készült elemekkel. A konyhabútor inkább zárt, mint nyitott szekrényekből álljon. Ha mégis nyitott polcokon tárolunk, igyekezzünk mindig rendet tartani, és a polcok éleire helyezzünk csipkét vagy polccsíkot.
HŰTŐSZEKRÉNY:
Nem szabad közvetlenül a tűzhelyre néznie, vagy annak szomszédságában állnia, mert a hideget képviseli, tehát ellentétes elemek. Elhelyezhető azonban a mosogató közelében, mivel ugyanazon elemhez tartoznak, és így praktikusan meg is könnyíti az élelmiszer tisztítását a hűtőből való kivétel után. Ideális körülmények között háromszöget formál a tűzhellyel és a mosogatóval.
Kisebb méretű konyhák elrendezési lehetőségei
Az eddig tárgyalt elhelyezési tanácsok sok esetben – főleg a városi lakások apró főzőfülkéinél – szinte megvalósíthatatlanok. Ilyenkor legfeljebb azt tehetjük, hogy amit lehet, megváltoztatunk, nem zsúfoljuk tele mindenfélével, és a helyiséget mindig tisztán tartjuk. A kedvezőtlen elhelyezési lehetőségeken valamelyest javíthatunk tükörrel és kristálygömbbel is. Például ha főzéskor az ajtónak hátat kell fordítanunk, akasszunk magunk elé tükröződő felületű edényeket, vagy függesszünk tükröt a főzőlap fölé, így nem ér meglepetésként, ha valaki belép a konyhába. A szűkös elrendezésből adódó hiányosságokat lehet mérsékelni egy, a konyhaajtó fölé felakasztott kristálygömb segítségével, amely a keletkező negatív energiát szétszórja, eltéríti.
Az étkező
Ha lehetőség van rá, az étkezés színtere ne a konyha, hanem egy másik helyiség legyen, ahol nincsenek szem előtt a konyhai eszközök, és ahol a főzés során felhalmozott mosatlan nem zavarja az étkezés meghitt rítusát. Sok otthonban – különösen lakások esetén – nincs külön, kimondottan erre a célra kijelölt helyiség. Ha kénytelenek vagyunk a konyhában étkezni, akkor ügyeljünk arra, hogy a főzés befejeztével a helyiség hangulata kissé megváltozzon, nyugodtabbá legyen. Lehetőség szerint célszerű a nappalinak a konyhához közel eső részét kijelölni étkezőnek. De vigyázzunk, mert ha ez túl közel esik a bejárati ajtóhoz, tudat alatt arra késztetheti az étkező személyeket, hogy gyorsan bekapjanak mindent, és rögtön menjenek is el.
BÚTOROK:
Tágas, nyitott térséget alakítsunk ki – ez a bőség érzetét kelti. A túl nagy asztal, zsúfolt berendezés megakadályozza, hogy pozitív csi töltse ki a teret, ugyanakkor a negatív csit arra készteti, hogy ott időzzön, rontva ezzel az étkezés élvezetét. Fontos, hogy természetes, natúr anyagú bútorok vegyenek körül. Kerülni kell a fémek és a gyorsétkező-hangulatú berendezés használatát.
ASZTAL ELRENDEZÉSE, FORMÁJA:
Az ajtónak háttal lévő szék a legbalszerencsésebb hely, mivel az ott ülőt meglepheti a helyiségbe váratlanul belépő személy. A hely negatív hatását csökkenthetjük a konyháknál már említett, szemközti falra függesztett tükörrel. A „legjobb hely” a falnak támaszkodó, bejárat felé néző szék, amit a kínai családokban a legidősebbnek ajánlanak fel. Az asztal formája árulkodhat vendéglátó szokásainkról, illetve, hogy milyen hangulat uralkodik az étkezőben. Kerek asztal mellett csevegős partira, oldottabb, baráti együttlétre számíthatunk. A négyszögletű, téglalap alakú asztal nyugalmas, komótos étkezést sejtet.
A nappali
A feng shui mesterei azt ajánlják, hogy nappalinkat lekerekített sarkú bútorzattal és szőnyegekkel rendezzük be, egyrészt, mert a kerek forma a pénz szimbóluma, másrészt, mert így kikerülhetők az éles szögek, amit sának neveznek. Ezek az éles kiszögellések úgynevezett „mérgezett nyilak”, melyek negatív energiát tartalmaznak, így érthető, hogy minden feng shui-mester amellett kardoskodik, hogy ha van rá mód, semlegesítsük ezeket. A sa energiáját blokkolhatjuk, ha a szögletek elé valamilyen bútort, vagy egy nagyobb növényt, cserepes virágot helyezünk. Bútoraink elhelyezésekor figyeljünk arra is, hogy azok tompaszöget zárjanak be egymással, ezzel is csökkentve az esetleges sák számát. Jó, ha kerek vagy ovális asztalok mellett ülünk, mert ezek az alakzatok segítik a társalgást. Ha szögletes asztalunk van, azt lefedhetjük egy terítővel. A TV készüléket igyekezzünk valahogyan belemosni a környezetbe, hogy ha ki van kapcsolva, ne uralja túlságosan a nappali terét, „lényét” semlegesíthetjük köréje rakott szobanövényekkel, dísztárgyakkal. Fontos, hogy a nappaliban ne használjunk beépített bútorokat, mert ez idővel rutinos, unalmas, egyhangú életet eredményez.
Forrás: