Mikor először Amerikában jártam, meglepetten tapasztaltam, hogy házigazdáim egy egész szobát tartottak fenn ruháiknak. Ez a „walk in closet” azaz a bejárható gardróbszekrény – magyarázták…

 
Gardrób - avagy, ahol a ruhák laknak  (pár szó a bejárható gardróbról)Micsoda butaság, – gondoltam szocialista lakáskultúrán nevelkedett, 50-60 m2-es panellakásokhoz szokott énemmel – kész pazarlás, egy egész szobát adni csak a ruháknak. Azóta azonban eltelt több mint egy évtized és mára már a járható szekrény idehaza is elfogadott, sőt lassan alapvető szükségletté válik. (És férfiasan bevallom: már nekem is van, sőt minden kliensemnek melegen ajánlom.) Hiába, no, változnak az idők.

 

 

 

 

 

Nézzük egy kicsit részletesebben, mit érdemes tudni e „ruha-szoba” kialakításakor

 

Gardrób - avagy, ahol a ruhák laknak  (pár szó a bejárható gardróbról)A járható szekrény abból a szükségletünkből eredt, hogy úgy tárolhassuk a lehető legtöbb ruhát, – és lehetőleg egy helyen – hogy lakásunk tereit ne foglalják el terpeszkedő, zömök és nem mindig dekoratív ruhásszekrények. Miután alapvető kívánalom, hogy öltözéskor kedvünk (és a várható időjárás) szerint, szabadon választhassuk ruhatárunkból, a bejárható gardrób logikusan vagy a háló, vagy a fürdőszoba mellett – ha lehet leginkább e kettő között – van a legjobb helyen. Itt a reggeli készülődés „szépség gyára”-ként funkcionál, azaz belépünk gyűrötten félálomban, pizsamában/hálóingben, majd perceken belül elegánsan felöltözve, indulásra készen lépünk ki belőle.

A bejárható gardrób nagy előnye . azon túl, hogy tehermentesíti a lakás többi részét a nagy tömbű szekrényektől -, hogy berendezése teljes mértékben személyre szabott, azaz a lakásban lakó(k) személyes szükségleteit figyelembe alakítható ki. Igény szerint polcozható, számos fiókmélység biztosítja a tárolandó holmik legegyszerűbb hozzáférhetőségét, a vállfákon az ingek, blúzok, zakók és egyéb kiskabátok úgy sorakozhatnak, mint egy butikban.
A bejárható gardrób elrendezése lehet L, E vagy U-alakú, a rendelkezésre álló helytől illetve a szoba alakjától, és természetesen a tárolandó ruhák mennyiségétől függően. Kisebb helyeken (pl. hálószobából leválasztva) nyílászáróként legjobbnak a tolóajtó ígérkezik, ám ha valóban külön szobát áldozunk ruhatárunknak, lehet hagyományos (akár kétszárnyú) ajtónk is ruhatárunk elszeparálására.

Járható szekrény minden lakástípusban kialakítható egy minimum 3 m2-es, vagy ennél nagyobb térből (mondjuk egy hálószoba sarkából leválasztva). Felső mérethatára nincsen. Ha van elég helyünk, akár 10x10m-es, vagy még ennél nagyobb is lehet, mint azt a Hollywood-i sztárok lakását bemutató tv műsorokban láthatjuk. Ez persze már nem csak egy egyszerű „walk in closet”, ez már majdnem ruhabutik, vagy még inkább „budoár”. Magas belmagasságú lakás esetén kiváló hely lehet bejárható gardróbunk kialakítására a galéria alatti tér, vagy a galériára vezető lépcső aljának beépítése, ám a legpraktikusabb a hálót és fürdőszobát összekötő folyosó kihasználása, aminek segítségével valódi lakosztályt hozhatunk létre magunknak.

 

Alapszabályok a járható szekrény kialakításakor:

 

  • Minimum 90cm-es közlekedő folyosót hagyjunk a közepén, mert ennél szűkebb helyen a fiókok nem húzhatók ki kényelmesen, illetve nem lehet hozzáférni a vállfára akasztott ruhákhoz, polcokhoz.
  • Jó, ha van benne, vagy közvetlen mellette egy egészalakos tükör is. Ezt célszerű a gardrób ajtajára felszerelni, de tolóajtó esetén lehet maga az ajtó is tükrös falú.
  • Bejárható gardróbunk berendezésének megtervezését bízzuk lakberendezőre, aki segít minden cm2-t maximálisan kihasználni. Ő tudni fogja, mennyi fiókra, polcra, akasztós, vagy egyéb tároló-rekeszre lesz szükségünk teljes ruhatárunk elhelyezésére, segítsége garantálja, hogy semmilyen pici tér sem megy veszendőbe.
  • A tervezésekor gondoljunk arra is, hogy ruhatárunk változni (érts bővülni) fog. Ezért a jelenlegi ruhamennyiségnél célszerű 15-20%-kal nagyobbra terveznünk befogadóképességét, hogy elkövetkezendő vásárlásaink eredményei (trófeái) is gond nélkül beférjenek majd.
  • Ügyeljünk arra is, hogy a szellőzést igénylő ruhaneműk (pl. kötött pulóverek) rácsos kosarú fiókokba kerüljenek, a vékony érzékeny dolgok (pl. harisnyák) olyan fiókot kapjanak, ami nem húzza ki a szálat a nylonból, illetve az akasztós rudakat liftes rendszerrel mozgathassuk le-föl, ami nem csak a fárasztó nyújtózkodást spórolja meg, hanem a lehető legnagyobb térkihasználást is jelenti. Ne feledjünk el külön fiókot hagyni az ékszereknek, mandzsetta gomboknak és egyéb apró, könnyen elvesző csecse-becséknek. A gyűrődésre érzékeny sálak és nyakkendők kihúzható rúdra kerüljenek. Mindebben lakberendezőnk segíthet majd.
  • A gardrób szellőzéséről se felejtkezzünk meg. Szerencsés, ha van rajta ablak, ám ennek hiányában néha nyissuk ki az ajtaját, és jól szellőztessük át. Ruháink mindig friss illatát a ruhák közé csúsztatott illat-tasakokkal segíthetjük elő. (De vigyázat: a naftalin már kiment a divatból!)
  • Apró ötlet, de érdemes megfogadni: egy kis rádió, vagy a másik szobában szóló készülék egy ide is bevezetett póthangfala jó szolgálatot tesz a reggeli hírek és időjárás jelentés nyomon követésére öltözködés közben.

 

Gardrób - avagy, ahol a ruhák laknak  (pár szó a bejárható gardróbról)Nos ezek a legfontosabb tudni valók a bejárható gardróbszekrénnyel kapcsolatban. Érdemes azonban nem nekiugrani a projektnek, hanem szakember segítségét kérni! Lakberendezője szívesen segít, hogy ruhatára személyre szabott helyet kaphasson otthonában.

 

És végezetül még egy jó tanács: Jó, ha rendet tartunk benne! Így garantálható, hogy mindig mindent megtalálunk – akár félálomban is…

 

 

 

 

« A 11 »