Nemrég írtam az ALIEN film inspirálójának, H. R. Giger-nek a bútorterveiről és a megvalósult bútorokról. Most bemutatnám a művészt, magát.

 

H.R.Giger - A biomechanikus szürrealizmus atyja

Hans Rudolf Giger a világ egyik legismertebb fantasztikus-realista festője. 1940-ben született Svájcban. 1962-ben kezdte tanulmányait Zürichben, ahol építészetet és ipari formatervezést tanult. 1969-ben megismerkedik az airbrush-technikával, melyet a saját különleges látásmódja és festői stílusa ötvözésével szürrealista, de teljesen egyedi és könnyen felismerhető stílust teremt. Ez vezet a legismertebb alakjának, az ALIEN és filmben megelevenített bio-mechanikus szörnyeknek a megalkotásához – melyek meghozzák számára a világhírnevet. Az óriási rovarszerű lényen túl azonban még számos más, hasonlóan futurisztikus álomlényt kreált festményein.

 

Félig ember, félig robot, szürrealista lények, egy-egy durva utazás szüleményei. H.R.Giger - A biomechanikus szürrealizmus atyja Giger több könyvet is kiadott, melyek közül az 1977-ben megjelent harmadik (és egyben a leghíresebb) könyve, a Necronomicon figurái hatottak leginkább a világra. Ez volt az a könyv, mely vizuális inspirációul szolgált Ridley Scott (az első Alien film rendezője) számára, ami alapján később (1980) Giger Oscar-díjat vehetett át a „Best Achievement in Visual Effects” kategóriában rajzaiért, terveiért és figuráiért hollywoodi scifi- és rémfilmekben. (További figurái láthatók a Poltergeist II, Alien3 és a Species filmekben.) Számos festménye került rock, heavy metal, és egyéb hanglemezek borítójára, melyek közül az énekesnő Debbie Harry (Blondie) és a progresszív rock szülőatyja, az ELP (Emerson Lake & Palmer) albuma (lásd a képet) bekerült a 100 legjobb lemezborító listájára.

 

A híres gitárgyártó, az Ibanez cég felkérésére gitárokat is tervezett, melyeket előszeretettel használnak a rock és metal zenekarok… H.R.Giger - A biomechanikus szürrealizmus atyja Festményei mellett szobrászkodni is kezdett, kacérkodott a belsőépítészettel is, Ennek eredményeként 1988-ban nyílt meg Tokióban az első Giger Bar, melyet a svájci Chur-ban követett a második, 1992-ben. Ezek már nem csak a festményein alapultak, de a teljes enteriőr az ő tervei alapján lett megalkotva. (Ennek a kirándulásnak eredményeit, a különleges bútorokat már egy másik írásban bemutattam.) H.R.Giger - A biomechanikus szürrealizmus atyja 1998-ban nyitotta meg kapuit a HR Giger Museum (Château St. Germain, Svájc), mely 4 emeleten mutatja be a művész alkotásait, festményeit, film illusztrációt, szobrait és bútorait. A múzeumban láthatók Giger magángyűjteményének darabjai is, az a több mint 600 alkotás, melyet olyan nevek fémjeleznek, mint: Salvador Dali, Ernst Fuchs, Dado, Bruno Weber, Günther Brus, Claude Sandoz, François Burland, Friedrich Kuhn, Joe Coleman, Sibylle Ruppert, Andre Lassen, és még mások. Csupa szürreális látomás. Két emeltnyit a múzeum épületéből Giger saját, 200-at is meghaladó számú alkotása tölt meg – négy évtized termékei. Műveit kiállították számos európai városban, melyek hozzánk legközelebb Prágában (National Technical Museum of Prague, 2006) és Bécsben (Kunsthaus Wien, 2007) voltak láthatók. Hivatalos kiállítása Magyarországon sajnos még nem volt.

 

H.R.Giger - A biomechanikus szürrealizmus atyja
« A 12 »

További info a művész honlapján található.