Csiszár Judit gondolatai:
 

Nemrég érdekes, titokzatos meghívó érkezett a LOSZ őszi szakmai rendezvényére.

 

Érdeklődve vártam, hogy mi rejlik a szűkszavú invitálás mögött és hamarosan meg is érkezett a megfejtés: különleges anyagok, üveg, fények, GLASS BUS, előadók, kiállítók, pályázat, Duna part, Kopaszi-gát, tánc, grill vacsora, kávé… sorban kerültek elő a sokat ígérő hívószavak. Számomra nagyon kedvesek voltak ezek, hiszen arra gondoltam, hogy éppen azokból a komoly szakmai és vidám baráti órákból fog felépülni ez a nap, amit sok-sok évvel ezelőtt megálmodtunk éppen ebben a szellemben. Nem is csalódtam. Jó volt látni újra, hogy az utóbbi néhány évben elvégzett munka eredményeként végképp megvalósult az akkori idea, hogy értünk tervezőkért, kereskedőkért, gyártókért, a közös üzleti sikereinkért jöjjenek létre ezek a remek hangulatú események.

 

Fantasztikus környezetben, gyönyörű időjárás mellett, hangulatos épületben, teraszokkal, vízparttal „körítetten”… természetes, hogy csak mosolygó kollégákat és kolléganőket lehetett látni. A rendezvényteremben gombostűt sem lehetett volna leejteni, annyian voltak kíváncsiak az előadásokra. Korrektek, érdekesek, innovatívak és főképp nagyon inspirálóak voltak ezek.

 

A kiállítók között bolyongva arra gondoltam, hogy megtisztelő a figyelmük, hogy értünk, érdeklődő tervezőkért eljöttek, gyakorlatilag egy komoly kiállítást hoztak létre nekünk. Mi pedig minden anyagot megcsodáltunk, megtapogattunk, belenéztünk, átkukucskáltunk, simogattuk, megnyomtuk és bekapcsoltuk… na és persze kérdeztünk. Barátkoztunk, ismerkedtünk és névjegykártyát cseréltünk abban a reményben, hogy egymás szakmai sikereinek részeseivé leszünk egyszer.

 

Számomra szép pillanatok voltak, amikor a régi tanítványból sikeres tervezővé vált barátokkal megölelhettük egymást, hogy a régi és új kollégákkal válthattunk néhány szót, üdvözölhettük egymást.

 

Mennyi minden történt… eseménydús napot hagyunk magunk mögött.

 

Nem hagyhatom ki, hogy megköszönjem egyrészt Dorogi Gabriellának, hogy kedvesen terelgetett bennünket, mederben tartva a nap eseményeit. Késő délután még könnyeket is csalt a hallgatóság szemébe megható szavaival. Másrészt az előadóknak, kiállítóknak, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel és végül, de nem utolsó sorban a szervezésért, bonyolításért, koordinálásért óriás köszönet mindazoknak, akik ilyen érdekessé tették és széppé varázsolták ezt napot számunkra. Fantasztikus munkát végeztetek!!! Gratulálok! Jó közétek tartozni!

 

Álljon itt néhány fotó… csak a hangulat kedvéért 🙂

 

 

oszi_konferencia_2015_ (2)
 
oszi_konferencia_2015_ (4)
 
oszi_konferencia_2015_ (3)
 
oszi_konferencia_2015_ (5)
 
oszi_konferencia_2015_ (1)
 
 
 
 [tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.01.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.02.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.03.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.04.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.05.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.06.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.07.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.08.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.09.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.10.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.11.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.12.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.13.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.14.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.15.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.16.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.17.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.18.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.19.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.20.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.21.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.22.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.23.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.24.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.25.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.26.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.27.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.28.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.29.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.30.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.31.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.32.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.33.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.34.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.35.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.36.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.37.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.38.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.39.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.40.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.41.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.42.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.43.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.44.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.45.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.46.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.47.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Oszi-konferencia-2015.48.jpg[/imagetab]
[/tabs]