Hompok Melinda összefoglalója a Designműszakról

 

Designműszak – avagy műszaki megoldások a design tükrében címmel került megrendezésre az idei, őszi évadnyitó LOSZ konferencia. A helyszínt, ahogy már megszokhattuk a Kopaszi-gát kellemes, parkos környezete biztosította. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett, ugyanis verőfényes napsütés kísért minket az egész nap folyamán, lehetőséget nyújtva a teraszon való étkezésre, a szabadtéren kiállító cégek standjainak megtekintésére és a kapcsolatteremtésre.

 

 

Mire 9 óra körül megérkeztünk, már minden készen állt a látogatók fogadására. Felépültek a kiállítók standjai, az előadók izgatottan készülődtek a prezentációikra és a catering egymás után készítette a reggeli ébresztő kávékat a kínált aprósütemények mellé.

 

Dorogi Gabriella, aki elmondása szerint ismét hazajött közénk, a konferencia háziasszonyaként elsőként Ács Erzsébetet, a Lakberendezők Országos Szövetségének elnökét konferálta fel egy rövid köszöntő erejéig, majd megkezdődött a délelőtti szakmai program blokk.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.003.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.007.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.004.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.008.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.005.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.006.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Kludi képviseletében Kircsi Károly nyitotta meg a reggelt, aki egy könnyed angolórára invitálta a résztvevőket a cég megújult termékpalettáját bemutatva. Károly szeret előadni a konferenciához hasonló eseményeken, mert ilyenkor koncentráltan tudják prezentálni a lakberendezők, belsőépítészek számára az újdonságaikat. Szerinte a közös munka úgy válik kerek egésszé, hogy a lakberendezők felelősek az enteriőrök látványáért, ők, gyártóként pedig azért, hogy a betervezett termékek jól is működjenek. Újdonságuk a Pure Function termékcsalád, mellyel meg szeretnék mutatni a vásárlóknak, hogy az alacsonyabb árkategóriás termékek is lehetnek szépek, mutathatnak jól a fürdőszobában, nem feltétlenül csak a funkcionális igényeket képesek kielégíteni. Standjukon megtekinthettük a legújabb csaptelep családokat és a vadonatúj katalógusukhoz is hozzájuthattunk.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.009.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.010.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.011.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.013.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Majd egy számomra különösen izgalmas előadás következett, melyben Féliksz Zoltán mesélt nekünk a gipszkartonos szerkezetek tipikus építési hibáiról, ezeket fotókkal illusztrálva, illetve szót ejtett a szakszerű kivitelezési módszerekről is a Rigips termékeinek használatával. A szárazépítésről viszonylag kevés alkalommal hallhatunk, ezért úgy láttam nem csak az én részemről övezte kiemelt figyelem a prezentációt. Lehetőségünk nyílt regisztrálni egy gyárlátogatásra is, ahol az egyetlen magyar gipszkartont gyártó üzembe kalauzolnak majd el minket és ki lehet próbálni egy-egy szárazépítési módszert is. Standjaikon meg is tekinthettünk néhány érdekességet és részletes műszaki segítséget is kaphattunk az általunk felvetett problémákra.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.014.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.015.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.016.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.017.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Új résztvevőként a Praktiker is megjelent a konferencián. Boncz Péter szerint a magyar tulajdonú vállalat arra törekszik, hogy a többi barkácsáruháztól eltérő arcát mutathassa meg a vásárlóknak. Évről-évre a legújabb trendeknek megfelelő, folyamatosan megújuló, kiemelt gondossággal válogatott szezonális kollekciókkal készülnek a lakberendezők és ügyfeleik számára. Standjukon egy hangulatos ízelítőt láthattunk az őszi, szezonális kínálatukból.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.018.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.019.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.020.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.022.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Ezután a Schneider Electric-től Racsek Dániel beszélt a belsőépítészet szakágakon átívelő felelősségéről, vagyis, hogy a mai digitális világban mennyire fontos komplett rendszerekben gondolkodás, illetve hogyan lehet reagálni a felhasználói igények gyors változásaira. Erre reflektálva felvázolta, hogy milyen szakmai támogatást, segítséget tudnak nyújtani ebben a témakörben a tervezőknek. Standjukon közelről is szemügyre vehettük a szerelvényeiket.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.023.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.024.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.025.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.026.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Spatrend ügyvezetője, Vezse Roland számára kiemelten fontos a lakberendezőkkel való kapcsolattartás, hogy megismertethessék a tervezőkkel a termékeiket. Ezúttal az általuk forgalmazott Parador parketták világába kalauzolt el minket a legnevesebb tervezők által alkotott legújabb kollekciókon, projekteken keresztül.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.027.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.029.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.028.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A kávészünet után Móger Monika osztotta meg velünk első kézből a Miele okos megoldásait, melyek mind a főzésben, mind a többi háztartási munka végzésében komoly segítséget nyújthatnak a vásárlók számára a mindennapokban. Standjukra a már messziről illatozó csokis-diós és mákos szuflék csábították az akár tabletről programozható mosó- és szárítógépek kipróbálására az érdeklődőket.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.030.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.031.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.032.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.033.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Maródi Csilla az AGC-től szintén elengedhetetlennek tartja, hogy bemutassák az újdonságaikat a lakberendezőknek, hiszen ők olyan jellegű termékeket gyártanak, melyeket általában egy lakás, ház építése előtt be kell tervezni azok kivitelezéséhez, megvalósulásához. Ehhez pedig a tervezőknek meg kell ismerniük a rendelkezésre álló lehetőségeket. Visszatérő szereplőként idén a tökéletes zuhanyüveget mutatta be nekünk, mely betervezésével kiküszöbölhető a vízkövesedés és a rozsdásodás problematikája. Standjukon a különböző színű, fényes, matt és strukturált üvegeket csodálhattuk meg.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.034.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.035.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.036.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.037.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Legrand már visszatérő szereplője a konferenciának, idén Vizoviczky Csaba az okos szerelvényekről tartott nekünk előadást és standjukon termékeiket is részletesen bemutatták.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.038.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.039.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.040.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.041.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Svábbau egyik partnerét, a Bette német vállalatot hívta meg a rendezvényre, melynek képviselője, Michael Krieger a high-tech és a kézműves kultúra keveredésének eredményét, egy rendkívül exkluzív, acéllemez termékcsaládot mutatott be számunkra, melynek külső része textillel borított. A változatos színekben rendelhető szabadonálló kádat és mosdót élőben meg is tekinthettük és nem utolsósorban meg is tapogathattuk a standjukon!

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.042.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.043.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.044.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.045.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.046.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Geberit képviseletében Bene Béla kínált szokás szerint fantasztikus inspirációkat a cég legújabb fürdőszobai termékei közül. Standjukon a perem nélküli WC-k és az új nyomólapok is megtekinthetőek, valamint kipróbálhatóak voltak.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.047.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.049.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.048.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Az ízletes ebéd után a délutáni szakmai programok blokkját Varró Zoltán nyitotta meg, aki a megszokottól eltérő ötleteket, belsőépítészeti megoldásokat hozott a mai alkalomra, melyeket megvalósult projektjein keresztül szemléltetett. Ezek mivel nem lakás céljára szolgáló terek voltak, tervezésük és a velük elérni kívánt cél is eltért egy lakásétól. Így különösen izgalmas volt hallani a gondolatmenetet, hogy hogyan alakul ki egy nem tipikus külsőt felöltő borászat, fodrász szalon vagy fogorvosi rendelő. A mai világban folyamatosan keressük és látjuk magunk körül az újat, rengeteg inger ér minket, ezért szerinte a legnagyobb érték, ha valami nagyon különleges dolgot találunk, mert arra rögtön ráklikkelünk, azt rögtön megnézzük és meg is fogjuk jegyezni. Akárcsak én például az ő munkáit!

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.050.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.051.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.053.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.054.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.052.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

 

 

 

 

Ismét nagyon érdekesre sikerült a már hagyományossá vált kerekasztal beszélgetés Dorogi Gabriella vezetésével, ahol Herczeg Zoltán divattervező, Pozsonyi József,  Ebedli Gyula és Szilas Ádám belsőépítészek, Szentesi Éva írónő és Zólyomi Zsolt parfümőr beszélgettek. Ahogy Zsolt fogalmazott: „független, agyban friss emberek” egymástól néha gyökeresen eltérő véleményükkel, nézőpontjukkal szokás szerint még jobban megfűszerezték az amúgy is jó hangulatú rendezvényt.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.130.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.131.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.132.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.133.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.134.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.135.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.136.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.137.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.138.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.139.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.140.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.141.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

 

 

 

 

A Villeroy & Boch újdonságát, az Antheus termékcsaládot és az ehhez kapcsolódó okos megoldásokat, mint például a túlfolyó nélküli szabadonálló kádat Hegedűs Tamás prezentálta. Standjukon további inspirációkkal, tanácsokkal gazdagodhattunk.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.055.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.056.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.057.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.058.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

Az Elektro-Kamleithner és Balogh Zoltán hosszú évek óta visszatérő szereplői a konferenciának. Fontosnak tartják ugyanis, hogy a lakberendezők tisztában legyenek az általuk kínált épületautomatizálási lehetőségekkel, szerelvényekkel, hogy igény esetén tudják milyen opciók állnak a rendelkezésükre és kihez fordulhassanak segítségért. Standjukon változatos formavilágú szerelvényeiket állították ki.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.059.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.060.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.061.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.062.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Rigips második előadása az elsőhöz hasonlóan szintén izgalmasra sikerült! Eőry Emese elmondta, hogy azért dolgoznak szívesen lakberendezőkkel, mert életet lehelnek az anyagaikba és gyönyörű megoldásokon keresztül mutatják be a bennük rejlő lehetőségeket. Prezentációjában a legfejlettebb építőlemezük, a Habito tulajdonságait, felhasználását ismertette, mely ütésálló, terhelhető és alkalmazása nagyon gyors kivitelezést tesz lehetővé.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.063.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.064.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.065.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.066.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Lutec Lighting képviseletében Szily Attila beszélt az általuk gyártott és forgalmazott kültéri lámpákról, amik sokszor ugyan kissé kiesnek a lakberendezők fókuszából, pedig például egy családi ház megtervezésekor az esztétikus látvány elérésében ezek is fontos szerepet játszanak! Standjukon több kiváló technikai megoldással találkozhattunk.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.067.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.068.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.069.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.070.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A szünetekben szinte azt se tudta az ember hová forduljon. Nehéz volt dönteni, hogy az ember egyen, igyon, beszélgessen vagy a kiállítást vegye szemügyre alaposan. Rengeteg érdekességet gyűjtöttek össze erre az egy napra a mi kedvünkért!

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.071.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.072.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.073.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.074.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Bi-Market Kft. a kiállító cégeket erősítette. Standjukon megtekinthető volt sütő, főzőlap és mosogatóújdonságok mellett a Bosch új, 19 színben elérhető, cserélhető előlapos hűtője, illetve az Electrolux vadonatúj mosogatógépe, melynek alsó kosara a ki- és bepakoláshoz a felső kosár szintjének magasságába emelhető.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.076.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.077.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.078.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.075.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Bazi Bazár lakberendezési üzlet csapata is jelen volt a kiállításon, ahol felújított kisbútorokat és múltidéző lakberendezési kiegészítőket láthattunk a kínálatukból. Elmondásuk szerint ők a mai modern trendtől eltérő vonalat képviselnek, ebből szerettek volna ízelítőt nyújtani.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.079.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.080.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.081.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.082.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Patinás lámpa visszatérő kiállítóként képviseltette magát a rendezvényen, ahol a legújabb, valóban patinás lámpatesteiket tekinthettük meg.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.084.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.083.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.085.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.086.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

A Casati Color a teraszon különleges díszítőfestési megoldások arzenálját vonultatta fel. Standjuk előtt csak ámultunk a festéssel megvalósítható struktúrák változatosságán, sokszínűségén, felhasználási lehetőségein!

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.087.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.088.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

 

 

 

 

Ács Erzsébet és Kővári Judit projektvezetők elégedetten összegeztek a rendezvény után. A több, mint 300 regisztráló csaknem 90 %-a eljött a rendezvényre, ami kiválóan tükrözi az esemény létjogosultságát, kiemelt szerepét a hazai szakmai napok között. Idén újdonság volt és a vártnak megfelelően nagy népszerűségnek örvendett Varró Zoltán előadása, csakúgy, mint a minden évben legnépszerűbb programok közé tartozó kerekasztal beszélgetés is.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.101.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.102.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.103.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.104.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.105.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.142.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.107.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.108.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.109.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.110.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.106.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.111.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.112.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.113.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.114.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.115.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.116.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.117.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.118.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.119.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.120.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.121.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.122.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.123.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.124.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.125.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.126.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.127.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.128.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.129.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

 

 

 

 

Különleges eseményként sor került a BÁV és a Lakberendezők Országos Szövetségének nyílt pályázatának eredményhirdetésére is. A nap ízletes vacsorával és a mindig értékes nyereményeket felvonultató tombolával zárult.

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.089.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.090.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.091.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.092.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.093.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.094.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2018/10/OsziKonferencia.2018.095.jpg[/imagetab]
[/tabs]

 

 

 

 

Mondhatnám, hogy aki nem volt ott, csak olvassa el összefoglalót, nézze meg az eseményen készült rövid videókat és máris úgy érezheti, hogy nem maradt le semmiről. De ez nem lenne igaz. Rengeteg élménnyel és ismerettel gazdagodhatott, aki ellátogatott az idei LOSZ konferenciára. Ezért annak a helyében aki esetleg most kihagyta, én jövőre biztosan eljönnék! 🙂

 

szöveg: Hompok Melinda lakberendező   –   fotók: Tóth Dávid   –   filmek: Radócz Gábor