Az időtálló dolgok a legjobb befektetések! A tégla, főleg a régi fajtájú ilyen. A lakberendezési trendek mind azt sugallják, hogy a rusztikus tégla varázsa soha nem megy ki a divatból, burkoljon vele az ember homlokzatot, kandallót vagy építsen belőle konyhapultot. Mintha ösztönösen érezné az ember, hogy szükség van rá. Hiszen olyan meghitt, olyan meleg, olyan természetes.

Számtalan téglagyártó cég állít elő gyárilag antikolt hatású téglát, aminek négyzetméterét 10 000 – 15 000 Ft-ért kínálják. Aki nem szeretne ennyit áldozni a burkolatra, annak figyelmébe ajánlom az interneten a bontásból származó téglákkal kapcsolatos hirdetéseket. Az eladók általában 60-80 Ft-os áron kínálják a téglák darabját, tisztítva ennél drágábban (90 és 100 Ft), aminek négyzetmétere egy tisztított, beépítésre kész esetében sem több 4000 Ft-nál. A bélyeges téglákhoz elég változó áron lehet hozzájutni, általában 300-4000 Ft/db áron mozognak. Az árat a minta épsége, jellege (címeres, évszámos, betűs), kora és gyakorisága határozza meg.

Érdemes rákérdezni a tégla tisztítására, mert vannak, akik már a drótkefés megoldást is annak tartják. Tény, hogy a téglákra vastag malter réteg ragad, aminek az eltávolítása nem mindig egyszerű feladat. Főleg a bélyeges téglák esetében okoz problémát, hiszen a bélyeg, főleg ha domború, könnyen sérülhet. A legeredményesebb a vegyi tisztítás, amely során speciális maró hatású oldatba áztatják a téglákat, majd átkefélik és sima vízzel lemossák. Így nemcsak a maltertől szabadítják meg a téglát, de a felülete maradéktalanul visszakapja az eredeti színét is.

A bontott tégla vásárlásakor mindig rá kell kérdezni a téglák állapotára. A raklapon kínált téglák között gyakran találni feles vagy negyedes téglát, sokszor többet is, mint amennyit az ember szeretne, főleg, ha darabáron fizetett értük. Persze nem mindig van rá mód, hogy az ember átpakoljon több raklapnyi téglát, csak azért, hogy az épségüket megvizsgálja. A későbbi bosszúságok elkerülése végett, frekventált helyre kerülő téglák esetében, főleg, ha fix rakási móddal dolgozik az ember, sajnos elkerülhetetlen.

A tégla mind függőleges, mind vízszintes felület burkolására kiválóan alkalmas. Jellemzője, hogy időtállóak, kiváló hőszigetelő tulajdonsággal bírnak, ugyanakkor megfelelő módon alkalmazva átengedi a párát, természetes lélegzést biztosít a falnak. Színét kizárólag az alapanyaguk összetétele és az égetés hőmérséklete határozza meg.

A padlóburkolásnál érdemes a téglaburkolatot homokágyba fektetni. Az aljzat akkor megfelelő, ha teljesen száraz. A kisméretű tégláktól kezdve a padlásburkolókon át igen változatos rakási mintákat lehet kialakítani még akkor is, ha csak egyfajtával dolgozik az ember (hálós, kötésben, halszálka mintában stb.) A burkoláskor fontos odafigyelni arra, hogy a tégla minden oldalról kellő megtámasztást kapjon. Főleg a teraszok, járdák esetében kell szegély téglasorral megtámasztani a burkolatot, ami állhat simán élére állított téglákból, vagy ugyanezek 45 fokban elfordított, ún. sarokra állított formájában. A szegély mellé betont kell kell lefektetni. Zárt térben a téglaburkolat fugáit csak mészhabarccsal szabad kiönteni, mert a cementes kiöntés olyan zárt felületet eredményez, melyen a pára nem tud átjutni és azonnal a falakat kezdi támadni. Külső, nyitott helyeken készülhet cementhabarcs kiöntés is. A téglaburkolat egyik nagy előnye, hogy a lefolyócsövek, vízvezetékek meghibásodása során könnyen bontható és pótolható.

A falburkolás során a téglát használhatjuk eredeti méretével (nagyméretű tégla esetében: 6-7cm * 14-15cm * 28-30cm), vagy el is vágható. Általában habarccsal falazzák fel, vékonyabb vagy vágott téglák esetében azonban a csemperagasztó a legjobb rögzítési mód. A fugák vízszintességét vassal biztosíthatjuk. Utólag, ha nem tetszik a fugák szürke színe, sima fugázóval (pl.: karamell színű) egy vékonyabb ecset segítségével könnyen átfesthetjük. A burkolási mód annál stabilabb, minél jobban betartják a rakás során a kötéseket, azaz két egymás feletti fugának soha nem szabad egybe érnie. Ha mégis pl.: oszlopos rakási módot választunk, akkor a csemperagasztón kívül, ha tégla vastagsága kívánja, bizonyos pontokon külön is rögzíteni a téglákat.

A téglaburkolat egyik hátránya, hogy az első időkben nehezen takarítható, tisztítható. Pár hónap alatt azonban a felső poros réteg lekopik és utána már nem okoz ilyen gondot. A porolódás elkerülhető felületkezelő, ún. impregnáló szerek használatával. Ezek a készítmények alapvetően két csoportba sorolhatóak: vannak amelyek lakkszerű réteget képeznek a tégla felületén és vannak amelyek semmilyen nyomott sem hagynak rajta. Általában ez utóbbi a keresettebb.

The post Téglaburkolat mindenre! appeared first on Lakberendezők Országos Szövetsége.

A tégla évszázadok óta az egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb építőanyag. A föld stabilitását, az otthon melegét, a családi békét és az összetartozást szimbolizálja.

Már az ősidőkben felfedezték, hogy az ember és a természet elválaszthatatlan egységet alkot. Az ősi vallások szerint a természet a lélek tápláléka, hatással van életminőségünkre, hangulatunkra, egészségünkre. Otthonunk összeköthet, de el is választhat minket a természettől. A környezetünkben megtalálható természetes anyagok, mint a fa, a kő, a homok, az agyag, a tégla, a növények, a nád segítségével természet közeli, harmonikus és élettel teli otthont alakíthatunk ki.

Minden tégla agyagból készül. A színét az agyagföld összetétele határozza meg. Ha például vasat tartalmaz az agyag, a vas oxidációja piros vagy rózsaszínű téglát eredményez. A mészben gazdag vasszegény tégla inkább sárga vagy vajszínű lesz. A tégla színét ezen kívül az égetés technikája és a víz minősége is befolyásolja. A sós víztől a tégla világosodik, az édes víztől pedig a karamelizáció következtében sötétedik a színe.

A bontott téglák speciális tisztítási eljárás után kerülnek beépítésre nappali díszfalak, kandallók, épített konyhapultok, pincék díszítésére.

A régi téglák egyszerre lehetnek különleges díszei a klasszikus, történelmi korokat idéző lakásoknak, a meleg, családias hangulatú, country stílusú házaknak és a modern enteriőröknek egyaránt.

Téglatörténet

A tégla egyike a legrégebbi építőanyagoknak. Az agyagtéglát már Kr.e. 10 000 – 8 000 között ismerték.

Az égetett tégla Kr.e. 3500 körül jelent meg. Előnye, hogy ellenállóbb és könnyebben formázható, mint a kő, az építészetben a díszítőmotívumok végtelen számú ismétlését teszik lehetővé. A mázak megjelenése ragyogó színekkel is megajándékozta a tégla építményeket.

A római építészet legnagyobb alkotásai téglából készültek, gondoljunk csak a Colosseum vagy a Pantheon monumentális szerkezetére. Bizánc tovább finomította a téglagyártási eljárásokat, így épült meg a Hagia Sophia katedrálisa. Keleten a kínai nagy fal mellett számos pagoda őrzi alakját a téglának köszönhetően.

1200-ra a tégla Európát és Ázsiát is meghódította. A reneszánsztól a téglagyártási módszerek fejlődése következtében a tégla olcsóbb lett, így a társadalom széles rétegeihez jutott el. Ez az időszak olyan remekműveket adott a világnak, mint a firenzei dóm, az albi székesegyház, vagy Iszfahán mecsetje.

A 18. században, az angol ipari forradalom után olyan új technikák láttak napvilágot, amelyek lehetővé tették a tégla nagy mennyiségű előállítását és távolsági szállítását.
A 19. századra egész könyvek jelentek meg a téglaépítésről.

Téglagyártás Magyarországon

A középkor folyamán a tégla Magyarország egyik legfontosabb építőanyaga volt. A kőben szegény területek templomai például kizárólag téglából épültek.

A 14-15. századi téglákra országszerte jellemző volt, hogy a még formában lévő anyag enyhén domború felületébe a rómaiakhoz hasonlóan vájatokat ütöttek hogy a tégla tapadását megnöveljék. A téglavetők ujjuk helyett azonban kormos vagy hamus faággat használtak. Ezt a falazőtégla típust a szakirodalom kannelúrázott téglaként említi.
A 18. században általában a következő téglatípusokat égették ki: fali-, boltozati-, kémény-, padlótégla, valamint tetőcserép.

A szakirodalom szerint a kéménytégla kisméretű (24-26×12-13×5-6cm), túlégetett, elüvegesedett tégla.
A boltozati tégla szélesebb, mint a kéménytégla (25x19x5-6cm).
A padlótégla négyzet alakú és két méretben is létezett: a kisebb 18-20×18-20cm-es és a nagyobb 28-30×28-30cm-es.
Különleges igények kielégítésére készültek az idomtéglák, például: félköríves párkányok, kútkávák, keskeny mellvédek, oszlopok kiképzésére.

A falazótéglák mérete az évek során folyamatosan változott az igényeknek megfelelően. A lakóházakhoz kisebb, míg a nagy erődítmény, kastély és templomépítkezésekhez nagyobb téglát használtak.
A tégla árait a városi tanácsok maximálták.

Érdekesség

1766-ban az egri trinitárius templom helyreállításához például a kistállyai égetőből szállított tégla fejében Hubert Mátyás az árnak (45 forint 33 krajcár) megfelelő értékű csokoládét kapott az egri trinitáriusoktól.

Az újkori Magyarországon minden olyan személy égethetett téglát, akinek megvolt az ehhez szükséges agyagot biztosító földterülete, vagyis földbirtokosok, várkapitányok, az udvari kamara, püspökségek és szerzetesrendek, valamint a városok vezetőségei is.

Eger környékén például Esterházy Károly a téglavetők termelésének lehetőség szerinti növelését és az egyházi építkezésekhez új égetők létrehozását szorgalmazta püspöksége alatt.

Az újkori téglákon található jelek, bélyegek eleinte elszámolási segédletként szolgáltak. Gyakran egy-egy nyers téglán a kemencébe rakott tégla mennyiségét, a téglák sorait vagy a dátumot jelölték. A 18. század második felében a jelzés már minőségjelként is szolgált, illetve a téglaépítés privilégiumának érvényesítése céljából az engedély nélküli égetések leleplezésének eszköze lehetett. A 19. században a különböző bélyegzők már reklámhordozóként is szolgáltak.

A téglabélyegek a 19. századig a kézi és a gépi gyártású üzemekben is domborúak voltak. A fa téglaforma aljába vésett negatívot kitöltő agyag rajzolta ki a mintát. A 19. században jelentek meg a forma aljára szögezett fémbélyegzők, amelyek az agyagba benyomódva adták a jelet.

A legkorábbi magyarországi évszámos bélyegű téglák Győrből ismertek. Találtak 1560, 1561 és 1571-re keltezett téglákat is. A 16. század második felére keltezhető jelek többek között a csat, szív, hold, csillag, kereszt, szigony és a pont. A 17. században és a 18. század első felében túlnyomórészt monogram mellett áll az évszám, 1745-1815-ig jórészt csak évszám jelöli a darabokat.

Egy-egy téglabélyeg monogramjának beazonosítása a pontos lelőhely és ennek alapján a birtokviszony és az építtetők ismerete nélkül általában lehetetlen. Ugyanazok a rövidítések több személyt vagy építtetőt is jelölhetnek.

« ‹ of 3 › »

The post A bélyeges tégla appeared first on Lakberendezők Országos Szövetsége.