Tágas előszoba és nappali, kényelmes étkező, kamrával kiegészített konyha, körbejárható franciaágy a hálóban, otthoni dolgozó (mindjárt kettő is) és rengeteg tárolóhely. Mindez egy panellakásban. Aki nem hiszi, most utána járhat, ha áttanulmányozza e lakást bemutató oldalainkat.

 

Panel - Poirot panelben

 

Vendéglátóink megtehették volna, hogy családi házba költöznek, vagy lakóparki lakást vásárolnak maguknak. De nagyon szeretik ezt a fákkal körülvett, jó közlekedésű, de csendes utcácskában lévő ferencvárosi lakást, ahová fiatal házasként költöztek a nyolcvanas években, s ahol felnőtt gyermekük elköltözése után ketten maradtak (népes baráti társasággal). Ezért úgy döntöttek, egyelőre maradnak, s inkább felújítanak és a kedvelt panelből hozzák ki, amit csak lehet. Ehhez kérték a segítségemet egy évekkel ezelőtt látott, általam berendezett lakásban tapasztaltak alapján. A gördülékeny tervezéshez szükséges összhang szinte az első telefonbeszélgetésünk alkalmával megteremtődött.

 

 

„Ahol Poirot is jól érezné magát”- az első találkozónkon így foglalták össze otthonukkal kapcsolatos vágyaikat. Aztán a többszöri, hosszú beszélgetések eredményeként az első vázlatokon alig változtatva rajzoltam készre az elképzeléseimet. Megbízóim biztosították számomra a szükséges időt ehhez, majd a terv alapján az ajánlatkérések és a beszerzések is módszeresen történtek. A közelben béreltek garázst a folyamatosan érkező anyagok, berendezési tárgyak tárolásához. Ezzel biztosították, hogy a munkálatok megkezdése után minden szükséges hozzávaló időben rendelkezésre állt. S bár kevés falat is bontottunk, és szinte mindent kicseréltünk, két hónap elegendő volt a felújításra. Az elajándékozást a nappali kanapéja, az étkezőgarnitúra, a rattan fotel és az NDK-ból származó fehér polcrendszer egy része úszta meg. Bár a házaspár nosztalgikus otthonra vágyott, de olyan korszerű anyagok és megoldások felhasználásával, mint a belső szigeteléshez ajánlott Inhemiwa rendszer, a szizál és a retifikált kerámia burkolatok, az emulziós falfesték, a hűtő-fűtő légkondicionáló berendezés és a világításhoz kizárólagosan alkalmazott, igen takarékos fogyasztású LED-ek, melyek már meleg fényű, és nagyobb fényerejű változatban is beszerezhetők.

 

Panel - Poirot panelben

 

Legyen az előszoba világos és tágas! Háziasszonyunk ennyit kért, s ezt falbontás nélkül meg lehetett valósítani, egyszerűen a beépített szekrények lebontásával. A tároláshoz persze építettünk újakat, kicsit másként és kicsit nagyobb befogadó kapacitással. A hálószoba ajtajait toló rendszerűre cseréltük, melyek „csíkos” üvegbetétei hangulatosan törik meg a fényt, s az átlátást is akadályozzák, mégis könnyed hatásúak. A tágasság érdekében csupán kétféle padlóburkolatot alkalmaztunk az egész alapterületen. A szobák szizál padlószőnyeget kaptak, a többi helyiség világos, egészen keskeny, színazonos fugával rakható kerámiát, melyből olyan szerencsésen sikerült méretet találnunk, hogy szinte vágás nélkül dolgozhatott a burkoló.

 

Panel - Poirot panelben

 

A panel a ház legfelső szintjén helyezkedik el, így lehetőség adódott arra, hogy a fölöslegessé vált gázcsövektől megszabaduljunk, s a konyhai szerelőaknát minimális méretűre csökkentsük. A vizesblokk érdekes módon 10 cm-rel szélesebb itt, mint más panelekben megszokott, ezért elegendő helyünk volt a falsík mögötti öblítő rendszer beépítésére, s ezzel egy takarítás szempontjából igen praktikus, fali rögzítésű WC elhelyezésére. Természetes fényt üvegbetétes ajtóval loptunk a fürdőbe, illetve még a kerámialapok sárgájával, de a megvilágítatlan zugok tudatos kerülésével és tükrökkel is sokat tettünk a tágasabb, fényesebb, barátságosabb otthon megteremtéséért.

 

Panel - Poirot panelben

 

Együttműködésünk a családdal, különösen a ház asszonyával, a kiváló szervezőnek bizonyuló Margittal olyan mintaszerű volt, hogy lakberendező iskolában tanítani lehetne, követendő példaként. Akadt ugyan egy pici megtorpanás, amikor szembesültek a beszerelt, festetlen gipszkarton falak látványával, de elhitték nekem, hogy ami most robosztusan szűkíti a teret, mire elkészül, szinte eltűnik szem elől, s úgy fogad magába sok-sok holmit, mintha ott sem lenne.

 

Panel - Poirot panelben

 

Poirothoz illően drága, egyedi dísz- és használati tárgyakat nem állt módunkban beszerezni, de a nosztalgia jegyében választottunk tapétát, textilt, lámpákat és kiegészítő bútorokat (komód, konzolasztal, faliórák, virágtartó, szobainasok stb.), az étkező Thonet székeinek társai pedig minden bizonnyal az ő képzeletbeli lakásában is jelen voltak. A család számos grafikával, metszettel, selyemfestménnyel és karikatúrával rendelkezik neves művészektől. A falak dekorálását természetesen ezekkel oldottuk meg a felújítás után is.

 

Panel - Poirot panelben

 

Az angol lakások elképzelhetetlenek függönyök nélkül, ezért fokozott figyelmet fordítottunk mi is a textilek kiválasztására és minőségi kivitelezésére. Márton Zsuzsa kolléganőm szakértelmére e panelben is biztonsággal hagyatkozhattam. Mivel a tapétákat is hónapokkal a felragasztásuk előtt megvásároltuk, a textilek anyagát, színén, mintáját is ezekhez igazíthattuk, s mire fel lehetett szerelni tartó sínjeiket, csak elő kellett venni a készre varrt függönyöket, s a hozzájuk választott kiegészítőket. Hagyományos függöny mellett római rolókat is alkalmaztunk. Különösen a konyhában volt ez szerencsés választás, a mosogató fölött.

 

Panel - Poirot panelben

 

Mindenképpen szót kell ejtenem a profi kivitelező csapatról is, akik nem a hátráltató, fölösleges láncszemet látták bennem, hanem azt a szakembert, akivel a háziak teljes megelégedésére együttműködhetnek a közös cél, e funkcionálisan kitűnően működő, esztétikus, hangulatos otthon megvalósításában. A tulajdonosok – mondhatnám – törölték szótárukból az elköltözés szót is. Inkább megszervezik, hogy liftet építsenek a négyszintes házba. A kivitelezőjük már megvan hozzá.

 

Panel - Poirot panelben

 

 

Infóplusz

 

Akik nélkül nem jöhetett volna létre a lakás:

Konstart Bt. – az egész építőipari kivitelezés, asztalos munkák

Speciális Design (Márton Zsuzsa) www.mazsuzska.weebly.com – minden lakástextil, ami a lakásban látható

www.webenterior.hu – falikarok, kiegészítők

Naturflor, www.naturflor.hu – szizál padlóburkolat

Mediterrán Kerámia, www.mediterran-keramia.hu – minden hidegburkolat

Inhemiwa, www.inhemiwa.hu – belső szigetelés

Díszléc Centrum www.anrodiszlec.hu – minden LED

Míves Üvegstúdió, Saás Petra www.mives.hu – egyedi tiffany lámpa

Biggie Best www.biggiebest.hu – angolos tapéták

Tapétaarzenál www.tapetaarzenal.hu – a többi tapéta

Tikkurila www.tikkurila.hu – falfestékek