Ilyenkor, nyáron sokkal színesebb a város képe: az erkélyeken megjelennek a tarka napernyők, és a kertek zöldjébe is szín vegyül. A napernyőt szokás az árnyékolás „klasszikusának” nevezni, és valóban az egyik legközkedveltebb kültéri árnyékoló. Legyen kerek vagy négyszögletű, mobil vagy fix talpon rögzített a napernyő, amelyet elképzeltünk, a Rollstar egyedi méretek és kívánság szerint elkészíti…
A napernyőt többek között a mobilitása, és az ebből fakadó praktikum teszi a legkedveltebb nyári árnyékolóeszközzé, hiszen az erkélyen, teraszon és a kertben is követhetjük vele a nap járását, és például egy kerti parti alkalmával ott állíthatjuk le, ahol éppen szükség van rá. Gyermekünk egészségét védjük, ha a kerti homokozó sarkába napernyőt állítunk. A stabilitását ekkor is megőrzi a napernyő, hiszen acéllap vagy acélkeret, és az utóbbiakra helyezett betonlapok felelnek azért, hogy ne dőlhessen el. A fix rögzítéskor gyakorlatilag a térbetonba csavarozzák a napernyő tartóoszlopát, illetve a földbe betonozzák. A vázszerkezet fehér műanyaggal bevont alumínium csöve kör alakú vagy szögletes napárnyékoló ponyvában „végződik”.
Fontos tudni, hogy amikor ponyvát választunk, egyúttal a komfortérzetünkről és egészségünkről is döntünk. A Rollstar napárnyékoló ponyvái egytől egyig a berni székhelyű Rákliga Szövetség UV 801 szabványa alapján bevizsgált termékek, vagyis a napernyő alatt védve vagyunk a napsugárzás káros UV sugaraitól. Az UV-stabilizált kivitel azt is jelenti, hogy maga a napernyő ponyvája nem fakul ki, nem „szívja ki” csúnyán a színét a nap. Emellett a ponyvák szennytaszító tulajdonsággal bírnak és fokozott víztaszító képességűek. A gazdag színskálájú ponyvakínálatból kiválaszthatjuk a nekünk tetszőt, és kombinálhatjuk is a színeket, így nem csupán elegánsan egyszínű, de bohókásan „tarka” napernyőnk is lehet.
A Rollstar gyártóként széles mérettartományban kínálja biztonságos és hosszú életű napernyőit: a kör alakút három és hat méter közötti átmérőnagysággal, a négyzeteset pedig 3 x 3 és 6 x 6 méteres tartományban. Egy 3 x 3 méteres napernyő alatt már kényelmesen elfér egy 8-10 fős társaság. A nyári hőségben hirtelen jött esőcseppek elől sem kell ebédünket félbehagyva a szobába bemenekülnünk, a napernyő alatt nyugodtan kivárhatjuk a felhő elvonulását. Arra azonban ügyelni kell, ha viharosra fordul az idő, akkor be kell csukni a napernyőt, hogy ne tehessen kárt benne az időjárás. A napernyő tisztításáról igazán könnyen gondoskodhatunk, hiszen egy slaggal a kézben, némi semleges mosószerrel és szivaccsal nekiláthatunk.
A Rollstar gyártóként azt is vállalja, hogy az esetleg megunt, régi napernyőponyvát lecseréli, amennyiben a szerkezete ép. Ha arra is kényesek vagyunk, hogy napernyőnk összhangban legyen a többi árnyékolástechnikai eszközzel, a napellenzővel, a buraernyővel, akkor a Rollstar segítségére számíthatunk. A harmonizált napárnyékoló ponyvák díszei lesznek otthonunknak.
Napernyő
A napernyő vázszerkezete fehér műanyag bevonatú alumíniumcsőből és műanyag alkatrészekből készül. Az árnyékoló ponyva vízlepergető, UV stabilizált és szennytaszító kikészítésű, a napfénynek és az időjárás hatásainak ellenálló textilia.
A napernyő éttermek, sörözők teraszán felállítva kitünő reklámhordozó is. Társaságunk a reklámfelíratok, logok címfestését, szitázását is vállalja.
A napernyő fix vagy mobil talppal készül. Fix rögzítés történhet térbetonra csavarozott hegesztett acéllemezzel vagy a terepszint alá süllyesztett egységet betontömbbe öntjük, majd ehhez csavarokkal hozzáfogatjuk az oszlopot tartó felső hüvelyt. Mobil telepítéskor az egyes típusokhoz kialakított acéllap vagy acélkeret, és az utobbiakra helyezett betonlapok biztosítják eldölés ellen a napernyőt.
Viharos széllökések, zivatar estén a napernyőt azonnal be kell csukni, különben károsodhat!
A napernyő tisztítása locsolótömlővel illetve semleges mosószer vizes oldatával szivaccsal, puha ruhával végezhető.
Rendeltetésszerű használat mellett keletkező esetleges hibákat a Rollstar Kft. 12 hónapon belül díjmentesen kijavítja.
Napellenző
Akár 80 százalékkal csökkenhet egy meleg levegőjű helyiség lehűtéséhez használt energia napellenző alkalmazása révén. Egy helyiség hőmérséklete optimálisan kiválasztott napellenzővel, kíváló fénytechnikai értékek mellett a legforróbb nyárban is 28 Celsiusfok alatt maradhat.
Az UV-stabilizált, impregnált egyszínű vagy mintás ponyvából készített csuklókaros napellenzők nemcsak a napsütés és a szemerkélő eső elleni védelmet biztosítják, hanem egyénivé varázsolják a környezetet harmonikusan illeszkedő vagy azzal rafináltan ütköző színűkkel. Ezért kínálunk 150-féle ponyvát. A napellenző szerkezete alapáron fehér, de igény szerint változtatható. Valamennyi típushoz ajánlunk alumínium védőtetőt, amely védelmet nyújt a feltekert ponyvának. A csuklókaros napellenzőcsalád szerkezeti felépítése egyazon építőszekrény elven alapul, különbséget a karprofilok vastagságában ill. a billentőszerkezet összetettségében találunk.
Az egyik legnépszerűbb napellenző típus a CLASSIC, ami a legerősebb karral készül. Szeles helyre ezt a típust ajánljuk. A maximális 32 m2 felület esetén is (maximális szélesség 9 m, maximális karkinyúlás 4 m) a szerkezet stabil a karokban elrejtett előfeszített rugóknak ill. a könyökben lévő bronzperselyes illetve villás öntvényeknek köszönhetően.
Gyakran előfordul, hogy az árnyékolandó felület négyzet alakú vagy nagyobb a hossza, mint a szélessége. Ilyen különleges igények esetén ajánljuk a CLASSIC EXTRA típusú napellenzőnket (maximális felület: 12 négyzetméter, maximális szélesség és karkinyúlás 3,5 -3,5 m). Normál kivitelű napellenzőkkel csak olyan területet tudunk árnyékolni, amelyek szélessége legalább 25-30 cm-rel nagyobb, mint a napellenző kinyúlása.
A lenyugvó nap sugarait ill. a kíváncsi tekinteteket is kizárhatjuk a CLASSIC PLUS csuklókaros napellenző segítségével (maximális felület: 17,4 négyzetméter, maximális szélesség: 5,8 m, maximális karkinyúlás: 3 m). Két külön-külön mozgatható árnyékoló textíliát építünk egy szerkezetbe. A szokásos 20 cm-es drapéria helyett akár 150 cm-es elővászon ereszthető le az egyedi homlokprofil ponyvahengeréről kézi hajtókarral.
A napellenzők nem igényelnek különösebb karbantartást, egyszerűen tisztíthatók kerti locsolótömlővel. Rendeltetésszerű használat mellett 2 év garanciát nyújtunk. Viharos széllökések, zivatar esetén a napellenzőt feltétlenül be kell tekerni, különben károsodhat. E probléma elkerülhető elérő szél- és fényérzékelő használatával. Az átnedvesedett ponyvát a lehető legrövidebb időn belül kitekert állapotban meg kell szárítani!
További információ:
Az árnyékolási lehetőségekről további információt olvashat céges tagunk, a Rollstar Kft. honlapján:
www.rollstar.hu
Mindig hívjon lakberendezőt, a tökéletes összhatás és harmónikus otthon megalkotásához!
[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10033_02.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10039_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10034_01.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10035_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10036_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10038_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10037_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10040_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10041_0.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2010/07/10042_0.jpg[/imagetab]
[/tabs]