Pilch

 

(Lengyelország, Pilch, 2015. május 13. – 15.)     

 

A LOSZ nemrég belépett céges tagja, az Apeker Kft. a Construmára épült standhoz nyújtott támogatás és egy nagyon színvonalas szakmai előadás után gyárlátogatásra hívta meg lakberendezőinket. Az útra tizenöt tagtársunk jelentkezett, s lett gazdagabb kerámiagyártási tapasztalattal, burkolási inspirációval, és nem mellesleg kulináris, illetve wellness élményekkel.

 

Lengyelország déli részén, csodás hegyvidéki környezetben volt a szállásunk a Hotel Gołębiewski **** -ben, ahonnan másnap reggel félórás buszozás után érkeztünk meg Pilch-be, a kerámia gyárba. Meghallgattuk a gyár fiatal designer hölgyének bemutatkozó előadását, melyből sok egyéb mellett megtudtuk, hogy az új kollekció megtervezéséhez a természet, a divat és az építészet világából inspirálódnak. A legújabb burkoló lapok esetében ez egyértelműen nyomon követhető volt számunkra is (pl. velencei látképek, kapuk és ablakok sora, virág és állat motívumok köszöntek vissza a lapokon). Arról azonban kissé lehangolódva, de nem nagy meglepődéssel értesültünk, milyen átlagos méretű, egyszínű, drappos árnyalatú lapból fogy a legnagyobb mennyiség nálunk.

 

Megtekinthettük a gyártás folyamatát. Azt, hogyan lesz a lengyel bányákból kinyert különféle szürkés agyagokból aprítás, szitálás, keverés, formázás, égetés, mázazás, mintázás, esetleg vízzel vágás vagy egyéb speciális eljárások alkalmazásával minden igényt és ízlést kielégítő burkolólap. Mindez nagy zajban, melegben, hol gépi, hol kézi munkával történik. Láthattuk (szigorú titoktartási kötelezettséggel 🙂 ) a laboratóriumban még éppen tervezés alatt álló lapokat is. Vezetőnk irigylésre méltó lelkesedéssel és energiával mutatta be a gyárat és a gyártás folyamatát. Ajándékot is készítettek számunkra, vízzel vágott kerámia lovakat hozhattunk magunkkal emlékbe. És sok-sok burkolat kiosztási ötletet a legkülönfélébb színű, mintájú és méretű üveg és kerámia lapokkal burkolt számtalan gyári box tanulmányozása során.

 

Köszönettel tartozunk hazai és lengyel meghívóinknak ezért a tartalmas szakmai útért, amellyel további tervezői munkánkat segítették. Emellett vendégükként egy szuper szálloda minden kényelmét és szolgáltatását is élvezhettük. Szintén emlékezetes élmény volt a hegytetői vendéglőben elköltött, szinte a vacsoráig tartó, csupa tradicionálisan lengyel ételből tálalt ebéd! Köszönjük!

 

A szerző: Krebsz Zsuzsanna

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.02.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.03.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.04.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.05.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.06.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.07.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.08.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.09.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.10.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.11.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.12.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.13.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.14.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.15.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.16.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.17.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.18.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.19.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.20.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”838″ height=”420″]https://lakberendezok.hu/wp-content/uploads/2015/09/Pilch.21.jpg[/imagetab]
[/tabs]