A LOSZ Év Lakberendező Teamje 2014 pályázat szakmai győztes csapatának tagjai: Batu-Weinber Anita és Wein Krisztina
” Hát tudod te, mi a tehetség? Merészség, szabad fej, nagy lendület… „
(Csehov: Ványa bácsi)
Mit írhatok Csehov szavai után… csodálatosan összefoglalta, mégis hajt a kíváncsiság, hogy kiderítsem mi táplálja merészségüket, hogyan szárnyal két szabad fej együtt és honnan a nagy lendület!
Viczán Ágota
Hol találkozott az a két ember, akiknek még a neve is össze kapcsolható?
Batu-Weinber Anita
Tanítói diplomán van, idegen nyelv szakon. …és már a főiskolán is dekoráltam az iskolai rendezvényeken. Az első „munkám” pedig a saját lakásom volt, melynek berendezési ötletei megjelentek a Lakáskultúra hasábjain. Egy dézsa állt a szobában, így sokáig én voltam a „dézsás lány”. Majd következett a „Tér és rend” lakberendezési iskola.
Wein Krisztina
Dekoratőrként végeztem. Sokáig kiállításokat, üzlet belsőket rendeztem. Közben megszülettek az ikreim, úgy ahogy most Anitának is!
A gyerekek születése után egyre inkább a lakberendezés felé orientálódtam, elvégeztem a „Tér és rend” lakberendezési iskolát. Szerencsém volt, első önálló munkám megjelent a Lakáskultúrában, ami elindította a „lavinát”. Egymás után jöttek a megkeresések…
Anitával már az iskolában egymásra találtunk és azóta is hol szorosan, hol szellősen, de együtt dolgozunk.
Mindketten nagyon komolyan vettük, vesszük a szakmát. Fontosnak tartjuk a konkrét tudást, felelősséggel gondolkodunk és szakmai tudásunk legjavát adjuk. Folyamatosan tanulunk, kiállításokra, szakmai rendezvényekre járunk. A fejlődés elengedhetetlen!
B-W. A.
Egymástól függetlenül, külön-külön projekteket viszünk, de többször jönnek olyan megkeresések aminek megvalósítására társulunk. Remek párost alkotunk, mert mindkettőnknek megvan az erős oldala, kiegészítjük egymást a műszaki alapvetésektől a lélekig. Olyanok vagyunk egymásnak mint egy külső szem, más szempontok szerint mérlegelünk, így lesz minden kerek egész.
Stílusban is nagyon hasonló az ízlésünk, az enyém „kerekebb” Krisztáé kontrasztosabb, szögletesebb. Itt is érvényes a külső szem, amennyiben a túl kedves hatást ellensúlyozza Kriszta racionalitása én pedig elsimítom az erős szögleteket!
Kinyílok a részleteknél, enyém az érzelmi rész. Vannak közös szerelmek is, melyek egyaránt meghatározzák mindkettőnk stílusát. A „szürkéről” például már évek óta nem tudunk lejönni… De a legfontosabb, hogy tisztelet van egymás szakmai tudása iránt, nincs köztünk rivalizálás.
V.Á.
Hogyan indul egy közös munka?
W.K.
Rendkívül fontos az alapok megteremtése, a térrendezés, a funkcionalitás. Erre a biztos alapra építjük fel a lakás teljes megjelenését. Nagyon közel áll hozzánk az a fajta eklektika, ahol a mai, design daraboktól sem mentes térben, jó arányban keveredik a múlt és a jelen. A legnagyobb kihívás, megtalálni a kellő egyensúlyt, hogy a végeredmény friss, harmonikus és – ami a legfontosabb- élhető legyen.
Egy lakás igazi otthonná alakítása legkevésbé sem a ráfordított anyagiakon múlik, sokkal inkább a gondolatok, egyedi ötletek azok amik formálják.
B-W.A.
Az első találkozáskor megismerjük az embert és az érzéseit, átszűrjük magunkon az információkat, majd átadjuk magunkat a varázslatnak! Imádom azt a pillanatot, mikor először merülök bele az eredeti alaprajzba, beszívom a terek adottságait, közben kortyolom a kávém… a falak elkezdenek „vándorolni” a szemem előtt és a lakás megmutatja, milyen is akar lenni valójában… csak rá kell hangolódni! Na ez egy varázsos pillanat! Ez energia…
Sokféle stílusban otthonosan mozgunk. Szeretjük összehangolni a különböző műfajokat.
Nem statikus enteriőröket tervezünk, meg kell hagyni a teret a változásra. Áramlásban élünk, minden változik, benne mi is. Így arra törekszünk, hogy kis befektetéssel átalakíthatóak legyenek a megtervezett otthonok. Végül létrejön egy jól átgondolt alap koncepció.
W.K.
20 év tapasztalatával, saját kivitelező csapattal dolgozunk, mely garancia a megrendelőknek. Garancia és felelősség vállalás, mert az biztos, hogy olyan lesz a végeredmény, amit megálmodtunk a tulajdonossal közösen. A legnagyobb elismerés, hogy tovább ajánlanak!
V.Á.
Különleges viszonyban vagytok a tárgyakkal – szerelem ez a végsőkig!?
W.K.
Valóban így van, a tárgyaknak lelke van és ha még története is az egy plusz adomány. Én magam is készítek, alakítok át tárgyakat/bútorokat. A manapság reneszánszát élő DIY – „csináld magad” – mozgalom utolért. Hiszem, hogy ez nem egyenlő a „sufnituninggal”, lehet design tudatosan, gondolatot is mögé helyezve művelni.
Kamaszkorom óta foglalkozom ilyesmivel, mostanra „kinőtte magát”, így igen sok felületen láthatók munkáim, mind lakberendezői, mind DIY témában. Blogomban a Napiszemtornában nyomon követhetők, de számos magazin lapjain is lehet velük találkozni.
Nagy örömömre a novemberi könyvvásárra megjelenik egy album, amelyben a Boook kiadó összegyűjtötte néhány – hozzám hasonló témakörben működő – blogger alkotásait, köztük az enyémet is. Remek karácsonyi ajándék lehet azoknak, akiket érdekel ez a téma.
V.Á.
Anita Te több műsorban is képviselted a szakmát!?
B-W.A.
Igen. Megtisztelő, hogy résztvevője lehettem Osskó Judit: „Az én váram” című műsorának, dolgoztam a „Laktérítőben” és a „Szobaszerviz” című Tv2 produkciókban is. A Lakberinfo.hu-n most is fent van még pár kisfilm. Folyamatosan jelennek meg munkáim a Lakáskultúrában, az Otthon Magazinban, a Szép Házakban és anno az Interieur Magazinban.
Igazából első „felfedezőm” Rubóczki Erzsébet volt, aki akkoriban a Lakáskultúra újságírója-, majd főszerkesztőjeként dolgozott. Ott ismertem meg a kiváló enteriőr fotóst Darabos Györgyöt, akivel a mai napig örömmel dolgozom együtt. Hihetetlen, hogy ennek majd 24 éve!
Az ikreim születése óta sajnos kevesebb időm marad új képek feltöltésére a honlapomra, de azért érdemes végig néznie annak, aki nyitott a stílusomra.
V.Á.
Aztán ahogy fogalmaztatok, jönnek jutalom falatok is, mint például az Év Lakberendezője pályázatra beadott lakás.
B-W.A. és W.K.
Igazi „juti falat” volt, izgalmas, látványos tér, melynek kialakításához szabad kezet kaptunk. A tulajdonos kiadásra szánta a megvásárolt lakást. Olyan különleges, fűszeres megoldásokat kellett terveznünk, melyek gyorsan visszahozzák a befektetést. Ez akkor még különleges kérésnek számított. Most már egyre népszerűbb, hogy a külföldi vendégek nem szállodába mennek, hanem lakást bérelnek, így részesei lehetnek a város lüktetésének.
Így mindenki nagy örömére elkészült a kéznyomunkkal egy különleges hangulatú, egyedi lakás!
V.Á.
Inspiráció – ülök a stégen és nézem a vizet – mert az egyediség belülről fakad!
Az interjút Viczán Ágota készítette.
Tekintsék meg Batu-Weinber Anita és Wein Krisztina szakmai győztes munkáját!