A mai tervezők a fürdőszoba fejlesztésekor arra gondoltak, hogy új ötletekért megvizsgálják a lakás egy hasonlóan funkcionális helyiségét, hogyan fejlődött az elmúlt évtizedekben. Ez a helyiség konyha.
A konyha körülbelül az 1950-es évekig – a közép és alsó néprétegeknél – nem volt különálló helyiség, hanem a lakás, a család középpontjaként működött; sparhelt, kredenc, asztal és hálórész együtt. A nagypolgári életformában és attól felfelé, a konyha nyilvánvalóan külön helyiséget élvezett, ami viszont ott a személyzet élettere volt.
Az 1950-60-as évektől, főleg a lakótelepek épülésével a konyha, külön teret nyerve ugyan, folyamatosan kiszorult a központból, a háziasszonnyal együtt.
Majd a 1980-90-es évekkel, elsősorban a terek, a lakások növekedésével és az életstílus változásával egyre népszerűbbekké váltak az amerikai típusú konyhák, amelyek által ez a helyiség csatlakozott a családi élet fókuszát jelképező nappalihoz. Úgyis mondhatnánk visszatért a kiinduló állapothoz.
Ennek a kapcsolódásnak formai következményei is voltak. A konyha funkcionális részei (sütő, tűzhely, hűtő stb.) egyre jobban eltűntek szem elő,l a beépítéseknek és elrejtéseknek köszönhetően. A konyhabútor pedig egyre inkább a szoba részévé vált, illeszkedve annak stílusához, anyaghasználatához és színeihez. A háziasszony nem szorult ki többé a családi, társasági életből, sőt maga a konyhai folyamatok, a sütés-főzés vált egy családi, társasági eseménnyé.
A dizájnerek ennek analógiájára kezdtek el gondolkodni a fürdőszoba nyilvános terekbe való integrálásán. A konyhához hasonlóan kezdetben a fürdőtér sem volt legtöbbször önálló helyiség, már ahol egyáltalán kialakítottak erre a célra egy sarkot mosdószekrénnyel, mosdótállal, vizeskancsóval. Leggyakrabban a háló vagy a konyha adott helyet ilyen fürdősaroknak.
Miután létrejöttek az önálló fürdőszobák – szintén a házgyári építkezések tömeges megindulásával – a tisztálkodás helyszíne egy intim, a kis területből adódóan egy egyszemélyes privát zóna lett. Ez tartott szinte napjainkig. A tervezők elgondolása szerint a fürdőhelyiség közösségi terekbe való beillesztése egyrészt éppen az egyszemélyes élmények közösségi élményekké való kiterjesztését szolgálja. Másrészt, a fürdők terének növelésével, új technikai eszközök és berendezések beépítése (pl.: szauna, gőzkabin, jakuzzi, fényterápiás zuhanyzók, stb.) válik lehetővé, gazdagítva a tisztálkodáson túl a relaxáció és a spa lehetőségeit.
Míg a konyha a nappalihoz kapcsolódott, addig a fürdő a hálóval került legtöbbször egy térbe. A funkciók optikai elkülönítésére pedig a különböző burkolatváltásokon és szinteltolásokon túl, a dizájnerek a transzparencia lehetőségeit használják ki. Üvegfalakat és üvegfelületeket alkalmaznak, melyek így elkülönítik az egységes, egyesített tereken belül a különböző funkciókat, ugyanakkor az átláthatóság által össze is kötik azokat. Ez a gondolat szülte a kézenfekvő üveg-zuhanykabinokon túl, az üveg mosdókagylókat vagy az egészen extrém hatást kiváltó üveg kádakat. Ezek a megoldások a nyilvánosság felé való nyitást, illetve a tágas terek szeretetét, a korlátok nélküli szabadságot szimbolizálják.
A transzparens fürdőterek kialakításán túl, a szakemberek nagy hangsúlyt fektetnek az egyes tisztálkodási műveletek minél higiénikusabb kivitelezésére is. Erre a célra mozgásérzékelők által irányított különféle adagolót és csaptelepet fejlesztenek ki. Ez a megoldás megkönnyíti a technikai eszközök használatát, ugyanakkor a végletekig leegyszerűsíti ezek kinézetét, hiszen ebben az esetben nincs már szükség karokra, gombokra, fogantyúkra, melyek nagymértékben meghatározták eddig a fürdőszobai berendezések karakterét. Vagyis, mint a konyhánál, itt a fürdőnél is megfigyelhető a funkcionális eszközök elrejtésének igénye, valószínűleg, hogy minél jobban illeszkedhessen más terekhez.
A jövő fürdőszobája tehát a tervezők szerint egy, elvileg a lakás bármely pontján megjeleníthető, üvegfalak által határolt légies, relax-tér, melynek lenyűgözően leegyszerűsített látványát nem zavarják meg a technikai eszközök sem.
Azért a józan paraszti ész felvet egy kérdést: mennyire lehet valójában a fürdőszobát beemelni a privát zónából a közösségi térbe, hiszen mégsem zuhanyozunk együtt például a vacsoravendégeinkkel társasági-közösségi élményként (vagy azt már máshogy hívják…). A valóságban ez a fejlesztés a közösségi élmény helyett, inkább csak a családi-, azon belül is a páros kikapcsolódásnak kedvez. Ezért is kötődnek ezek a típusú fürdők inkább a hálóhoz és nem a nappalihoz.