A Geberit és a Hansa tavaly közösen hirdetett pályázatot (Hansa – Geberit pályázat) lakberendezőknek „A jövő fürdőszobája” címmel. Célunk volt egyrészt a lakberendezőkkel kicsit szorosabb kapcsolat és kétoldalú kommunikáció kialakítása, másrészt lehetőséget szerettünk volna adni igazán kreatív ötleteknek és jövőbe mutató megoldásoknak.

 

Hansa - Geberit pályázat 2009A feladat egy olyan fürdőszoba megtervezése volt (20 négyzetméter alapterülettel), ahol a Geberit, falba rejtett öblítőtartálya és Sigma nyomólapjai, AquaClean higiéniai WC berendezése, és a Hansa csaptelepek külön hangsúlyt kapnak. A kiírásban nagyon kevés fix paramétert adtunk meg azzal a céllal, hogy minél szabadabb teret kaphasson a fantázia és az újszerű megoldások, természetesen a megvalósíthatóság keretein belül. A pályázás feltétele volt az egész-napos termékismertető előadáson való részvétel, ahol közel 40 lakberendezővel találkoztunk és beszélgettünk műszaki paraméterekről, tervezési lehetőségekről. Az oktatások során derült fény arra, hogy mekkora szükség van a lakberendezők műszaki termékismerettel való ellátására, hiszen e nélkül nem tudnak funkcionálisan jól működő, megvalósítható fürdőszobát tervezni. Az előadást követően 3 hónap állt rendelkezésére minden pályázónak a pályamunka elkészítésére, melyeket február elején 5 tagú zsűri értékelt. A pályázatokat szakmai oldalról Kővári Judit a Junior Art Művészeti Iskola igazgatója és a LOSZ elnökségi tagja, illetve Krebsz Zsuzsanna – „Az év lakberendezője 2004, 2007” cím tulajdonosa vette górcső alá, mindemellett természetesen a kiírók is megvizsgálták azokat megvalósíthatósági, műszaki szempontból.

Hansa - Geberit pályázat 2009A beérkezett 13 tervből külön díjaztuk a számítógépes és külön a kézi rajzos pályázatokat, melyek anonimitását a jelige biztosította. A számítógépes tervezés első helyezettje Deák Marcsi „Buborék” című pályamunkája lett, míg a második helyen Bodor Éva „Kapszula” jeligéjű munkája végzett. Harmadik helyet az e kategóriában beérkezett pályámunkák alacsony száma miatt nem osztottunk ki. Nagy meglepetésünkre a tervek zöme kézi-rajzos volt, ennek köszönhetően itt mind a 3 díjat ki tudtuk osztani. Első helyen végzett Szentgyörgyi Ágota és Németh Gábor „Grand-Canyon” pályaműve. A második helyet is ez a lakberendező páros (www.interior-design.hu) vitte el „Luft-HANSA” jeligéjű munkájával. Harmadik helyen pedig Székely Csilla „Vízcsepp” fantázianevű alkotása végzett. A díjazottak jutalma egy 2 napos utazás Frankfurtba a Geberit és a Hansa szervezésében, ahol a szanitertechnika legrangosabb kiállítását, az ISH-t tekinthetik meg a legeredményesebb lakberendezők. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek a leadott munkákat és reméljük, hogy ez az együttműködés egy hosszú út eleje, mely mindannyiunk számára sok hasznos tudást, örömöt és sikert rejt. A díjnyertes pályamunkák a képgalériában tekinthetők meg:

 

[tabs slidertype=”images” auto=”yes” autospeed=”4000″]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/gallery/hansa-geberit/vizcseppp-szekely-csilla-munkaja.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/gallery/hansa-geberit/luft-hansa-nemeth-gabor-szentgyorgyi-agota-munkaja.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/gallery/hansa-geberit/grand-canyon-nemeth-gabor-szentgyorgyi-agota-munkaja.jpg[/imagetab]
[imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/gallery/hansa-geberit/kapszula-bodor-eva-munkaja.jpg[/imagetab][imagetab width=”800″ height=”500″]https://lakberendezok.hu/wp-content/gallery/hansa-geberit/buborek-deak-marcsi-munkaja.jpg[/imagetab]

[/tabs]