Hajózni márpedig kell! – tartja egy régi római mondás. És mi lehet romantikusabb egy fiatal, kamaszodó fiúgyermek számára, mint a hajózás, a felfedezés és kincskeresés?
De mi van akkor, ha se közel, se távol egy óceán, de még egy kis csónakázni való tócsa sincs – miközben gyermekünk hajóskapitánynak készül?
A válasz egyszerű: hívd a lakberendezőt, és hozd haza a tengert!
Ha a szoba mérete lehetővé teszi – mint, ahogy a mellékelt rajzon is látható – kényelmes nagy hajót (két fiú esetén hajókat) köthetünk ki a „szárazdokkba”. A megfelelő négyzetméter mellett a vitorlás hajó elkészítése csak egy ügyes asztalost igényel, aki legyártja, és a helyszínen összeszereli. A megfelelő helykihasználás érdekében építsünk a hajótestbe beépített fiókot, ami elnyeli – ha nem is a kargót, de legalább – az ágyneműt. Az ágyneműt, mely a tengerparti világítótornyok mintájára vörös-fehér csíkos. Ugyanez a csíkozás köszön vissza az ablakokra szerelt római rolóban, mely az árnyékolást hivatott megoldani, de egyben az „ellenséges kalózok” belátását is megakadályozza a kikötőbe…
A hajó-ággyal harmonizáló fehér, fiókos komód további tárgyak elnyelésére alkalmas, legyenek azok akár ruhák, akár játékok. Ezt nem kell feltétlenül asztalossal legyártatnunk, hiszen egy öreg (pl. nagymamai örökségből, vagy ócska piacról származó) komód átfestésével könnyen megoldható, sőt hasonló stílusú, új fiókos komód található a lakberendezési áruházak (pl. IKEA) kínálatában is.
A tengeri téma illúzióját erősíti a kék színekkel festett fal, melyre akár tapétából, akár szabadkézi festéssel hullámokat mintázhatunk. A mennyezet szintén festhető kékre – ez esetben némi bárányfelhő ajánlatos –, de maradhat a hagyományos fehér is. Ha fehéren hagyjuk – miután a korabeli tengerészek a csillagok állása alapján tájékozódtak –, játékos ötlet apró öntapadó, fluoreszkáló csillagokból megalkotni egy-két ismertebb csillagképet (pl. göncöl-szekér) az ágy fölé, és ne felejtsük el a sarkcsillagot se betájolni a helyes irányba.
Gyermekszobába – a kúszás/mászáshoz leginkább alkalmazkodván – padlószőnyeg lefektetése logikus döntés. Keressünk olyan, lehetőleg egyszínű padlószőnyeget, ami a témához illik. Vigyázzunk azonban, nehogy túl sok legyen a szobában a kék, mert az túlságosan hideggé fogja varázsolni a szobát. A homokszínű – már a neve is jól hangzik, ha tengerpartról van szó – kiváló választás lehet, még jobb azonban a kettő kombinációja. Ennek előnye, hogy a járásra gyakrabban használt részeken (pl. ágy eleje, fiókok előtt) nem látszik meg az idő vasfoga, vagyis a lábnyomok okozta koszolódás.
Hogy a szoba teljesen autentikus legyen, érdemes különböző apróságokat, kiegészítőket, dísztárgyakat beszerezni. Kormánykereket, hajós köteleket, fiók fogantyúkat hajózási boltokban (pl. Maritime szaküzlet), vagy lakberendező áruházakban (pl. Kika) egyaránt találhatunk. Egy öreg térkép is jól mutat a falon.
Befejezésül még egy apró, de fontos tanács: a kötelek és az árboc baleset veszélyes lehet, ezért gondoskodjunk arról, hogy szükség esetén leszerelhető, vagy éjszakára felcsukható legyen. Így nem kell attól tartanunk, hogy gyermekünk belegabalyodik, vagy kékre-zöldre veri magát – mert az felérhet egy tengeri ütközetben szerzett sérüléssel. És, ha minden a helyén van: Vitorlát bonts, irány a tenger…