Pár éve már egyszer írtam Elton John-ról és Los Angeles-i otthonáról, és most megint van miről … IKEA és Versace – hogy jön ez össze? Nos, hamarosan kiderül. Az Architectural Digest ismét bemutatott „egy Elton John lakást”, melyet most megosztok önökkel.
Visszanézve pár évvel ezelőtti írásom, akad egy-két ismerős tárgy, de immárom teljesen más környezetben…
A fenti képen látható háromszavas neon (Tracey Emin alkotása) korábban Eltonék hálószobáját díszítette, a zebra sem új csak több lett (korábban csak párnák, most teljes szőnyeg)…de folytathatnám a sort. Ám nem elemzem ki a megőrzött – és nyilván fontos és személyes – tárgyak átörökítésének folyamatát (márcsak azért sem, mert Elton John gyűjteménye több ezer darabot számlál). Inkább merítsünk (bátor) ötleteket a homoszexualitásában is zseniális művész lakásából. Ami – valljuk be őszintén – ismét bevállalósra sikeredett. Vegyük példának a kerek, fényes pink asztalt (Lawson-Fenning darabja), a DuPont Corian anyagából készült kandallót, vagy a Muppet-szerű süppedős fotelokat (mongol báránybőrrel kárpitozva). Amikor először kezembe került ez a fotó először egy Hollywood-i színésznőre gondoltam, majd Elisabeth Taylor warholosított képét (David LaChapelle fotója) látva Michael Jacksonra tippeltem, aztán kiderült ki is a tulajdonos.
A tulajdonosok (a zenész Elton John és partnere David Furnish producer) nem félnek a színektől. Hogy mennyire nem, arra álljon itt bizonyítéknak a nappali (pontosabban: „family room”) fekete „I KNOW, I KNOW, I KNOW” (tudom, tudom, tudom) feliratú térelválasztójának másik oldalán megbúvó zöld bőrkanapéja, amihez bizony nem kevés bátorság kellett. Miként merészségre vall a Lawson-Fenning tükörasztalon, és a fekete polcokon elhelyezett – kissé bizar – színes koponya-gyűjtemény. Szerencsére nem valódiak, viszont féldrágakőből faragott szinte mindegyik (kivéve az asztalon lévő szörny állkapcsot, ami full króm!)
Ebből a térből egy óriási átjáró vezet az étkezőbe, ahol ismét semmi nem az, aminek látszik.
Egy szokásos étkezőben nagy (sőt kinyitható) étkezőasztalt és (többé-kevésbé kényelmes) székeket vár az ember. Na ezt itt felejtsük el. Szék nincs, de van fotel, vagy legalábbis valami ahhoz hasonló, pufidzsekis jószág – fehérben/feketében. Az asztal is különleges, csupa-csupa tükör – legalábbis az alsó részén. A falon Christopher Radko-t idéző képek (valójában Richard Caldicott fotói) – piros és zöld, mi más?
Talán érezhették, hogy bármilyen egyéni és bohókás ez az étkező, formális étkezésre nem igen alkalmas (bár iszogatáshoz, kártyázáshoz kitűnő), és született egy „rendes” étkezősarok is. Méghozzá az egyenlőség jegyében: merthogy a kerek asztal előnye, hogy nincs asztalfő. Ha nincs asztalfő, nincs senki kiemelt pozícióban, vagyis mindenki egyenlő és látja a másikat. Tipikus amerikai megoldás. Senki nem ül sarkon, könnyebben folyik a beszélgetés, élvezetesebb az étkezés. Bár azért hosszasan itt sem időznék, ugyanis a vibráló színek (kék-sárga-piros túltengése) és Keith Haring festménye és egy idő után kivetik az embert a székből (Paul Evans bútorai), és muszáj felállnia. (Apropó Wang Guangyi Dior-os képe is ismerős lehet a korábbi írásomban bemutatott lakásból. Hiába no egy lakás elcserélhető, ám egy kép vagy dísztárgy személyes dolog! Elton pedig közismert műgyűjtő.)
Ettől függetlenül, mint látvány igazán designos, egyéni és különleges (a lakhatóságot most tegyük félre, és egyébként is: vajon mennyi időt tölt itt Elton a hónapokig tartó stúdiózás és konceretek között).
A konyha letisztult, akár egyszerűnek is mondható, az extremitást csak 2 dolog hordozza. Az egyik az általam is több ízben alkalmazott tükör a vastag, hófehér Corian konyhapult mögött (erre még visszatérek), a másik a lámpa vagy csillár – vagy halpikkely – szóval a muránói üvegből csiszolt korongokból fűzött eredeti Venini világítótest a 60-as évekből, ami a tetőablak közepén lóg, garantálva a fényt éjjel-nappal.
Ígértem pár szót a tükör burkolatról:
Itt csupán design szereppel bír, az általam tervezett enteriőrökben viszont kettős céllal szoktam alkalmazni. Az egyik pusztán dekor, a glamos, „puccosabb” hatás érdekében. Ez a verzió nagyméretű konyhákban jöhet jól.
A másik kategória a picinél is kisebb konyhák, ahol egyszerűen nincs más lehetőség a fény növelésére, és a tér (virtuális) nagyítására… de térjünk vissza Elton Johnhoz.
A lakásban több fürdőszoba is található. Ez itt az egyik (a kisebb):
Fényes fehér bútorok, elegáns fekete-tónusú tapéta. Igen: tapéta a fürdőben! Nem is akármilyen: a falon Designers Guild, a menyezeten Osborne & Little. A színskálába tökéletesen illő vázák alkotói közt megtalálható Alvar Aalto és Venini neve is.
A másik (gyermek) fürdőszoba határozottan játékos. Nem micimackós, túrórudipöttyös, sehol hellokitty vagy a verdák. Egyszerű, színes, ízléses, divatálló – és ez nem pénz kérdése. Vállalható kigyereknek, tininek, és felnőttnek – életkortól függetlenül. A tükrök IKEA (igen jól olvasták: IKEA Elton Johnnál – mondtam, hogy nem pénz kérdése!), az üvegcsempe mintát a lakberendező Bullard tervei szerint burkolták.
A harmadik pedig a zenész/producer pár saját „master bathroom”-ja, de ezt gondolom kitalálták a képről.
Bisazza (itthon is kapható) mozaikjai burkolják az épített zuhanykabin és a fürdőszoba falait. A fehér akrilfestett bútor fölötti falat egy méretes, faltól-falig tükör teszi pompázatossá. A két mosdó között, a pulton egy eredeti Versace antik váza.
A hálószoba magáért beszél, úgyhogy nem is írok róla sokat. Nézzék azt a „plafont”!
A falon eredeti Mapplethorpe fotók (a 80-as évekből), az ágy B&B Italia, de Edelman struccbőrrel kárpitozva, és Frette ágyneművel megágyazva. A sarokban álló torzó második századi római alkotás, a székek és puffok eredeti (antik) Vladimir Kagan darabok a Bourgeois Bohème cégtől, az alpakaszőr szőnyeg forrása a Rug Company.
Ismét egy eredeti Mapplethorpe fotó a 70-es évekből származó alumínium lámpa mögött.
Ám van még egy pici szoba, amit meg kell mutatnom. A gardrób, pontosabban annak cipős szekciója. Bevallom, hasonlót korábban Christina Aguilera, Paris Hilton, és Mariah Carey villáiban láttam csak és Ahol a cipők laknak – Sztárok gardróbjai cikk.
Elton John-é így néz ki (Versace táskástól, Converse cipőstől):
És ha megúnnánk az enteriőrök színes kavalkádját, csak sétáljunk ki a kertbe. Itt minden rendezett, sima és nyugodt, az ég kék, a fű zöld, mi kellhet még? Ide még a paparazzik is csak helikoptereről látnak be…
Az enteriőr-tervező, Martyn Lawrence Bullard ismét pompásat alkotott Elton John és partnere, a producer David Furnish új, gyeremekbarát Beverly Hills-i otthonában. Végülis immárom 2 gyermek osztja meg életét a fenőtt párral … (mert, ha még nem mondtam volna: Az egész költözés a gyermekek miatt volt. Elton és David második gyermeke Elijah 2013 elején született, Zachary pedig már 2 éves. Ők voltak, akik egy „gyermekbarát otthon” létrehozása sarkallták a művészt és a lakberendezőt. – A gyerekszoba fotója alul a képgalériában látható.)